A zseni visszatér

Úgy megy ki a színpadra, mintha koporsókísérő volna egy temetésen, de olyan boldogsággal zongorázik, mint a legkedvesebb játékával bíbelődő kisgyerek. Vezénylés közben olykor minimális mozdulatokat tesz csupán, zenekarát és közönségét mégis képes eksztatikus állapotba hozni. Egyszerre titokzatos és közvetlen, ridegen intellektuális és fellengzősen hatásvadász, elbűvölő bohóc és elviselhetetlen filozófus, láncdohányos ördög és vodkaimádó isten. Dosztojevszkij-regényhősök esszenciája: Miskin herceg, Sztavrogin és Raszkolnyikov egy személyben. Mihail Pletnyov maga a két lábon járó paradoxon.

A szovjetunióbeli Arhangelszkben született, ötvenhat éves művész zongoristaként, karmesterként és zeneszerzőként is aktív, mi több, mindhárom területen formátumos alkotó. A moszkvai konzervatóriumban Lev Vlaszenko növendékeként végez. 21 évesen megnyeri a Nemzetközi Csajkovszkij-verseny arany medálját zongora kategóriában. 1979-ben már az Egyesült Államokban debütál, mégpedig jelentős sikerrel, de a történelem közbeszól. Afganisztán szovjet megszállása után hosszú évekig csak a keleti blokkban játszhat. A nyolcvanas években aztán szerződést köt a Virgin lemezkiadóval, nevét fokozatosan a legnagyobbak között kezdik emlegetni.

1988 a fordulópont: játszik a szuperhatalmak washingtoni konferenciáján, összebarátkozik Gorbacsovval, s ez lehetővé teszi számára, hogy 1990-ben megalapítsa az Orosz Nemzeti Zenekart, 1917 óta az első nem állami alapítású orosz szimfonikus együttest. Elképesztő hittel és elszántsággal tolja a zenekar szekerét: a muzsikusok túlélő üzemmódban olykor napi tizenkét órát dolgoznak, Pletnyov nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően pedig Moszkva politikai támogatása fokozatosan kiegészül a nyugati mecénások anyagi támogatásával is.

Eközben zongoristaként is aktív, 1996-tól a Deutsche Grammophon művésze, lemezei sorra söprik be a díjakat. Martha Argerich-csel közösen rögzíti saját kétzongorás átiratát Prokofjev Hamupipőke-szvitjéből, a lemez Grammy-díjat nyer 2005-ben. Prokofjev, Rahmanyinov, Szkrjabin és Csajkovszkij legjelentősebb tolmácsolójának tartják, ám amikor egy alkalommal orosz specialistának nevezik, így reagál: „Az orosz zene igen változatos. Szkrjabin például orosz zenét írt. Csajkovszkij is. De Szkrjabin utálta Csajkovszkijt. Vagy ott van Muszorgszkij, az ő zenéje is orosz. De Muszorgszkijt meg Csajkovszkij utálta." Nem hisz a nemzeti stílusokban, a zeneszerzői iskolákban. A személyiségben hisz. Abban, hogy a zeneszerzői és az előadói személyiség vegyülékéből robbanásra kész gyúanyag jöhet létre.

2006 végén abbahagyta a zongorázást, néhány szűkkörű fellépésen kívül évekig csak dirigensként jelent meg a nyilvánosság előtt. Tavaly decemberben tért vissza mint zongorista, és zsenije változatlanul megosztja a közönséget. Zenekarának élén három alkalommal járt a Művészetek Palotájában az utóbbi évek során, zongoristaként azonban először és utoljára hét éve lépett fel Magyarországon a Zeneakadémia Nagytermében. Chopint játszott: a közönség rajongott érte, a kritika lehúzta. Pletnyovot meg egyik sem érdekelte.