A Zeneakadémia orgona tanszaka a Müpában

2014. január 9.

A növendékek nyilvános vizsgakoncertjei után a orgona tanszak művésztanárai és diákjai közös interaktív orgonaestet adnak január 15-én.

Az egész napos orgona-maraton délelőtt 10-től a BA I. és II. évfolyamos növendékek (Ács Dávid László, Papp Orsolya, Schallinger-Foidl Artúr, Brunda Gergely, Hajnóczky Bence, Kristófi László Dávid és Tar Zita), XIX-XX. századi szerzők műveiből összeállított, Születés és halál című vizsgakoncertjével kezdődik. Délután 14 órától Menny és pokol címmel a BA III. és MA I. évfolyam hallgatói (Tabajdi Ádám, Mészáros Zsolt Máté, Gedai Ágoston és Lozsányi Soma) adnak számot tudásukról. Előadásukban Liszt, Vierne, Karg-Elert, Wagner, Messiaen, Reubke, Duruflé és Dupré művei szólalnak meg. Mindkét vizsgakoncertre ingyenes a belépés, s a növendékek produkcióját minősítő zsűri mellett a közönség is szavazhat, melyik növendék szerepeljen a napot záró koncerten. Az este fél nyolckor kezdődő Három generáció címet kapott hangversenyen ugyanis a Zeneakadémia orgonatanárai – Ruppert István, Pálur János, Fassang László, Szabó Balázs – és diákjai együtt lépnek fel. A műsoron a romantika és a 20. század legismertebb francia, német és magyar szerzőinek művei szerepelnek, s a koncertet Pálúr János és Fassang László közös improvizációja zárja. A közönség az este folyamán is véleményt nyilváníthat: a két művésztanár ugyanis a koncert szünetében várja a nézők javaslatait, milyen témákra rögtönözzenek.

Fassang László (fotó: Felvégi Andrea)

A nyilvános vizsgakoncertek, illetve a tanszak diákjai és tanárai által adott közös hangversenyek immár hagyománynak számítanak a Zeneakadémia orgona tanszakán. „Meggyőződésem, hogy csak akkor tud valaki hitelesen tanítani, ha saját maga is közvetlenül ott áll példaként a hallgatók előtt. Másrészt fantasztikus élmény, amikor a diákokkal együtt ugrunk az ismeretlenbe – hiszen minden egyes koncerten valami egészen egyedi születik meg. Ami pedig a tanárokat illeti, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan kollégák mellett dolgozhatok, akik egykor a saját tanáraim voltak: Pálúr Jánostól vettem az első orgonaleckéimet, míg Ruppert István a Zeneakadémián tanított. A fiatalabb generációt pedig Szabó Balázs személyében egy olyan kivételes tudással és képességekkel rendelkező orgonista képviseli a tanári karban, aki nagyon sokat tesz azért, hogy a diákok látóköre táguljon, és az orgona-kérdést a maga komplexitásában tudjuk elhelyezni" – nyilatkozta Fassang László még az orgona tanszak 2013 tavaszi jótékonysági koncertsorozata kapcsán.

A 2014 januári vizsgakoncertek helyszíne a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme, hiszen bár a kívül-belül felújított Zeneakadémia néhány hónapja újra nyitva áll a koncertlátogató közönség, a Nagyterem Voit-orgonájának restaurációja még folyamatban van.

Címkék