A titok a szakmán belüli nyitottság és a Zeneakadémián elsajátított biztos alapok – interjú Varga Judit zeneszerzővel
Az Erkel Ferenc- és Bartók–Pásztory-díjas szerző a Bécsi Zeneakadémián folytatja oktatói tevékenységét a következő tanévtől. Varga Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója rangos kinevezéséről és az odavezető útról osztotta meg benyomásait.
Több mint tíz évet töltött el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, előbb hallgatóként, majd oktatóként. Ki tudna emelni néhány mérföldkövet az itt megszerzett tudásanyagból?
Életre szóló élmény volt zeneakadémistának lenni. Csodálattal emlékszem vissza arra a felemelő atmoszférára, amelyet első perctől kezdve éreztem, amint beléptem a misztikus hangulatú szecessziós épületbe, és a különleges szubkultúrába. A Zeneakadémiának köszönhetem azt a magas szintű hangszeres, technikai és elméleti ismerethalmazt, amelyet máig kamatoztatni tudok. Ez a tudás hatalmas előny a máshol szerezhető képzésekhez képest, megfigyelésem szerint a komplex alapok miatt a magyar zenészek könnyebben veszik az akadályokat. Meghatározó tapasztalatom az egyetemről, hogy diáktársaimmal kortárs zenei esteket szerveztünk a Régi Zeneakadémián vagy a Solti teremben, így fiatal, pályakezdő zeneszerzőként is kipróbálhattuk magunkat még az egyetemi tanulóévek alatt.
Az alapképzés után tanárként tért vissza Budapestre 2013-ban, Zeneszerzés főtárgy, Alkalmazott zeneszerzés, Filmzene analízis és XX.-XXI. századi hangszerelés elnevezésű tárgyakat oktatott a Zeneszerzés Tanszéken. Mit adott Önnek a tanítás?
A tanári pozíció hatalmas kihívást és lehetőséget jelentett számomra. Fiatalon kezdtem a tanítást, az egyetem formált engem igazi pedagógussá, és ezért nagyon hálás vagyok a Zeneakadémiának, kiváltképp Fekete Gyula tanszékvezetőnek. Az oktatás elsajátítása hosszú tanulási folyamat, emlékszem, az első tanévben vagy tanítottam, vagy készültem az órákra, intenzív időszak volt. Miután fokozatosan beletanultam, rájöttem, a tanítás ugyanakkora örömöt okoz nekem, mint a zeneszerzés. Megértettem, az oktatás nem csak ismeretátadás, hanem alkalmazott pszichológia is. A tanár-diák kapcsolat nem merülhet ki a szakmai fejlődés elősegítésében, az embert ugyanúgy figyelni kell mögötte. Ez az időszak ugyanis a felnőtté válásról is szól. Zeneszerzőknél ez talán még fontosabb, hiszen legbensőbb érzéseinket öntjük hangokba, és szakmai mentorként nem vonatkoztathatok el a diákjaim lelki egyensúlyától, jóllététől.
Fotó: Felvégi Andrea
Az elmúlt évek gyakorlata után és a bécsi professzori kinevezése apropóján milyen tanácsokat adna a zeneszerzős hallgatóknak?
Az én szakom, az alkalmazott zeneszerzés rendkívül dinamikusan változó szakirány. A stílusok, a technika állandó mozgásban van. Folyamatos továbbképzés szükséges ahhoz, hogy ne maradjunk le, erre buzdítom a tanítványaimat is. Zeneakadémiai tanárként azt a célt tűztem ki, hogy újraélesszem a diákok kezdeményező készségét, és ismét legyenek saját hangversenyek. Egy zeneszerző diáknak azért elengedhetetlen e tevékenység, mert a koncertszervezés által fejlődnek a menedzseri képességei, és alakulnak ki a jövőt meghatározó szakmai kapcsolatai a hangszeresekkel. Sikerként könyvelem el, hogy a hallgatóink ebben az évben tucatnyi saját koncertet adtak, bízom benne, ez a szám csak növekszik majd.
Szakmai életének másik alappillére a Bécsi Zeneművészeti Egyetem, ahol 2013 óta tanít, ez év szeptemberétől már a Multimédia és Alkalmazott zeneszerzés professzoraként. Milyen út vezetett külföldre, majd a kinevezésig?
