A HEGEDŰVONÓTÓL A TENISZÜTŐIG

2014. február 5.

Pinchas Zukerman a Budapesti Fesztiválzenekar vendégeként három koncertet ad felesége oldalán a Zeneakadémián 2014 februárjában. Végh Dániel portrécikke eredetileg a Zeneakadémia Koncertmagazinban jelent meg.

Pinchas Zukerman négyévesen kezdett furulyázni, majd klarinétozni, s „csak" nyolcévesen vette először kezébe a vonót. Kezdetben hegedűművész édesapja tanítgatta, majd a részben magyar emigránsok által alapított Tel Aviv-i zeneakadémián Fehér Ilona növendéke lett. Az 1949-től Izraelben élő, szólista-pályafutását feladó tanárnő Hubay Jenő osztályában végzett, s a legendás magyar hegedűiskola alapjaival oltotta be tanítványait – köztük Shlomo Mintzet és a kis Zukermant. A tizenkét éves Pinchasra Pablo Casals és Isaac Stern figyeltek fel egy turnéjuk alkalmával, s amikor a biztatásukra 1962-ben a Juilliardra jelentkezett, Stern lett a törvényes gyámja. New Yorkban aztán igazi amerikaivá vált: hollywoodi színészeket megszégyenítő fizimiskája, derűs gesztusai, széles mosolya, és persze hegedülése félreismerhetetlenül az Újvilágra vallanak. A very American felszín alatt persze ott rejtőzik sikereinek igazi kulcsa: ahogy Guminár Tamás hegedűkészítő mester fogalmaz, „a régmúlt magyar, francia, orosz, zsidó hegedűiskoláinak összes hagyománya".

Fotó: Cheryl Mazak

A ma hatvanöt éves sztár, akinek felvételeit huszonegy alkalommal jelölték Grammy-díjra, viszonylag hamar ráunt a szólistakenyérre, s az 1970-es években komolyan megfordult a fejében, hogy átnyergel a profi teniszre. Állandóan hordott a hegedűtokjában egy régi vágású, fából készült ütőt, és akárhol lépett föl éppen a világban, a repülőtérről egyenesen az első teniszklubba hajtatott, a próbák után pedig rohant vissza a pályára. A zenekedvelő közönség szerencséjére végül mégis maradt a kaptafánál.

1993-ban kezdett el tanítani New Yorkban a Manhattan School of Musicon, és mivel szólistaként, s immár karmesterként is állandóan világkörüli úton volt, az internetes távoktatás zene­művészeti alkalmazásának éllovasa lett. 1998-ban elvállalta a Kanadai Nemzeti Művészeti Központ Zenekarának vezetését, s Ottawában kiterjedt zenepedagógiai programokat indított. Itt ismerte meg nála csaknem húsz évvel fiatalabb harmadik feleségét, Amanda Forsytht. A bűbájos gordonkaművésznő történetesen a zenekar cselló szólam­vezetője, s tagja a férje tanítványaiból 2002-ben megalakított kamaraegyüttesnek, a Zukerman Chamber Playersnek is, mellyel 2011-ben jártak Budapesten.

S bár Pinchas Zukerman visszatérő vendég a magyar fővárosban, a Zeneakadémián első alkalommal lép fel 2014 februárjában. Neki a helyszín, a közönségnek pedig az lesz az újdonság, hogy végre minden oldaláról megismerhetjük a világot fáradhatatlanul járó művészt, hiszen ezúttal hegedülni, kamarázni és vezényelni is fog, a legszerencsésebb zeneakadémista tehetségeknek pedig talán – ahogy korábban is tette – a próbák szüneteiben rögtönzött mesterkurzust tart majd. Persze csak ha nem csábítják el teniszezni.

Címkék