Akadémiai Díjat kapott Tallián Tibor

2016. május 6.

A hetvenedik születésnapját ünneplő zenetörténész professzort az MTA 187. közgyűlésén egyszersmind a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, alig néhány nappal azután, hogy új kiadásban jelent meg alapműnek számító Bartók-kismonográfiája.

A Zeneakadémia Zenetudományi Tanszékének egyetemi tanárát 2016. május 2-án a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották és Akadémiai Díjjal tüntették ki az MTA 187. közgyűlésén. Tallián Tibor, aki a zeneakadémiai tanári tevékenysége mellett az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos tanácsadója (korábban sok éven át vezette is az intézményt), a 19–20. századi magyar zenetörténet és zenei intézménytörténet, Bartók Béla élete és zenéje, a nemzetközi és magyar opera- és dalműfaj története terén végzett kiemelkedő kutatásaiért érdemelte ki az elismerést.

Néhány nappal korábban, április végén jelent meg Tallián Tibor eredetileg 1981-ben publikált, alapműnek számító Bartók Béla című kismonográfiájának új, frissített-bővített kiadása a Rózsavölgyi Kiadó gondozásában. A 2016-os Bartók-év alkalmából megjelent kötetet a kiadó így ajánlja: „Harmincöt évvel ezelőtti önmagához képest a könyv tartalma jelentősen bővült: nemcsak pontos hivatkozásokkal, kurrens műjegyzékkel és átfogó Bartók-bibliográfiával, hanem a főszöveg számos kiegészítésével is. Ezek egy része a Bartók-kutatás új eredményeinek beépítését szolgálja, másik része azonban túlmutat az eredetileg is gazdagon dokumentált életrajzon:  pazar stílusban megfogalmazott, elmélyült elemzések révén Bartók műveinek jobb megértéséhez vezeti el az olvasót.”

Gratulálunk!

Címkék