Baráth Emőke az Erzsébet Királynő Énekverseny döntőjében

2014. május 22.

A Junior Prima-díjas, a Zeneakadémián Pászthy Júlia osztályában végzett énekművész az első fordulóba beválogatott több mint 70 induló közül jutott Európa egyik legrangosabb zenei versenyének döntőjébe.

Baráth Emőke 2007-ben nyert felvételt a Zeneakadémiára Pászthy Júlia osztályába, majd 2011 és 2012 között a firenzei Luigi Cherubini konzervatóriumban tanult Leonardo De Lisi növendékeként. Részt vett többek közt Marton Éva, Barbara Bonney, Kolonits Klára, Nancy Argenta, Rados Ferenc, Sass Sylvia, Nicholas Clapton és Meláth Andrea mesterkurzusain. Repertoárját főként barokk és klasszikus opera- és oratórium szerepei teszik ki, énekelt már címszerepet Monteverdi Poppea megkoronázása című operájában, játszotta Sesto szerepét Händel Giulio Cesaréjában, a Magyar Állami Operaházban pedig a Don Giovanni Zerlinájaként mutatkozott be. Állandó fellépője magyarországi és külföldi zenei fesztiváloknak, koncerttermeknek és színházaknak. Számos nemzetközi versenyeredménnyel büszkélkedhet, köztük az Antonín Dvořak Nemzetközi Énekverseny III. helyezésével, 2011-ben padig I. díjat és közönségdíjat nyert a II. Pietro Antonio Cesti barokk operaversenyen Innsbruckban, ugyanebben az évben Junior Prima-díjjal tüntették ki.
 

Fotó: Raffay Zsófi


A Brüsszelben rendezett háromfordulós verseny 2014. május 14-én vette kezdetét, az ifjú magyar szoprán a középdöntőben egy Schubert- és egy Debussy-dal mellett, két Mozart-áriát az Exultate, jubilate című szólómotettából, Bellini I Capuleti e I Montecchi című operájából Júlia áriáját és Bartók Béla Húsz magyar népdalának egyikét, a Székely lassút énekelte. A 12 döntős versenyző május 28. és 31. között csillogtathatja meg tudását, az eredményhirdetés pedig a verseny utolsó estéjén lesz. Az első hat helyezett a jelentős pénzdíjakon kívül június 10-én koncertet adhat a Paolo Arrivabeni vezette Orchestre de l'Opéra Royal de Liège Wallonie zenekar kíséretével. A Zeneakadémián azonban a verseny eredményétől függetlenül köszönthetjük Baráth Emőkét, hiszen 2014. november 6-án Csalog Gábor oldalán Schubert, Schumann, Fauré, Debussy és Poulenc dalaival lép fel.

Címkék