A Népzene Tanszék estjével kezdődik az Élesben-sorozat

Az Élesben-sorozat keretében egymás mellé állított estek sok tekintetben különböznek, ám a legfontosabb közös bennük: a koncerteken közösen lépnek fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanárai és legkiválóbb egyetemi hallgatói.  Nem pusztán kiemelt tanszaki koncerteket, tanár-diák gálaműsorokat fog tehát össze a Zeneakadémia Koncertközpont új sorozata, hanem a mester-tanítvány viszony legihletettebb pillanatait tárja föl, s a tehetség-formálás aktív részesévé avatja az estekre jegyet váltó nézőt. Az sorozatban elsőként a Zeneakadémia legfiatalabb, hat éve alapított műhelye, a Népzene Tanszék mutatkozik be 2013. november 6-án. Három nappal később az egyik legkorábban alapított tanszak hangversenyével folytatódik az Élesben: a 2013. november 9-ei koncert apropóját a zeneakadémiai harsonaoktatás 115 évvel ezelőtti elindítása adja. Az Élesben-sorozat következő két estjén a jazz játssza a főszerepet. November 20-án a Jazz Tanszék volt és jelenlegi növendékek együttesei lépnek fel, a sorozatot 2013-ban záró koncerten, december 21-én a Jazz Tanszék Big Bandje lép fel. (Az Élesben-sorozat 2014-ben a Meláth Andrea vezette Ének Tanszék, és a Fekete Gyula által irányított Zeneszerzés Tanszék bemutatkozásával folytatódik.)

Az első, 2013. november 6-án 19.30-kor kezdődő, ÉLESBEN - A NÉPZENE TANSZÉK című koncert a történelmi és a mai Magyarország jellegzetes tájegységeinek népi dallamaiból kínál reprezentatív válogatást, s a muzsikusokhoz Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó táncosok csatlakoznak, az est házigazdája pedig Sebő Ferenc lesz. A részletes műsort és a közreműködőket az alábbiakban mutatjuk be (az illusztrációk a Népzene Tanszék elmúlt években megrendezett vizsgakoncertjein, illetve a közös tanszéki programok alkalmával készültek):

Kalotaszegi verbunk, legényes, csárdás és szapora

Ökrös Csaba, Pál István Szalonna – hegedű, Fekete Márton – brácsa, Dragony Gábor – harmonika, Doór Róbert – nagybőgő, Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó – tánc

Az Erdély nyugati részén fekvő Kalotaszeg már a 19. század vége óta ismert gazdag népművészetéről. Magyar lakossága hagyományosan igényes építkezésével, házi szőtteseivel, művészi varrottasaival, káprázatos népviseletével és népzenéjével vonta magára a figyelmet. Bartók – aki 1908-tól többször is gyűjtött Körösfőn – saját pesti lakását is kalotaszegi festett bútorokkal rendezte be. A legtöbb faluban virtuóz vonósbanda muzsikált, játékukat a 20. században számos népzenegyűjtő rögzítette. Az összeállítás a magyarlónai Kovács Simon „Buráló" és zenekara játéka alapján készült, egyúttal bemutatva Kalotaszeg gazdag tánchagyományát is.

Zoborvidéki lakodalmas

Sebestyén Márta, Fábián Éva, Szvorák Katalin, Budai Ilona, Maczkó Mária,

Bárdosi Ildikó, Vakler Anna és a népi ének szakirány hallgatói

Nyitra vidéke az egyik legjobban ismert terület a szlovákiai magyar népzene egészén belül, mely a középkort bőséggel idéző, sőt annál még archaikusabb elemeket őrző dalhagyományával és annak előadásmódjával a többi területtől eltérő vonásokat is mutat. Zoboralja falvaiban fontos szerep jutott az énekes szokásoknak, ezek felgyűjtését és bemutatását Kodály Zoltán már 1906-ban megkezdte. Ezen a vidéken különösen nagy számban találhatók olyan dallammodellek és ritmusképletek, amelyek más területeken nem élnek, viszont gyakran Nyugat-Európa középkori dallammodelljeivel mutatnak rokonságot. A műsorszámban a népi ének szakirány tanárai és hallgatói együtt énekelnek.

Dudanóták Bartók 1910-es ipolysági gyűjtéséből 

Istvánfi Balázs – duda

A Felföld hangszeres népzenéjében a duda kiemelt szerepet kapott. Bartók nagyon kedvelte ezt a hangszert, melynek jellegzetes hangzását, és a rajta megszólaló dudanótákat számos művében feldolgozta. A jellegzetes ritmikájú és hangsorú dallamok között gyakran ún. apráják is helyet kapnak, melyek egy vagy több rövid, 1–2 taktusnyi motívum ismétléséből állnak össze. Bartók szerint „ez az aprózás tulajdonképpen nem énekelt dallamból keletkezett, hanem valami önálló abszolút hangszeres tánczenének a maradványa."

