Bérletes újdonságok és Beethoven-emlékév 2020-ban

2019. október 24.

Mások mellett David Fray, Gautier Capuçon, Yuja Wang, a Wiener Sängerknaben, Sir John Eliot Gardiner, Perényi Miklós és Frankl Péter is fellép a Zeneakadémia 2020. tavaszi bérletes koncertjein. Jövőre lesz Beethoven születésének 250. évfordulója, így a komponista előtt külön hangversenysorozat tiszteleg. A Zeneakadémia szakembereinek közreműködésével újul meg a martonvásári Brunszvik-kastélyban lévő Beethoven-tárlat, és valósulnak meg különleges rendezvények.

Ismét hazai és külföldi világsztárok egész sora érkezik a Zeneakadémia koncerttermeibe  2020-ban  – mondta köszöntőjében Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora a saját bérleteket és programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón. Az eseményen bejelentette, hogy a Zeneakadémia hagyományteremtő céllal újévi koncertsorozatot indít útjára, az első alkalom 2020 január 1-jén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével és Vásáry Tamás vezényletével valósul meg.

A 2020. tavaszi sorozatok közül Csonka András, a Zeneakadémia programigazgatója figyelemre méltónak nevezte egyebek között a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának bérletét (A zenekar mesterei 2020), amelynek koncertjein olyan világhírű dirigensek vezényletével játszanak az egyetem növendékei, mint Takács-Nagy Gábor, Dennis Russel Davies, Gilbert Varga és Hamar Zsolt.

 

 
 

A jövőre 75 éves Rolla Jánost egy egész sorozat köszönti (Rolla János és a Zeneakadémia Kamarazenekara 2020): a legjobb vonós növendékekből álló kamarazenekarral három különleges műsort adnak elő, és rögtön az első koncert vendége egy világsztár, David Fray francia zongoraművész lesz.

A legjobb vonósnégyeseket felvonultató sorozatban ezúttal minden kvartett hoz vendéget is (Négyszer négyes plusz egy 2020 tavasz), így olyan egyedülálló formációk jönnek létre, mint a legendás Borogyin Quartet találkozása az egyre jelentősebb nemzetközi karriert befutó Fenyő Lászlóval, de ugyanígy szenzációnak ígérkezik a Hagen Quartet és Kirill Gerstein közös koncertje is.

A kamaramuzsika kedvelői is rendkívüli zenei élményekre számíthatnak a Kamarazene Nagyteremre 2020 tavaszi kiadásában Gautier Capuçon és Yuja Wang, illetve Baráti Kristóf, Várdai István és Szűcs Máté koncertjén, továbbá az idősebb generációt képviselő Perényi Miklós, Frankl Péter és Keller András fellépésén. Utóbbi est vendége Horti Lilla, a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen díjat nyert kitűnő fiatal szoprán lesz.

 

Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes
 
 

A népszerű szólózongora-sorozat (A fekete-fehér színei 2020) ismét különleges összeállítású műsorokat tartogat a hangszer szerelmeseinek.

A vokális zene mesterei 2020 tavasz bérletben három különböző, a maga műfajában a legjobbak közé tartozó együttes mutatkozik be: a belga Vox Luminis kamarakórus, a méltán világhírű osztrák Wiener Sängerknaben, és a Sir John Eliot Gardiner vezette Monteverdi Choir az English Baroque Soloists közreműködésével. Kóruszenét ezúttal az Itt és most 2020 tavasz című bérlet is kínál: az egyik legkísérletezőbb, ugyanakkor kristálytiszta hangzásával a magyar közönséget is mindig meghódító Netherlands Kammerkor egy kortárs kórusmű hazai bemutatójával érkezik.

Az Orgona a központban 2020 tavasz elnevezésű bérletben a közönség által már jól ismert Szabó Balázs – a Zeneakadémia tanára – mellett a jelentős nemzetközi sikereket elért Elekes Zsuzsa lép fel, a német Wolfgang Seifen pedig az improvizáció művészetébe vezeti be a hallgatóságot.

A Liszt-kukacok Akadémiája sorozatának középpontjában 2020 tavaszán a muzsikáló természet áll, azaz a madarak, a rovarok, a vadak és a halak megjelenése a zenében (Liszt-kukacok Akadémiája – Zenélő természet).

Beethoven születésének 250. évfordulóját egy egész éven átívelő sorozattal ünnepli a Zeneakadémia (Beethoven plusz). A nyitány januárban a kitűnő Bécsi Szimfonikusok koncertje lesz az egyik legizgalmasabb svájci karmester, Philippe Jordan vezényletével, műsorukon a nagy szerző két szimfóniája szerepel – hangsúlyozta Csonka András.

A 2020 áprilisától decemberig tartó magyarországi Beethoven-emlékévet az Agrártudományi Kutatóközpont szervezi, többek közt a Zeneakadémia szakmai együttműködésével. Dr. Balázs Ervin professzor, az előbbi intézmény főigazgatója sorolta a terveket: zenés tárlatvezetéseket, zenepedagógiai foglalkozásokat, művészettörténeti előadásokat tartanak majd a Brunszvik-kastélyban. Péteri Lóránt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszékének vezetője elmondta, hogy az együttműködés részeként bővül ki és újul meg a martonvásári Beethoven Emlékmúzeum kiállítása.

A Zeneakadémia újévi koncertjének programjáról hamarosan döntés születik, de izgalmas és magas színvonalú szórakozást ígért Igric György, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek művészeti vezetője.

Szintén érdeklődésre tarthat számot a zongorarepertoár törzselemét képező Rahmanyinov-versenyműveket felvonultató minisorozat. A Nemzeti Filharmonikusok és a Zeneakadémia közös szervezésű, két egymást követő májusi estén megrendezett koncertjén a Hamar Zsolt vezette zenekar Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a Zeneakadémia tanára közreműködésével adja elő e remekműveket, kiegészítve a virtuóz Paganini-variációkkal. Falvay Attila, az NFZ koncertmestere hozzátette, jövőre is a Nemzeti Filharmónikusok lesznek a martonvásári Brunszvik-kastély kertjében rendezett nyáresti koncertek közreműködő zenekara.