Bartók Béla szellemét, örökségét idéző, egyedülálló Világverseny és Fesztivál a Zeneakadémián

2017. szeptember 7.

„A Zeneakadémia küldetése, hogy Bartók Béla alma matereként gondozza a zeneszerző nemzetközi jelentőségű életművét” - hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea, a Verseny alapítója és ötletgazdája, az egyetem rektora a rendezvény előtti sajtótájékoztatón, 2017. szeptember 7-én.

 „Megtisztelő, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásra érdemesnek találta e kivételes rendezvényt. A Verseny fővédnökségét Áder János, köztársasági elnök és Lady Valerie Solti vállalta. Szándékunk, hogy Bartókot, mint embert is megismertessük, betekintést engedve a zenéhez fűződő viszonyának rejtelmeibe, így művei érthetőbbé, befogadhatóbbá válnak az érdeklődők számára” – folytatta beszédét a rektor.

„A program rendkívüli nemzetközi népszerűségnek örvend, és a hazai közönség is érdeklődéssel fogadta. Kiemelendő a verseny fesztivál jellege, amelyet a nyitónapon két alkalommal induló „Bartók Budapestje” túrák és a gyermekek számára szervezett rendhagyó Liszt-kukacok Akadémiája foglalkozások színesítenek. Aznap 16:00 órától veszi kezdetét a verseny hivatalos megnyitója, nyilvános sorsolással, és az így kialakult sorrend szerint jutnak az elődöntőbe az ifjú művészek. Ezt követően ingyenes minikoncertekkel adunk ízelítőt Bartók műveinek sokszínűségéből. A zeneszerző alkotásai iránt mélyebben érdeklődők számára a Bartók műveket tartalmazó fordulók előtt rövid ismertető előadásokat tartunk, hogy még inkább élvezetessé tegyük a versenyprogramokat” – tette hozzá Csonka András, a Zeneakadémia Koncert- és Rendezvényközpont programigazgatója.

 


Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

Az ingyenes elő-és középdöntőket követően, amelyek főként Bartók hegedűszonátáiból és virtuóz darabjaiból állnak, a Kamarazenekari és a Nagyzenekari Döntőn a versenyzőknek egyéb klasszikus művek előadásával is számot kell adniuk tudásukról. Szeptember 17-én, a Gálakoncerten hirdeti ki a nemzetközi zsűri a Verseny győzteseit, akiknek játékát a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri Kovács János vezényletével.

A megmérettetés igazi művészeti csemege, hiszen meghirdetését nem egyetlen hangszerre, hanem több kategóriában is tervezi a Zeneakadémia. Figyelemmel a világversenyek sorára is, idén a hegedűsöké a főszerep, két év múlva a zongoraművészeket, majd a kamarazenét és a vonósnégyeseket állítjuk középpontba. A zeneszerzőversenyt pedig a tervek szerint először 2018-ra hirdetjük meg: olyan zongoradarabokat várunk a jelentkezőktől, amelyek 2019-ben hangozhatnak fel.

Szeptember 14-én kezdődik a Verseny tudományos kísérőprogramja az MTA BTK Zenetudományi Intézet szervezésében, Bartók és a hegedű címmel. „Bartók életművében a hegedű éppolyan fontos szereplő, mint a zongora, bár Bartók maga nem tanult hegedülni, nem játszott a hangszeren, mégis, mindent tudott róla. A világ élvonalába tartozó Bartók kutatók, valamint fiatal, még tanulmányaikat folytató doktorandusz és mesterképzős muzikológus hallgatók fogják ennek a különleges és páratlan, a Bartók által gyűjtött és megismert népzenékhez ezer szállal kötődő világnak mélységeit feltárni, ékköveit felmutatni – mondta Richter Pál, a LFZE Népzene Tanszékének vezetője, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója.

„Könnyebbség és egyben hatalmas felelősség is magyar versenyzőként részt venni a nemzetközi fesztiválon” – így nyilatkozott Varga Oszkár, a megmérettetés egyik hazai pályázója, aki három Bartók Duót játszott a sajtótájékoztató résztvevőinek hegedűstársával, Osztrosits Évával. A fiatal művész nem versenytársakként, hanem kollégákként gondol a többi résztvevőre. Számára rendkívüli szellemi kihívás a több fordulóra egyszerre készülni, de úgy véli, hogy az is nyer a részvétellel, aki végül nem lesz díjazott.

 


Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

A verseny díjazása

A Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából útjára indított Bartók Világversenyre és Fesztivál 44 000 euró összdíjazású.

Összesen három díj adható:

o   az első helyezettet 22 000 euróval,

o   a második díjat 14 000 euróval,

o   míg a harmadikat 8 000 euróval jutalmazzák.

Számos különdíjat ajánlottak fel a verseny támogatói és partnerei.

A verseny további részletei a http://bartokworldcompetition.hu/kezdolap oldalon olvashatók.

 

Címkék