Baráti Kristóf és Falvai Sándor kapták a 2014-es Bartók-Pásztory-díjakat

2014. március 25.

A magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító kitüntetéseket a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján adták át a Zeneakadémián.

A díjat odaítélő kuratórium a szokásostól eltérően ezúttal két előadóművésznek adományozta a kitüntetést: Falvai Sándornak és Baráti Kristófnak - tájékoztatta az MTI-t Devich János, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, aki a díjakat Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora, a kuratórium elnöke nevében átadta a kitüntetetteknek.

Baráti Kristóf az első díjazott a Bartók-Pásztory-díj történetében, aki ugyanabban az évben kapja meg az elismerést, amelyben Kossuth-díjjal is kitüntették. A hegedűművész 1979-ben született Budapesten, mesterei Szenthelyi Miklós, Tátrai Vilmos és Eduard Wulfson voltak. Pályája kiemelkedő pontja volt, amikor 2010-ben Moszkvában elnyerte a Paganini Nemzetközi Verseny első díját, a hegedűsök "Oscar-díját". Jelenleg az 1703-ban készült "Lady Harmsworth" Stradivariuson játszik. Baráti Kristóf néhány nappal Kossuth-díja átvétele után nagy sikerű szólókoncertet adott a felújított Zeneakadémia nagytermében.

Falvai Sándor Liszt-díjas zongoraművész Ózdon született 1949-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban végzett tanulmányai után a Zeneakadémián helyezkedett el oktatóként, több ciklusban a zongora tanszék vezetője, 1997-től 2004-ig pedig a Zeneakadémia rektora volt. Pályája során az Egyesült Államoktól a Távol-Keletig számos országban adott hangversenyeket. Jelenleg a Zeneakadémia oktatója, rendszeresen tart mesterkurzusokat külföldön, és vállal zsűritagságot nemzetközi versenyeken. Előadói repertoárja a barokk korszaktól a 20. századi alkotásokig terjed, ezen belül elsősorban a klasszika és a romantika áll érdeklődésének középpontjában.

A díjat Bartók második felesége, Pásztory Ditta zongoraművész végrendelete alapján 1984-ben hozták létre, forrása a befolyó jogdíjak egy része. A Bartók-Pásztory-díjat azoknak az alkotó- és előadóművészeknek adományozza a zeneszerző születésnapján a Zeneakadémia neves professzorokból álló szakmai grémiuma - Pásztory Ditta akaratának megfelelően -, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai zenei élet fejlődéséhez és Bartók Béla szellemiségének megőrzéséhez. Az elismerést Falvai Sándor helyett felesége, Keveházi Gyöngyi zongoraművész vette át. Az eseményen Baráti Kristóf Bartók Szólószonátájának IV. tételét játszotta el, Falvai Sándortól pedig egy Balassa Sándor-zongoradarab felvételét hallhatták a jelenlévők.

Forrás: MTI/Zeneakademia.hu

Címkék