Széki pakulár nóta, ritka és sűrű tempó (Halmos Béla emlékére)

Vizeli Balázs – hegedű, Árendás Péter – brácsa, Doór Róbert – nagybőgő

Az erdélyi Mezőségen fekvő Szék hangszeres zenéjének feltárása Lajtha László nevéhez fűződik, aki már az 1940-es évek elején a helyszínen, majd Budapesten felvette a legkiválóbb széki énekesek dalait és a vonós hangszeresek játékát. Később Jagamas János, Kallós Zoltán, majd a táncházmozgalom táncosai és zenészei sorra készítették a felvételeket ebben a községben. A táncház mintáját is innen vették, hiszen a néphagyomány elevenen élt még az 1970–80-as években is. Az összeállítás első részében a juhait kereső pásztor történetét elmesélő tematikus programzene csendül fel, mely nem csak itt, hanem a Kárpát-medence számtalan vidékén fennmaradt. Ennek dallamváltozatára írta Balassi Bálint a Júlia ciklus egyik versét „Arra az oláh nótára, az mint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány". Az összeállítás a nyáron tragikus hirtelenséggel elhunyt kollégánk, Halmos Béla ötlete volt. A táncházmozgalom elindítójának, a széki népzene egyik legfőbb kutatójának emlékét szívünkben őrizzük.

Alföldi pásztornóták

Sebő Ferenc – tekerő, Dragony Gábor – citera

Ebben az összeállításban a dél-alföldi népzene legnépszerűbb paraszthangszerei, a tekerő (paraszti nevén: nyenyere) valamint a citera szólalnak meg. Ezen a vidéken az új stílusú dalok a legelterjedtebbek. A tanyavilág zenélési alkalmait (padkaporos bál, lakodalom stb.) gyakran csupán 1–2 hangszerjátékos szolgálta ki. A tekerőt Bartók is kipróbálta, amit fényképen is megörökítettek. A tiszaalpári Bársony Mihály (1915–1989) tekerős, citerás, klarinétos hangszerkészítő a Népművészet Mestereként országosan ismertté vált. Saját készítésű hangszerén Sebő Ferenc is tőle tanulta a stílusos játékot.

Ördöngösfüzesi katonadalok

Agócs Gergely, Zsikó Zoltán, Pojendán Gergő, Anka Péter, Mészáros Vince, Hegedűs István, Dömény Krisztián – ének, Vizeli Balázs, Ökrös Csaba, Nyitrai Tamás – hegedű, Árendás Péter, Nagy Zsolt – brácsa, Doór Róbert – nagybőgő

A katonáskodás, a vele járó búcsúzás, ugyanakkor a virtus és hazaszeretet témái évszázadokon át jelen voltak a magyar néphagyományban. Különösen aktuálissá vált e tárgykör a 18. századtól, amikor az Osztrák–Magyar Monarchiában elterjedt a hadbahívás, a verbuválás, a 19. században pedig felváltotta azt az általános hadkötelezettség. A fiatalok életében nem rendkívüli esemény volt a katonaság, hanem háborún kívül is mindnyájukra rákerült a sor, és évekig hordozták ennek emlékét, terhét. A katonaság így bizonyos ideig együttmaradó közösségeket is teremtett, saját szokásokkal, emlékekkel, dalokkal. Emellett a katonáskodás egyben hosszabb időre elszakadást jelentett a családtól, esetleg az országtól. Bár e dalok témája egységes, a dallamok között régi és új stílusú vegyesen található. Az itt felhangzó mezőségi katonadalok elsősorban Kallós Zoltán gyűjtései nyomán váltak közkinccsé, az énekeseket kísérő vonósbanda az ördöngösfüzesi Mezei Ferenc zenekarának stílusában szólal meg.

Dunántúli dallamok Tendl Pál soproni cimbalmos repertoárjából

Balogh Kálmán – cimbalom, Pál István Szalonna – hegedű, Fekete Márton – brácsa,

Doór Róbert – nagybőgő

Lajtha László 1952–1961 között számos alkalommal járt Sopronban, ahol Tendl Pál cimbalmossal és zenekarával gramofonfelvételeket készített. A híres nyugat-magyarországi zenészcsalád tagjaitól olyan régies dallamanyagot gyűjtöttek, ami méltán keltette fel a népzenekutatók figyelmét, de amelynek a környék hagyományában részben nem találni nyomát. A négytagú zenekarral készült felvételeket Lajtha gondosan lejegyezte, a környékbeli gyűjtések alapján adatokkal ellátta és „Dunántúli táncok és dallamok" címen publikálta őket. A gyűjteményben Rákóczi keservesétől a Tyukodi verbunkon és a Kopogós csárdáson át a Friss duhajkodóig több mint 100 dallam szerepel.

