Két világháború között

Az I. világháború idején a Zeneakadémia viszonylagos nyugalomban tudta folytatni működését. Az 1918-as őszi polgári forradalom, majd az 1919-es Tanácsköztársaság történelmi viharai azonban már nem maradtak kívül az intézmény falain. Az oktatási miniszter 1918 őszén az intézet főiskolai jellegét hivatalosan is elismerte azzal, hogy feljogosította az „Orsz. Magy. Zeneművészeti Főiskola” cím viselésére.

1919. február 16-án Mihalovich Ödönt nyugdíjba küldték, és Dohnányit nevezték ki igazgatónak, Kodályt pedig aligazgatónak. A politikai helyzet azonban hamarosan kaotikussá vált. Dohnányi külföldi szerződéseinek eleget téve elhagyta az országot, Kodály viszont kötelességének érezte, hogy aligazgatóként továbbra is biztosítsa a Főiskola működését.

A Tanácsköztársaság bukása után fegyelmi vizsgálatokat indítottak mindazok ellen, akik valamilyen módon szerepet vállaltak az elmúlt időszakban. A Zeneakadémia így az 1919/20-as tanév kezdetén vezető nélkül maradt. A minisztérium úgy oldotta meg a helyzetet, hogy Kodályt, Dohnányit, Kerpelyt és Waldbauert egy évre szabadságolta, a Svájcba menekült Hubayt pedig hazahívta és november 13-án kinevezte igazgatóvá.

Hubay 14 éven keresztül állt a Zeneakadémia élén. Joachim Józsefnél tanult a berlini Zeneművészeti Főiskolán, 23 évesen már a brüsszeli konzervatórium tanára volt, majd 1886-ban tért haza Budapestre, ahol 50 éven át, 1936-ig volt a magyar hegedűoktatás vezéralakja. A Hubay-iskolából már az első időkben olyan világhírű művészek kerültek ki, mint Szigeti József, Geyer Stefi és Arányi Jelly (akiknek Bartók ajánlott műveket) valamint Vecsey Ferenc. Az ő mesterosztályában tanult Telmányi Emil, Székely Zoltán, Zathureczky Ede (aki később mint zeneakadémiai tanár folytatta mestere munkáját), Gertler Endre, Fenyves Loránd, Koromzay Dénes, Végh Sándor, Garay György (később maga is zeneakadémiai tanár) és sokan mások.

Kodály 1921-ben tért vissza a Zeneakadémiára és a negyvenes évek elejéig tanított zeneszerzést az előkészítő és akadémiai képzésen fő- és melléktárgyként is. Akadémiai tanfolyamán nem csupán zeneszerzőket nevelt, hanem olyan muzsikusokat, akik nemzedékeken keresztül alakították a zeneművészet és zenepedagógia magyarországi útját. A „Kodály-iskolának” 1908 és 1940 között összesen 268 növendéke volt, köztük Bárdos Lajos, Doráti Antal, Gárdonyi Zoltán, Járdányi Pál, Kósa György, Lajtha László, Seiber Mátyás, Szőllősy András és Veress Sándor.

A Zeneakadémia 1925-ben érte meg fennállásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból az intézet Hubay kezdeményezésére Liszt Ferenc nevét vette fel, és ugyanekkor Liszt-múzeumot is alapítottak az épületben.

A kamarazene oktatásának kezdeteit olyan nevek fémjelezték már a korai években is, mint Hubay és Popper, akik maguk is gyakran játszottak együtt híres vonósnégyesükben. Brahms-estjeikre több alkalommal magát a szerzőt is sikerült megnyerniük közreműködőként. 1910-ben a Waldbauer–Kerpely-vonósnégyes megalakulásával új korszak nyílt a magyar kamarazene történetében. Az együttes állandó helyet biztosított műsoraiban Bartók és Kodály kamaraműveinek.

Az I. világháború után Weiner Leó vette át a Zeneakadémián a kamarazene oktatását. Tanított fúvósegyütteseket, kamarazenét zongoristáknak és vonósoknak, 1928-ban pedig egy karmester nélküli kamarazenekart is szervezett. Négy évtizedes munkája nyomán megszületett az az egyedülálló jelenség, amelyet magyar kamarazenei iskolának neveznek.

1934-ben Hubay a Zeneakadémia örökös elnöke cím elnyerésével egy időben nyugdíjba vonult, őt Dohnányi, a korszak egyik legnagyobb hatású személyisége – és az intézmény korábbi vezetője – követte az igazgatói székben, aki egy személyben a Filharmóniai Társaság elnökkarnagya és a Magyar Rádió főzeneigazgatója volt. Zongora mesterosztályában olyan kiváló tehetségek végeztek, mint Földes Andor, Kilényi Ede, Ferenczy György, Fischer Annie, Petri Endre és Solymos Péter.

Amikor Dohnányit kinevezték, Bartók is lehetőséget kapott a minisztériumtól arra, hogy energiáját népzenetudományi munkájának szentelhesse a Magyar Tudományos Akadémián. Ugyanekkor Isoz Kálmán, a Nemzeti Múzeum vezetője lett a Zeneakadémia titkára.

Néhány évvel később Dohnányi igazgatóságát a zsidótörvényekkel összefüggésben politikai támadások és a háború eseményei árnyékolták be. Az előző két évtizedben Hubay óriási tekintélyének köszönhetően – az országban egyedülálló módon – sikeresen állt ellen a faji megkülönböztetés érvényesítésének a főiskolán, és 1934-től Dohnányi is ezen az úton próbált tovább haladni, azonban már sokkal nehezebb körülmények között. Emberi tartására Weiner Leó egy 1948-as levele világít rá: „Dohnányin múlott, hogy az annak idején szorgalmazott  »zenei kamara«, melynek célja lett volna a zsidók kizárása a zenei életből ..., nem jött létre, mert Dohnányi elszabotálta... ” Az 1942/43-as tanév végén Dohnányi lemondott az intézmény vezetéséről, de a tanítást tovább folytatta. Utóda a kiváló Hubay-növendék, Zathureczky Ede lett.