„A kamarazenélésnél közösen fejtjük meg a műveket”

Az előadók, akik mindhárman a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatói, először adnak együtt koncertet, és szívvel-lélekkel készülnek a közös munkára. Gyümölcsöző lehetőségnek tartják, hogy a koncert alkalmából új kamarapartnereket ismerhetnek meg.

A szeptemberi előadáson Chopin kamarazenei munkássága kerül középpontba. Miért ezt a témát választották?

Szalai Éva: A Solti terem programkínálatában mindig helyet kapnak a különlegességek, ritkán hallható darabok, többek között ez is vonzóvá teszi az itt rendezett koncerteket. Magam is régóta kutatom és játszom a zeneirodalom kuriózumait, hiszen a zongora- és a zongorás kamarazene-repertoár végeláthatatlan, ezért kár lenne csak jól ismert műveket bemutatni újra és újra. Ráadásul a doktori disszertációmban Chopin munkásságával foglalkozom, a hozzám talán legközelebb álló szerzőnek mondhatom, így szívesen mélyedek el életművének e kevésbé közismert részében is.

A kamarazenében mennyire számítanak alapvetőnek Chopin művei?

Sz. É.: Elvétve hallhatók, de mi még ezek közül is a hangversenytermekben legritkábban megszólaló zeneműveket választottuk, tehát az ismertebb Csellószonáta vagy a Zongorástrió helyett néhány Lengyel dalt és két másik cselló-zongoradarabját játsszuk el. Gyönyörű és méltatlanul elhanyagolt része ez a repertoárnak – reméljük, a koncertünk után ezt a közönség is így látja majd!

Karasszon Eszter: Néhány hónappal ezelőtt, amikor a koncertünk tervével találkoztam, nagyon izgatott lettem, hiszen csellistaként Chopin darabjai csak elvétve bukkantak fel a pályámon, és most két szerzeményével is gazdagíthatom a repertoáromat. Olyan ez, mint egy utazás, amikor új vidéket fedezünk fel, a közönséggel együttműködve.

Staszny Zsófia: Zongoratanulmányaim alatt Chopin keringői álltak hozzám legközelebb, így kiváltképp örülök, hogy énekesként egy egész koncertet szentelhetek az ő munkásságának. A Hat lengyel dal eléneklését igazi kihívásnak élem meg, hiszen eredeti nyelven, azaz lengyelül kell előadnom e különlegességnek számító vokális műveket.

Szalai Éva, Karasszon Eszter, Staszny Zsófia

Zenészként mire érdemes odafigyelni egy Chopin-kamaramű eljátszásakor?

Sz. É.: Chopin a „zongora komponistája”, kamaradarabjaiban is ez a hangszer tűnik ki, emiatt még érzékenyebben kell figyelnünk egymásra, hogy az esetenként dúsabb zongoraszólam is demokratikus partnerként működjön együtt a másik hangszerrel és az énekessel.

K. E.: Chopin előadóművészként híres volt különlegesen oldott, szabad, minden ritmikai merevségtől mentes játékáról. Az utókornak tehát az is feladata, hogy először is megtalálja előadói felfogását a műveiben, másodszor hangzó életre keltse azt. Kamaradarabok esetében mindezt kötelékben kell megvalósítani.

S. Zs.: Kamarazenélésnél alapvetőnek tartom, hogy közösen fejtjük meg a műveket. A másik fölé emelkedés helyett tudatosítjuk, hogy egy adott részben ki mutathatja meg magát kicsit jobban. Egyikünk sem ragadtathatja el magát, hiszen azt a közös alkotás szenvedné meg.

Kinek ajánlanák az előadást, ki a koncert szűkebb célközönsége?

Sz. É.: Azokat a Chopin-rajongókat várjuk, akik már jól ismerik a balladákat, noktürnöket, keringőket, és most kíváncsiak az életmű többi darabjára is, illetve azokat, akik szívesen tesznek újabb felfedezéseket a zongora- és a kamarazene-repertoár kimeríthetetlen világában. De számítunk minden zenekedvelőre, hiszen érthető és élvezhető zenei nyelvet közvetítünk.

K. E.: Chopin első közönsége a nagyon tehetős, kulturális szempontból már-már elkényeztetetett párizsi nagypolgárság köreiből került ki. A mi műsorunk azokat fogja meg leginkább, akik nyitottak a kifinomult, differenciált benyomások befogadására.

S. Zs.: Ajánlom Chopin rajongóinak és azoknak is, akik még csak most ismerkednek e szerző munkásságával. Olyan kuriózumok csendülnek fel a szeptemberi koncerten, amelyeket kár lenne kihagyni.

A zenészek nagy része a kamaraformációt tartja legtöbbre. Önök mit szeretnek a kamarazenélésben?

Sz. É.: A pódiumon megvalósuló együttműködés, egymás inspirálása, a zenei interakciók teszik számomra izgalmasabbá ezt a műfajt. Nagyszerű érzés megosztani és befogadni egymás zenei ötleteit, majd reagálni a másikra, akár spontán, akár tervezett módon – nekem ez adja a zenélés varázsát.

K. E.: Minden hangszernek megvan a maga „egyénisége”. A kamarazene azonban tudatosítja, hogy az egyéniség nem azonos az egyénieskedéssel. Segítjük egymást, így tesszük lehetővé a hangszerekből fakadó egyéni lehetőségek mind hatékonyabb kihasználását.

S. Zs.: Mivel többnyire dalénekesként állok a színpadon, a kamarazenélés természetes alkotási folyamat számomra. Sosem volt kérdés, hogy a zongora-ének felállásban a zongora nem alárendelt, hanem kamarapartneri szerepet tölt be a pódiumon. Élvezetes számomra ez a műfaj, hiszen ilyenkor megtapasztalható a spontán egymásra hangolódás.