Az El Sistema nagykövetei a Zeneakadémián

„Nincs fontosabb ma a zene világában annál, ami Venezuelában történik" – nyilatkozta néhány éve Sir Simon Rattle az „El Sistema" elnevezésű nemzeti klasszikus zenei oktatási hálózatra utalva. A José Antonio Abreu által 1975-ben létrehozott rendszer lényege a zenekari közösségben való részvétel és a szociális érzékenység. A rendszer szellemi atyja, az országában szentként tisztelt Abreu közgazdaságtant és zenét tanult. Miként a felvilágosodás zeneesztétái és teoretikusai, ő is az ideális társadalom leképződéseként tekint a szimfonikus zenekarra, amelyben az individualizmust felülírja a közösségi lét, ahol mindenkinek megvan a meghatározott, jól körülhatárolható szerepe és feladata, s amelyben a disszonancia feloldást nyer, a diszharmónia összhanggá válik.
 

A Simón Bolívar Ifjúsági Szimfonikus Zenekar Gustavo Dudamel vezényletével Caracas szegénynegyedében játszik
 

Venezuelában jelenleg több mint háromszázezer gyerek tanul európai klasszikus zenét napi rendszerességgel. A huszonhétmilliós országban százhuszonöt ifjúsági zenekar működik, amelyek közül harminc szimfonikus együttes. A programban résztvevő gyerekek túlnyomó többsége a legszegényebb társadalmi rétegekből kerül ki. "Számomra az a legfontosabb, hogy a zenét elvigyem a szegények közé – vallja egy interjúban Abreu. – Azt szeretném, hogy a szegény gyermek is játsszon Mozartot. Miért is ne? Miért csak egyetlen réteg kiváltsága lehet Mozart vagy Beethoven? Ezeknek a fiataloknak a nagy része sebezhető: valamennyi társadalmi osztályból kitaszították őket. A zenekari programban való részvétel lehetővé teszi számukra, hogy terveket szőjenek, célokat tűzzenek ki, ugyanakkor a zenélés segítséget is nyújt a szebb életért folytatott mindennapi küzdelmükben." Abreu rendszerében a hangsúly tehát a hangszerjátékon van, s szemben az európai gyakorlattal, a fogásokat nem magánórákon sajátítják el a gyerekek, hanem csoportos foglalkozásokon. A hangsúly a közösségi munkán, az együttműködésen van: nem szólistákat nevelnek, hanem zenekari muzsikusokat.

S hogy néz ki mindez testközelből? A rendszerrel 2011-ben a szomszédos Bolíviában zenetanár-önkéntesként megismerkedő Szádeczky-Kardoss Géza internetes útinaplójában így fogalmazta meg élményeit: „Az alapelv: mennél hosszabb időre kössük le az ifjakat, addig sem az utcán lógnak. A szegény, nehéz szociális hátterű, elhanyagolt gyerekek és fiatalok ugyanis napjaik nagy részét az utcán töltik. Ilyen szegénynegyedekben alapítanak zeneiskolát, ahol kevés, rosszul képzett tanárral, hatalmas csoportokban tanítanak hangszereket, hogy aztán alig egy-két év után bedobják őket a helyi zenekarba, ahol rögtön egy Csajkovszkij-szimfóniával kezdenek. És meglepően jól játsszák!"
 

Abreu mester venezuelai gyerekekkel

Mintha csak a "legyen a zene mindenkié" kodályi eszméje valósulna meg Latin-Amerikában (az El Sistema jelmondata egyébként a „Tocar y Luchar", azaz „Zenélj és küzdj!" - a rendszer hasonló című bemutatkozó filmje ide kattintva tekinthető meg magyar felirattal). Bár elsősorban nem az egót, hanem az együttműködési készséget, a társadalmi érzékenységet erősítik, a rendszer nagyszerű muzsikus egyéniségeket is segít kibontakozni. A program neveltjei közül került ki többek között a harminchárom esztendős Gustavo Dudamel, aki fiatal kora dacára máris a Los Angeles-i Filharmonikusok zenei igazgatójaként öregbíti az El Sistema hírnevét. De a november 11-ei zeneakadémiai koncertet dirigáló harmincnégy éves Dietrich Paredes is az El Sistema egyik nagy felfedezettje, éppúgy, mint a hangverseny szólistája, Edicson Ruiz, aki kilencévesen még áruházak rakodójaként dolgozott, tizenhét éves korában azonban már a Berlini Filharmonikusok nagybőgőseként működött (a zenekar történetében ő a legfiatalabb nagybőgős).

