A portugál meg a brazil
2016 nyarán hozta össze az élet Maria Joãót és Egberto Gismontit. Olaszországban adták első közös koncertjüket, melynek híre pillanatok alatt szárnyra kapott – ennek köszönhető, hogy 2017 őszén, európai turnéjuk során a Zeneakadémiára is ellátogatnak. A rendkívüli hangú, egyedülálló zeneiségéről híres Maria João már régóta álmodozott arról, hogy egy nap színpadra állhasson a brazil zeneszerző–feltaláló–hangszervirtuózzal; vágya most teljesült, s előadásukon mi is tanúi lehetünk, milyen újabb csoda születik a két életút találkozásából.
„Az aikido mentette meg az életem” – nyilatkozta egy interjúban a jazz - énekesnő, aki sosem készült zenei karrierre. Kamaszkorában Maria João megjárta a végleteket: a szabályokat nem szenvedhette, rendszeresen lógott a tanórákról, öt iskolából rúgták ki hiperaktív viselkedése miatt. Végül mozambiki származású édesanyja unszolására kezdett el úszni, jógázni, aztán jött az aikido. A sport teljesen megváltoztatta az addig kezelhetetlen lányt, aki máig nem hagyja ki egyetlen napjából sem a mozgást.
Maria João. Fotó: Alexandre Cabrita
Huszonhét éves volt, amikor a zene egyik pillanatról a másikra átvette a főszerepet az életében: az egyik barátja elhívta Portugália (és Európa) legrégebbi jazzklubjába, a lisszaboni Hot Clube de Portugalba énekelni. Bár tanára sosem volt, és akkor még a kottát sem ismerte, környezetét azonnal lenyűgözte, s mindössze egy év kellett hozzá, hogy együttesével kiadja első lemezét, a Quinteto Maria Joãót. 1985-ben fellépett a cascais-i, majd a San Sebastian-i Jazz Fesztiválon, utóbbit meg is nyerte. Innen már nem volt megállás: európai turnék, különbözo formációk, például Aki Takase japán zongoristával, 1994-tol pedig Mário Laginha portugál zeneszerző-zongoristával kezdett együtt dolgozni. A duó szinte minden évben kiadott egy lemezt, melyek közül kiemelkedik a 2000-ben, Brazília ötszáz éves felfedezésének apropóján rögzített Chorinho Feliz (Boldog siránkozás).
A portugál művésszel szemben a Rio de Janeiró-i Egberto Gismonti élete szinte kódolva volt a zenére. Félig libanoni, félig olasz muzsikuscsaládba született, kora gyermekkorától zongorázott, aztán autodidakta módon megtanult fuvolázni és gitározni. 1968-ban Párizsba költözött, hogy a hangszerelés és zeneszerzés fortélyait elleshesse a modern zene nagyjaitól, a 20. század számos zeneszerző nagyságát oktató Nadia Boulanger-től és a 2. világháború utáni francia avantgárd egyik meghatározó alakjától, Jean Barraquétól. Egy évvel később rögzítette első önálló albumát, melyet a hetvenes években hét újabb lemez követett. Kezdetben főként hangszeres zenét komponált, amelyben a jazzt elektronikus, atonális és dél-amerikai indián zenével keveri. Albumain eleinte nyolchúros gitáron játszott, amely mind az akkordok, mind a polifon játékmód szempontjából gazdagabb lehetőségeket kínált számára; ezt később tíz-, tizenkét, majd tizennégy húros hangszerre bővítette. Életében meghatározó volt az 1976-os év, melyet a brazíliai xingu indián törzsnél töltött. „Séta a dzsungelen keresztül” – írta az ezt követően született albumáról, s utazásának hatása végigkísérhető a további műveiben is. Mindazonáltal Gismonti zenéje nem kizárólag a brazil népi gyökerekből táplálkozik, rendkívül egyéni stílusát a populáris zene, a jazz, az avantgárd, és a rock is áthatja.
Unger Anna