Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz
5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Gálakoncert

2022. szeptember 11. 19.00-22.00

Magyar Állami Operaház

5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny / Gálakoncert A Zeneakadémia saját szervezésű programja

Helyszíni és online koncert

A versengés véget ér, a zsűri és a közönség döntése megszületett, és kiderült, ki nyerte idén a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjait a több mint 130 jelentkező közül, akik 2022 tavaszán küldték be felvételeiket a verseny előselejtezőjébe. Ezzel visszatérünk a jól megszokott ritmushoz: a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt ezután is kétévenként, páros esztendőkben rendezi meg a Zeneakadémia. És visszatérünk a hagyományhoz is, hogy a Gálakoncertet a Magyar Állami Operaházban rendezzük: az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny gáláján a megelőző napokban megismert és megkedvelt fiatal énekesek közül a legtehetségesebbeket hallhatja itt újra a közönség, így a Zeneakadémia mellett az Opera felújított palotája is jelentős helyszínné válik majd a fiatal operaénekesek karrierjében. A felszabadult ünnepléshez tehát a közönség kíváncsi várakozása is társul: hol és hogyan látjuk majd viszont a 2022-es Marton Énekverseny győzteseit?

 

A gálakoncert műsora: 

Rossini: A sevillai borbély – Nyitány

Liszt: Die Drei Zigeuner (A három cigány)
Jolana Slavikova (mezzoszoprán)
Zongorán kísér: Kéry Tamás

Händel: Tornami a vagheggiar – Morgana áriája az Alcinából
Min Hanbyeol (szoprán)

Mozart: Parto, parto, ma tu, ben mio – Sextus áriája a Titus kegyelméből
Linsey Coppens (mezzoszoprán)

Csajkovszkij: Vy mne pisali… Kogda by zhizn domashnim krugom – Anyegin recitativója és áriája az Anyeginből
Dinmukhamed Koshkinbayev (bariton)

Puccini: Che gelida manina! – Rodolfo áriája a Bohéméletből
Park Jihoon (tenor) 

SZÜNET

Gounod: Je veux vivre dans le rêve – Júlia keringője a Rómeó és Júliából
Guldana Aldadossova (szoprán) 

Bizet: La fleur que tu m’avais jetée – Don José áriája a Carmenből
Wang Weilian (tenor)

R. Strauss: Ich bin euer Liebden sehr verbunden – Sophie áriája A rózsalovagból
Lee Seonwoo (szoprán)

Puccini: Sola, perduta, abbandonata – Manon áriája a Manon Lescaut-ból
Tuznik Natália (szoprán)

Verdi: Studia il passo, o mio figlio… Come dal ciel precipita – Banquo recitativója és áriája a Macbeth-ből
Jeong Inho (basszus)

Verdi: Che mai vegg’io!... Infelice!... e tuo credevi – Silva recitativója és áriája az Ernaniból
Aleksei Kulagin (basszus) 

Offenbach: Il était une fois à la cour d’Eisenach! – Hoffmann áriája a Hoffmann meséiből
Andrei Danilov (tenor) 

 

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara
Vezényel: Kocsár Balázs

 

Az élő közvetítés megtekinthető a Marton Énekverseny honlapján, a Zeneakadémia Online Koncerttermében, a YouTube csatornán, valamint a Marton Énekverseny és a Zeneakadémia Facebook-oldalain. Az Online Koncertteremben a közvetítés bármikor vissszanézhető.

Rendező:

Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

1 000, 1 250, 2 250, 4 250, 7 000, 9 250, 12 500 Ft
Páholy: 27 500, 29 500, 33 500 Ft