"Az árnyék völgyében járva..." – a zeneakadémiai holokauszt-emlékkoncert a sajtóban

2014. május 10.

A május 11-én a Zeneakadémia Nagytermében megrendezendő hangversenyről a karmester, Leon Botstein és Batta András komolyzenei kormánybiztos, a Zeneakadémia volt rektora is nyilatkozott.

"A XX. századi magyar zene kevésbé ismert arcát szeretnénk felmutatni" – mondta az ORIGO komolyzenei blogjának a rangos USA-béli Bard College rektoraként működő, Magyarországon is rendszeresen dirigáló zenetudós és karmester. A Leon Botsteinnel készült interjú, melyben szó esik a május 11-i "Az árnyék völgyében járva..." című, a magyarországi Holokauszt Emlékév keretében megrendezendő koncert műsorának fogantatásáról, Wagnerről, és a komolyzene XXi. századi népszerűsítésének lehetőségeiről is.

Leon Botstein (fotó: MTI / Mohai Balázs)

A koncerten elhangzó darabok szerzői közül hárman – Weiner László, Nádor Mihály és Gyopár László – a holokausztban vesztették életüket, a hangversenyt nyitó, brácsára és zenekarra írott, Yizkor című darabot pedig 1947-ben a holokauszt áldozatainak emlékére komponálta az akkor már a tel-avivi zeneakadémián tanító Pártos Ödön. A hangverseny második felében Dohnányi Ernő ritkán hallható remekműve csendül fel, a szegedi Fogadalmi templom felavatására írott, 1930-as Szegedi Mise hangzik el. „Nem Kodályok és Bartókok, de olyan zeneszerzők, akiknek életművét meg kellene ismertetnünk a jelen zenészgenerációjával, hogy aztán a közönség is megismerhesse őket. Felelősek vagyunk a közönségért. Ez a koncert lehetne az első lépés" – nyiltakozta Batta András, a Zeneakadémia volt rektora, jelenlegi komolyzenei kormánybiztos az egytől egyik a Zeneakadémiához kötődő szerzőkről az ORIGO-nak.

"A téma azért is közel áll hozzám, mert kutatóként sokat foglalkoztam az Osztrák-Magyar Monarchia, majd a térség két háború közötti kulturális életével, főleg zenéjével és az itteni zsidó kultúrával. Ráadásul látom azt is, hogy a cseh vagy a német zsidósággal ellentétben a magyar zsidóság egykori virágzó kultúrája, különösen a zeneszerzők életműve, szinte teljesen ismeretlen az Egyesült Államokban" – mondta el Leon Botstein az MTI-nak adott terjedelmes interjújában, melyben szó esik a Bard College és a Zeneakadémia kapcsolatáról, és a zeneoktatás véleményformáló hatásáról is.

A zártkörű, de a Bartók Rádió által vasárnap este héttől élőben közvetített koncert kapcsán készült interjút - melynek létrejöttében a Zeneakadémia Kommunikációs Igazgatósága működött közre – számos rangos online médium szemlézte, s a koncertről hírt adott mások mellett a Fidelio, a Heti Válasz, és a Hirado.hu is.

Címkék