Konzisként többször vettem részt külföldi ösztöndíjprogramokon. Akkor határoztam el, hogy az előttem álló egyetemi képzés egy részét külföldön folytatom. 1997-ben Erőd Iván vezette a bécsi Zeneszerzés tanszéket, érettségi után hozzá írtam felvételimet, amellyel be is kerültem a Bécsi Zeneakadémiára, ám végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kezdtem meg tanulmányaimat. Két év múlva, 1999-ben mentem ki Bécsbe, ahol a Zeneakadémiától teljesen eltérő közeggel találkozhattam. Más az egyetem felépítése, az oktatás, máshová helyezik a hangsúlyt. Bécsben nincsenek szétválasztva a külföldi és az osztrák diákok, legalább tíz különböző nemzetiség ül egy osztályban. Olyan ez a hangulat, mintha egy nemzetközi szigeten lennék, nagy váltás volt nekem a kicsit zártabb magyar környezet után. A professzori státuszt két évvel ezelőtt pályáztam meg, több lépcsős meghallgatási folyamaton keresztül jutottam el a kinevezésig. Ez idő alatt sokat változtam, miközben lélekben felnőttem a feladathoz.
Visszatekintve az eltelt évtizedre, a bécsi interkulturális környezet vélhetően pozitívan hatott az Ön művészetére, személyiségére is.
A nemzetközi közösség toleránsabbá tett, emberileg és szakmailag is nyomot hagyott bennem. Természetemből adódóan sosem egy irányba akartam specializálódni, inkább sokfelé nyitottam. Örülök, hogy pályafutásom kezdete óta kitartottam a saját elképzelésem mellett, mert bebizonyosodott: ma a polihisztorok vannak előnyben, és ehhez kitűnő táptalajt adott a sokszínű bécsi környezet. Zenészként is többre megy az, aki „patchwork” karriert épít, azaz sokoldalú tudást szerez, többféle területen. Ha ez a szakmán belüli nyitottság párosul a Zeneakadémián elsajátított biztos alapokkal, megkapom a tökéletes egyveleget, azt hiszem, ez a titka a sikereimnek. Hosszú távú vágyam, hogy a két iskolát egymáshoz közelebb hozzam, érdemes lenne mindkét intézmény „know-how-ját” továbbadni az oktatásban is.
Egyéni szakmai pályájának egyik központi kérdése kortárs zene és a közönség egymáshoz közelebb kerülése. Mennyire tartja befogadhatónak a mai kortárs klasszikus zenét?
Nehéz megérteni a kortárs zenét, olykor még a szakmabelieknek is. Ahhoz, hogy ez változzon, zeneszerzőként segítenünk kell a közönséget egy adott zenemű feltárásában, csatornákat kell teremtenünk, amelyek segítségével eljut a hallgatósághoz egy darab üzenete. Másrészt a hallgatóság részéről is nyitott hozzáállás szükséges. Ebben segíthetjük őket azzal, hogy egy utat mutatunk nekik a zenéhez, valami támpontot, ami alapján elindulhatnak a megértés és befogadás útján. Kedves emlékem erről, amikor egy Eisenstadti Haydn fesztivál koncertjén hangzott el az egyik darabom. Mivel még nem találtam meg hozzá a megfelelő címet, egy spontán ötlettől vezérelve megkértem a jórészt nyugdíjasokból álló közönséget, segítsenek nevet adni a darabnak. Legnagyobb meglepetésemre az előadás végén mintegy húszan kerestek fel ötleteikkel.
Több film- és színházi zenét szerzett már. Véleménye szerint könnyebben érthető a kortárs zene, ha képi megjelenés is társul hozzá?
Sokat segít a vizualitás. Míg egy filmjelenet alatt a legdisszonánsabb zenét is befogadják, ugyanazt a művet Spotify-on vagy koncerten hallgatva, menekülnek ki a koncertteremből. A kép tehát megkönnyíti a kortárs zene eljuttatását a nézőkhöz, de nem oldja meg az iránta tanúsított előítéletesség problémáját. A helyzet az oktatáson keresztül is változtatható: én tudatosan törekszem arra is nevelni a növendékeimet, hogy jobban tudjanak kommunikálni a közönségükkel. Ebben segít nekik, ha a diákok a kortárs zeneszerzés mellett alkalmazott zeneszerzést is tanulnak, az segít nekik hatékonyabb kommunikációs utat építeni a közönséghez.
Unger Anna