A Zeneakadémia október 1-15. közötti, saját szervezésű koncertjeivel kapcsolatos változások

2020. szeptember 22.

Tisztelt Koncertlátogatóink!

Szeptember eleje óta megrendezett koncertjeinken tapasztaljuk, hogy közönségünk egyrészt igényli a biztonságot, másrészt megértette és betartja mindazon óvintézkedéseket, amelyeket közös biztonságunk érdekében vezettünk be. Ezúton is köszönjük bizalmukat és együttműködésüket, amelyre számítunk a jövőben is.

Célunk változatlanul az, hogy koncertjeinken a lehető legnagyobb biztonságot teremtsük meg, ennek érdekében az október első felére meghirdetett koncertjeinket tekintve az alábbi változásokat léptetjük életbe:

  • Október 1-én 19:00 órakor Kovács Gergely és az Orion Trio koncertje a Solti teremben egy részben, szünet nélkül hallható, a módosított programot honlapunkon tekinthetik meg.

  • Október 2-án 16:30 órakor az Artisjus Zeneszerző Workshop zárókoncertje csak online hallgatható meg.

  • Az „Orgona a központban 2020 ősz” bérlet október 2-i koncertjének fellépője és műsora változott. Az Angliában élő David Titterington orgonaművész a bizonytalan utazási körülményekre tekintettel lemondta a fellépést. A hangversenyen két fiatal tehetség, Giczi Balázs és Zsilka Alan játékát hallhatják nézőink. A koncertre a korábban megváltott jegyek- és bérletek érvényesek.

  • Október 3-án és 4-én Alexander Melnyikov és a Cuarteto Casals három koncertből álló sorozatának vasárnap esti előadását szünet nélkül játsszuk, ezért mindhárom koncert programja módosult. A módosított programot honlapunkon tekinthetik meg.

  • Október 4-én a Wiener Sängerknaben koncertje 17:00 és 19:30-kor hangzik el, szünet nélkül, minimálisan rövidített műsorral. Az esti előadásra jeggyel vagy bérlettel rendelkezőket személyesen megkerestük emailben, ők visszaigazolásunk alapján tudnak a délutáni előadáson részt venni. A délutáni előadáson (az esti koncerttől eltérően) nem helyreszólóan, hanem a jegyen jelzett szektorban (földszint, I. emelet középerkély vagy I. emelet oldalerkély), érkezési sorrendben, a kellő távolság megtartásával lehet helyet foglalni. A délutáni előadásra korlátozott számban még kaphatók jegyek, ezek szintén érkezési sorrendben történő helyfoglalásra jogosítanak. 

  • Október 6-án 19:30 órakor a Nagyteremben A Zeneakadémia Kamarazenei Műhelye címmel új koncertet szervezünk, amelyen a Zeneakadémia végzős és frissen diplomázott hallgatóinak kamaraprodukciói hangzanak el. A koncertre ingyenes belépő igényelhető online vagy a Zeneakadémia jegypénztárában, a programot honlapunkon tekinthetik meg.

  • Október 6-án 19:00 órakor Borbély László zongoraestje a Solti teremben egy részben, szünet nélkül hallható, a módosított programot honlapunkon tekinthetik meg.

  • Október 11-én Julia Lezsnyeva és a Venice Baroque Orchestra hangversenyét betegség miatt későbbi időpontra halasztjuk. Az előadás új időpontja: 2021. március 13. Az október 11-én 19:30 órára korábban vásárolt jegyek és bérletek a 2021. március 13-i koncertre érvényesek. További információ itt olvasható.

  • Október 15-i nagytermi kamarakoncertünk műsora, illetve közreműködői, szintén változtak. A bizonytalan utazási körülményekre tekintettel a külföldön élő Frankl Péter helyett Várjon Dénes lesz Keller András és Perényi Miklós kamarapartnere. A részben módosult programot honlapunkon tekinthetik meg.

  • Október 1-15 között a Liszt-kukacok Akadémiája zenés beavató foglalkozások, Jazz játszótér foglalkozások, illetve az egyes koncertek után tervezett Kóda pódiumbeszélgetések is szünetelnek.

 

Kérjük, kövessék figyelemmel honlapunkat, mert a felszabaduló helyek függvényében esetleg újra megnyílik a jegyvásárlás lehetősége a fenti koncertekre.

Október második felére tervezett programjainkkal kapcsolatban később adunk tájékoztatást. Megértésüket köszönjük!

Zeneakadémia Közönségkapcsolat