Edzésben tartott kreativitás

„Jó, hogy kereteket kapunk, mert néha nehezebb egy zeneművet megkomponálni, ha azt mondják, csináljunk, amit szeretnénk” – nyilatkozta egyszer a 2018-as Bartók Zeneszerzőversennyel kapcsolatban. Ezek szerint a zeneszerzői fantáziának is szüksége van keretekre? Milyen mértékben? Meddig felszabadító, és honnan lesz megkötő a szabályok jelenléte a zeneszerzésben?

Érdemes már a legelején tisztázni, mit értünk határokon és kereteken. Jó példa erre a cukrászdába járás: ha megfelelő keretek között tartjuk, kellemes időtöltéssé tud válni, ha viszont elvetjük a sulykot, és szinte mindennap elmegyünk nassolni, akkor a pénztárcánk súlyának csökkenésével fordítottan arányosan nő majd a testsúlyunk. Ugyanez vonatkozik a zeneszerzésben meghúzott határokra is: nem mindegy, meddig mehetünk el, különben felborul a zenei egyensúly. Ha viszont a kereteket túlságosan szűkre szabjuk, és mindent definiálunk, akkor elvész a zeneszerző alkotói szemlélete, és gépiessé válhat a folyamat.

Dobos Dániel. Fotó: Zeneakadémia/Mudra László

Zeneszerzőként állandó szimbiózisban él a fantáziájával. Egy-egy konkrét alkalommal mennyire képes tudatosan „szabadjára engedni” képzelőerejét? Vagy inkább az ihletre vár komponáláskor?

A fantázia nélkülözhetetlen eleme a komponálásnak, de a kreativitás is csak akkor marad friss, ha edzésben tartjuk. Több híres zeneszerző is azt vallotta, hogy ötlet híján sem szabad elhagyni a rendszeres zenealkotást. Azt tapasztaltam, hogy ha túl széles teret hagyok a képzelőerőmnek, nem kapom meg az áhított eredményt. Természetesen vannak kivételek, de jobban járunk, ha hagyjuk a zeneszerzés folyamatát a maga medrében haladni: gondolkodunk a témáról, foglalkozunk vele, akár még álmodunk is róla, de az erőltetés csak ritkán vezet valódi sikerre.

A Bartók verseny 1. helyezését több sikeres részvétel előzte meg magyar zeneszerzőversenyeken, például a VI. Bartók Béla Országos Zeneszerzés Verseny vagy a Kodály Zoltán születésének 135. évfordulója alkalmából a Magyar Zeneszerzők Egyesülete által kiírt pályázat, amelyen kifejezetten magyar népzenei ihletésű művével nyert 2. helyezést. Ezek szerint a zeneszerzésen belül az Ön fantáziáját leginkább a népi motívumok ragadják meg?

A népzenéhez egy nyári tábornak köszönhetően kerültem közelebb 2016-ban. Előtte inkább csak figyeltem a műfajt, nem fogott meg komolyabban. A táborban teljesen magával ragadott, és azt vettem észre, ugyanannyira érdekel, mint más, a zeneszerzéshez kapcsolódó tantárgyak. A magyar népi zenében olyan ősi erő lakozik, amelyet kevés zenei kultúra mondhat magáénak. Lehet szeretni vagy nem szeretni, de nem lehet mellette szó nélkül elmenni. Mondanivalójában mentes minden felesleges sallangtól, őszinte érzelmeket közvetít, és rengeteg embert megmozgat. Arra törekszem, hogy e sajátosságokból egy apró darab megjelenjen saját zenémben is, mintegy a képzelőerőm katalizátoraként.

Y generációs fiatalként hogyan látja: a mai digitalizált, felgyorsult életmód rombolja vagy építi a fantázia szárnyalását?

Előnyös folyamatnak tartom a digitalizációt. A zeneszerzés manuális részei gyorsabbá, egyszerűbbé váltak, hála a kottaíró programoknak. Ma több kommunikációs eszköz áll rendelkezésünkre, mint régen, szinte bármi hozzáférhető az interneten, három gombnyomással találok embereket a közösségi médiában, akik tudnak nekem segíteni abban, ami érdekel. Látom azonban a hátrányait is: nincs idő arra, hogy megemésszük a velünk történt eseményeket, élményeket. Jó volna olykor két feladat között levegőt venni, és újratölteni a szellemi muníciókat. A testünk csak száguldozik a világban, a lelkünk pedig kétségbeesetten próbálja beérni. Ideig-óráig fenntartható ez a „robot-üzemmód”, de ha teljes valónkban szeretnénk jelen lenni, és kreatívan hatni a világban, akkor itt az ideje változtatni a tempón. Bízom benne, hogy ha majd senki sem tud a világgal lépést tartani, akkor ezt a világ előbb-utóbb „észreveszi”, és megáll, vagy legalábbis lassít a száguldáson.

Unger Anna