„A szabadságot keresem Bartók darabjaiban”
Szokolay Ádám Zsolt a Bartók Világverseny zenekari nagydöntőjében Bartók 1. zongoraversenyét játszotta, a gálaesten pedig kiderült, ő lett az első helyezett. A díjátadó után elmondta: sikerült minden elképzelését megvalósítania a versenyen, és úgy érzi, az itt megtapasztalt koncentrált figyelem segíteni fogja a pályáján. Jelenleg a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként csiszolja tudását, és vallja, hogy nyitott szívvel kell Bartók zenéjéhez közelíteni.
Bemutatkozásában elmondta, szereti a népzenét, ezért fiatal kora ellenére soha nem jelentett gondot Bartók zenei világának megértése. Megközelíthető Bartók öröksége népzenei műveltség nélkül?
Sokan kifejezetten nehezen érthető zenének tartják, amit Bartók alkotott, számomra azonban mindig is egyértelmű volt. Gyerekkorom óta részei az életemnek a népdalok, hiszen ezeket hallottam iskolában, énekeltük szolfézsórán, belém ivódott a lüktetésük, a dallamviláguk, és ez sokat jelent. Azt is tudom, hogy Bartók saját bevallása szerint népdalgyűjtései során volt a legboldogabb, és ez a szeretet minden darabján érezhető. Még azokban a darabokban is felsejlik a népzenei ihletettség és nyelvezet, amelyek egyébként nem idéznek egyetlen konkrét népdalt sem. Szerintem azonban a magyar népzene alapfokú ismereténél fontosabb, hogy nyitott szívvel álljunk Bartók zenéjéhez. Aki csak egyszer esélyt ad neki, azt egyedülálló élménnyel ajándékozza meg.
Szintén a videóban arról is beszélt, hogy a Bartók Világversenytől, a felkészülési időszaktól minden eddiginél elmélyültebb kapcsolatot remélt Bartók univerzumával. Valóra vált ez a remény?
Úgy érzem, igen. Az elmúlt évben, de különösen az utóbbi két hónapban rendkívül sokat foglalkoztam vele. A zongorára írt darabjainak körülbelül a felét megtanultam. Fontosnak tartom egy életmű minél szélesebb ismeretét, mert úgy gondolom, hogy az egyes darabok igazán csak a zeneszerzőről alkotott minél teljesebb kép fényében érthetők meg.
A zenekari döntőre Bartók egyik legnehezebbnek tartott művét, az 1. zongoraversenyt választotta. Hozott a gyakorlás új felfedezést?
Ez a zongoraverseny, csakúgy, mint a Zongoraszonáta vagy a Kilenc kis zongoradarab, 1926-ban született, és e művek megalkotásakor újfajta komponálási módszerhez nyúlt Bartók. Korábban a zeneszerzők és ő maga is más technikával közelítettek a zongorához. Izgalmas volt felfedezni az ütőhangszeres megközelítést, azzal együtt, hogy a dallamosság itt sem vész el.
Fotó: Zeneakadémia/Valuska Gábor
Változtatott-e a Bartókról alkotott képén a részvétel a versenyen?
Rádöbbentett arra, hogy kivétel nélkül minden darabjával rengeteget kell dolgozni. Az első fordulóban a román népdalfeldolgozásokra épülő Szonatinát játszottam, amely bár rövidebb lélegzetű, meglepően összetett. A Bartók instrukcióihoz, feljegyzéseihez hű megszólaltatása komoly kihívás.
És milyen tapasztalatokkal gazdagodott, amelyeket a jövőben is hasznosíthat?
A koncentráltság, az, hogy napról napra kellett felkészülni és a legjobbat nyújtani. Például a középdöntő és a szóló döntő között egyetlen éjszaka telt el, ennyi idő állt rendelkezésemre a teljesen más műsorra „átállni” gondolatban. Ilyesmi adódhat majd az életben, amikor zongoraművészként mondjuk két nap alatt két különböző előadásom lesz.
Sikerült a versenyen az előzetes terveit megvalósítania? Úgy sikerült minden fellépése, ahogy elképzelte?
Azt hiszem, igen, sőt talán felül is múltam az elvárásaimat. Megtiszteltetés a végeredmény, és rendkívül nagy öröm volt Bartók 1. zongoraversenyét a Nemzeti Filharmonikusokkal, Hamar Zsolt vezényletével eljátszani a zenekari döntőben.
Mi volt a legfontosabb tanács, amelyet valaha kapott azzal kapcsolatban, hogyan érdemes interpretálni Bartókot?
Idén nyáron részt vettem Rados Ferenc mesterkurzusán, tőle tanultam, hogy ne rettenetesen komolyan, a feladattól megrendülten álljak hozzá Bartókhoz, hanem a szabadságot keressem minden darabjában. Ez a legfontosabb.
Fotó: Zeneakadémia/Valuska Gábor
Muray-Klementisz Réka–Zsiray-Rummer Zoltán