A Zeneakadémia virtuózai

2014. december 22.

A közmédia komolyzenei tehetségkutató műsorának végeredményére a Zeneakadémia is büszke lehet, hiszen a Virtuózok legjobbjai között jelenlegi és leendő diákjaink is ott voltak.

Bár a közönség szavazatai alapján a tizenöt éves, a bécsi zeneakadémián tanuló Lugosi Dániel Ali klarinétos nyerte a 12 millió forintos fődíját a december 19-ei fináléban, a legnagyobbak korcsoportjában Gyöngyösi Ivett – Dráfi Kálmán elsőéves mesterszakos zongorista tanítványa – győzött, a zsűri különdíját Demeniv Mihály, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem MA 2. harmonika szakos hallgatója kapta (tanára: Ernyei László), a kicsik között taroló Boros Misi pedig hamarosan megkezdheti zeneakadémiai tanulmányait, hiszen mint Kutnyánszky Csaba, a Zeneakadémia oktatási rektorhelyettese a műsor végén bejelentette: a 11 éves zongorafenomént versenyen nyújtott teljesítménye alapján felvételt nyert a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek osztályába.    

A december 12-i döntőn a zsűri különdíját Demeniv Mihály nyerte el, aki a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hallban léphet fel. A versenyzőket a döntőben Kovács János vezényletével kísérő MR Szimfonikusok szintén már akkor felajánlotta különdíját Boros Misinek, aki eszerint a 2015/16-os évadban felléphet a zenekarral. A korcsoportgyőztesek - Boros Misi, Lugosi Dániel Ali és Gyöngyösi Ivett - egy-egy fellépést nyertek a New York-i Avery Fisher Hall rendezvényteremben, a torontói Roy Thomson Hallban, illetve a miami Kravis Centerben, valamint elkészíthetik első saját lemezüket is.    

Címkék