Az El Sistema több mint harminc szimfonikus zenekara közül a legjelentősebbek egyikének számítő Caracasi Ifjúsági Zenekar november 11-ei koncertjének első felében két mű hangzik el: a mexikói Silvestre Revueltas (1899–1940) népszerű zenekari darabja, az ősi energiákat megmozgató, kubai kígyóölési ceremóniát zenébe öntő Sensemayá (1938), valamint napjaink legfoglalkoztatottabb svéd komponistája, Rolf Martinsson I. nagybőgőversenye (2012), amit kifejezetten Ruiz számára írt át a szerző tavaly (a bemutató felvétele ide kattintva tekinthető meg). A szünet után Camille Saint-Saens monumentális, orgonát is alkalmazó III. szimfóniája szólal meg.
 

A Caracasi Ifjúsági Zenekar és Dietrich Paredes

A koncertet megelőző délután El Sistema: a világhírű zenepedagógiai rendszer elméletben és gyakorlatban címmel nyilvános szakmai műhelyt is szervez a Zeneakadémia a Solti Teremben. A november 10-én este hatkor kezdődő program részeként először Eduardo Mendez, a Caracasi Ifjúsági Zenekar igazgatója tart előadást az El Sistemáról. Ezt követően venezuelai zenetanárok gyakorlatban mutatják be a világhírű rendszer módszertani fogásait, majd a zenekar tagjaiból alakult vonósnégyes ad rövid koncertet. Az előadás nyelve spanyol (szinkrontolmácsolást biztosítunk), és a programon részt vesz az El Sistema alapítója, José Antonio Abreu is. A műhelyre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött: jelentkezni a kozonsegkapcsolat[kukac]zeneakademia.hu címen lehet. A hangversenyre 1.200 és 1.900 Forintért váltható jegyek, a diákjegyek ára 500 Forint (minden tíz diák után egy kísérő ingyenes belépésre jogosult), a november 10-ei előadásra ellátogatók pedig 800 Forintos áron válthatnak jegyet a helyszínen a másnap esti koncertre.

Az ORIGO komolyzenei blogja az El Sistema magyarországi bevezetésével kísérletező Symphonia Alapítvány képviselőjét, Kupper Andrást kérdezte meg az előadás és a koncert jelentőségéről. A orvosként és politikusként ismert, de muzsikusként is elhivatott és aktív szakember szerint „ez módszer a mi zenetanárainknak – hiába a világ legjobbjairól beszélünk – teljesen új. Nincsenek ismereteink és gyakorlati tapasztalataink arról, hogyan lehet a gyerekeket egészen kicsi kortól csoportosan, napi rendszerességgel tanítani a hangszeres zenére." Ami pedig a Caracasi Ifjúsági Zenekar koncertjét illeti, Kupper András leginkább arra kíváncsi, hogy „ azok a gyerekek, akik már az óvodában egy majdani zenekar potenciális tagjaként barátkoznak a zenével, jobban megfelelnek-e a közös produkció kihívásainak, mint a mi akadémikus zeneoktatási hagyományainkhoz szokott muzsikuspalántáink. Tudni kell, hogy ez a zenekar egy versenyistálló, a szó pozitív értelmében: itt valóban Venezuela legvirtuózabb gyerekei muzsikálnak. Sokkal jobban izgat azonban az a kérdés, vajon szociális funkciójában is jól teljesít-e a rendszerük. Mert az, hogy a zenében sikeresek, nem kérdés. De mi történik a kevésbé tehetséges, hátrányos helyzetű gyerekekkel? Jut-e rájuk elegendő figyelem az ő módszerükkel?"