Palóc dudanóták Kukucska Ernő repertoárjából

Juhász Zoltán – furulya, Németh Anna – duda

Kukucska Ernő dudás, a nógrádi pásztorkultúra egyik legjelesebb képviselője – akárcsak a falusi dudások legtöbbje – furulyán is remekül játszott. Az 1970-es években rendszeresen fellépett a Röpülj Páva műsorokon, népzenei találkozókon. Mai műsorunkban mester és tanítványa játszik együtt, bemutatva a stílushű nógrádi duda- és furulyajátékot. A palócok körében fennmaradt pásztornóták közül több is világszerte közismertté vált, köszönhetően Kodály: Mátrai képek című kórusművének.

Nagykóló (Bartók Béla és Vujicsics Tihamér gyűjtéseiből)

A Vujicsics és a Söndörgő együttes tagjai: Borbély Mihály, Brczán Miroszláv, Buzás Attila, Eredics Áron, Eredics Benjamin, Eredics Dávid, Eredics Gábor, Eredics Kálmán, Eredics Salamon, Szendrődi Ferenc, Vizeli Balázs

Bartók nem csak a magyar, hanem a velünk élő más népek zenéjét is nagy odaadással gyűjtötte és rendszerezte. Máig alapműként tartjuk számon az 1934-ben írt „Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje" című tanulmányát, ami az egyik legfontosabb összegzése ilyen irányú kutatásainak. Bartók főképpen vokális gyűjtései később számtalan hangszeres felvétellel egészültek ki, például a szerb származású, a Zeneakadémiára is járt népzenegyűjtő és zeneszerző, Vujicsics Tihamér jóvoltából. A délszláv tamburazene évtizedek óta egyik legelismertebb előadója a Vujicsics együttes, valamint a tagok fiaiból és tanítványaiból alakult Söndörgő együttes közösen lépnek színpadra. A nagykóló a Dráva mentén élő népek egyik legjellegzetesebb körtánca.

Székelyföldi furulyamuzsika Bartók 1914-es Nyárád menti gyűjtéséből

Juhász Zoltán, Nyéky Emese – furulya

Bartók és Kodály már korán felismerték, hogy a Székelyföldön különösen gazdag és régies népzenei hagyomány maradt fenn. Az I. világháború kitöréséig az erdélyi gyűjtések 86 %-a székely településeken készült, és az egykori kiadványokban is kirívóan magas a székely népdalok száma. Bartók 1914 tavaszán Közép- és Felső-Nyárád mentén gyűjtött, ahol nem csak énekes, hanem hangszeres (főként furulyás) felvételeket is készített. Az itt felcsendülő dallamokat Székelyhodos és Székelyvaja településeken rögzítette. Ez utóbbi faluban találta meg az „Édesanyám be szépen felneveltél" ősi ereszkedő dallamunk egy páratlanul szép ornamentikájú változatát is.

Gyimesi féloláhos, verbunk, lassú és sebes magyaros

Ökrös Csaba, Mihó Attila – hegedű, András Orsolya – ütőgardon

A Keleti-Kárpátok hegyei között, a Tatros patak völgyében élő gyimesi csángók a mai napig hagyományos életmódjuk, jellegzetes viseletük, régies tánc- és zenekultúrájuk miatt különleges színfoltja a magyarságnak. Lajtha László már 1911-ben gyűjtött itt, a középkorias hangzást megőrző csíki népzenéről pedig Dincsér Oszkár számol be 1943-ban „Két csíki hangszer" című tanulmányában. A dallamot játszó hegedűket a cselló formájú ütőhangszer, a gardon kíséri, a hegedűjáték egyedi stílusát pedig olyan kiváló csángó muzsikusok őrizték meg, mint Pulika János, Halmágyi Mihály vagy Zerkula János. Játékukat számtalan hang- és videofelvétel őrzi.

Szatmári verbunk, lassú és friss csárdás

Pál István Szalonna, Vizeli Balázs, Nyitrai Tamás – hegedű, Árendás Péter, Fekete Márton – brácsa, Csávás Attila – klarinét, Balogh Kálmán – cimbalom, Doór Róbert – nagybőgő,

Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó – tánc

Szatmár népzenéje földrajzi helyzeténél fogva nemcsak az Alföldhöz, hanem más dialektus-területekhez, az északihoz és az erdélyihez is kapcsolódik. Archaikus zenei és tánchagyományokban gazdag vidék, ahol természetesen az új stílus is általános. Ennek ellenére a táncdallamok között szép számmal találunk régi stílusú giusto dalokat. Záró műsorszámunkban ezekből válogattunk, egyúttal bemutatva a vidék jellegzetes magyar verbunkját és legnépszerűbb páros táncunkat, a csárdást.

A 2013. november 9-i ÉLESBEN – A NÉPZENE TANSZÉK című koncertre ide kattintva lehet jegyet vásárolni.