Átadták az idei Bank of China ösztöndíjakat

2017. január 23.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem támogatója által felajánlott összegből részesülő tíz hallgató január 21-én a Nagyteremben rendezett gálahangverseny keretében vehette át az okleveleket.

A Bank of China Hungary Zrt., a Zeneakadémia Baráti Köre Egyesület és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által meghirdetett, a 2016/17-es tanévre szóló ösztöndíj-pályázatra 2016. november 30-ig jelentkezhettek a Zeneakadémia előadóművészeti szakjainak valamelyikén előkészítős, BA, MA, TMA vagy osztatlan képzésben részt vevő kiemelkedően tehetséges magyar és külföldi hallgatók, illetve kamaracsoportok. Az 500 000 Ft értékű ösztöndíjat, ami a kiírásnak megfelelően elsősorban hangszervásárlásra, illetve -javításra, nemzetközi versenyeken és mesterkurzusokon való részvételre fordítható, idén ők nyerték el: Ács Dominika (fuvola, BA III. évfolyam), Csuti Dávid (nagybőgő, MA II. évfolyam), Dolfin Balázs (gordonka, BA I. évfolyam), Goda Sára (hárfa, BA I. évfolyam), Jan Vojtek (zongora, BA II. évfolyam), Molnár Anna (ének, MA II. évfolyam), Osztrosits Éva (hegedű, MA II. évfolyam), Pallagi Benjámin (klarinét, MA II. évfolyam), Szalai Lotti (gitár, Előkészítő Tagozat), Zhang Zhong Shi (zongora, BA I. évfolyam). Az ösztöndíjbizottság a 2016/17-es tanévben kamaracsoportnak nem osztott ki ösztöndíjat.

 

A képre kattintva a gálahangversenyen készült képekből galéria nyílik

A 2017. január 21-én a Zeneakadémia Nagytermében megrendezett gálakoncert keretében dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora köszöntötte díjazott hallgatókat és a díjátadó közönségét, majd beszédet mondott Guoli Tian, a Bank of China központi hivatalának elnöke, valamint Dr. Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár. A beszédek és a díjátadás után, a díjazottak adtak gálakoncertet: Ács Dominika (fuvola) és Goda Sára (hárfa) Jules Mouqet La flûte de Pan című művét, Zhang Zhong Shi zongorista Kodály Székely keservesét adta elő. Ezután két versenymű-részlet következett: Bottesini h-moll nagybőgőversenyének második tétele Csuti Dávid nagybőgős és Jan Vojtek zongorista, Rodrigo Concerto de Aranjuezének egy tétele pedig Szalai Lotti és Boross Szilva tanárnő előadásában szólalt meg. Pallagi Benjámin klarinéton Kovács Béla Hommage à Kodály Zoltán című darabját játszotta, Molnár Anna énekes hallgató pedig Liszt La perla című dalát énekelte, mindkét darabban Szabó Ferenc János működött közre zongorán. A gálahangverseny zárásaként Beethoven c-moll trióját Jan Vojtek (zongora) Osztrosits Éva (hegedű) és Dolfin Balázs (cselló) kamaraformációja játszotta el.

Címkék