Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző

2021. május 14.

A Zeneakadémia egykori oktatója, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett komponista 86 évesen távozott.

Balassa Sándor első intenzív zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte karvezető előkészítő szakos hallgatóként, majd 1960-tól 1965-ig Szervánszky Endre zeneszerzés növendéke volt a Zeneakadémián.

Már zeneakadémiai hallgatóként a Magyar Rádió alkalmazásába lépett, ahol mintegy két évtizeden át zenei rendező volt. 1981 és 1995 között a Zeneakadémián hangszerelést tanított a zeneszerző növendékeknek.

Első zeneszerzői sikerét 1969-es Rekviem Kassák Lajosért című művével érte el, majd ezt követően operáival (Az ajtón kívül, A harmadik bolygó, Karl és Anna) hívta fel magára a figyelmet. Zeneszerzői alkotásai a zenekari, kamarazenei és vokális területeken hasonló jelentőségű eredményekről tanúskodnak: számos művét komoly külföldi elismerés fogadta, sőt gyakran megtisztelő megrendelések eredményeként készültek kompozíciói. Tabulae című, kamaraegyüttesre készült művét az ORF felkérésére írta, zenekari darabjai közül a Glarusi éneket a Koussevitzky Alapítvány, a Hívások és kiáltásokat a Boston Symphony Orchestra, az Egy álmodozó naplóját a E. S. Coolidge Alapítvány, a Három fantáziát pedig a BBC Philharmonic Orchestra, Manchester megrendelésének köszönhetően komponálta.

Zeneszerzői munkásságának elismerését számos kitüntetése jelzi: 1972-ben Erkel Ferenc-díjat, 1978-ban Érdemes Művész kitüntetést, 1983-ban Kossuth-díjat, 1988-ban és 1998-ban Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjat, 1989-ben a Kiváló Művész kitüntetést, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjét vehette át, 2014-ben a Nemzet Művésze kitüntető címet adományozták neki.

 



„Balassa tanár úr meghatározó alakja volt a Zeneakadémiának és a magyar zenei életnek: kitörölhetetlen fejezete a 20. századi magyar zeneszerzés történetének. Mélyről indult, apja cipészmester volt, a harmincas-negyvenes évek történelmi kacskaringói és kataklizmái nem múltak el nyomtalanul a család felett, a fiatal Balassa Sándor géplakatosnak tanult és szakmunkásként indult a pályán. A benne rejlő zenei tehetség azonban minden történelmi körülmény ellenére utat tört magának: káprázatos tempóban hozta be a lemaradását, s 1960-tól már a Zeneakadémián tanult Szervánszky Endre osztályában. Bemutatói az 1969-es Kassák-kantátától kezdve kivétel nélkül jelentős események voltak, komoly külföldi megrendeléseket kapott Amerikából, Angliából és más országokból, díjak sorát nyerte el, komponált operákat, kamarazenét, kórusműveket, concertókat – gyakorlatilag nincs olyan műfaj, amelyben ne tette volna le a névjegyét. Zenei stílusa a hatvanas évek modernizmusát követően jelentős változáson ment keresztül: a klasszikus tradíció és a magyar népi hagyomány zenei elemeiből gyúrta össze az utolsó, több mint három évtizedes korszak zenei stílusát. »Az újdonságot nem handabandázva, inkább a befelé vezető úton keresem« – nyilatkozta egy interjúban. Nem lehet néhány szóban megfogalmazni, hogy mi mindent adott a világnak: a magyar és a nemzetközi zenei életnek, a zenetörténetnek, a növendékeinek, az alma materének. 1996-ban ő alapította a Zeneakadémia Alapítványát, amely számos fiatal pályakezdésében nyújtott önzetlen segítséget. Megfellebbezhetetlen zenei tudása, derűs bölcsessége, önazonossága és önzetlensége egyedülálló alakjává tette a 20. század végi, 21. századi magyar kultúrának. Több ízben is volt szerencsém részt venni Balassa-bemutatókban, és soha nem fogom elfelejteni azt a szeretetteljes gondosságot, ahogyan művinek premierjeit előkészítette: határozott elképzelésekkel, de a zenészek iránti maximális tisztelettel. »Bizonyos az is – írta egy alkalommal –, hogy a művészet: szolgálat. Szent szolgálat, melyet a közösség felemeléséért, az igazság mindenkori leplezetlen kimondásáért vállalunk. A művész minden körülmények között köteles megőrizni katarzist teremtő mágikus erejét«. Művészi credóját, és a műveket, amelyekben az testet öltött, kötelességünk őrizni, és átadni a fiatalabb nemzedéknek, ahogy ő is tette. Megpróbálunk méltóvá válni hozzá. Drága Tanár úr! Rettenetesen fog hiányozni! Köszönünk mindent!”

(Dr. Vigh Andrea rektor)

„A magyar művészet, a magyar zeneművészet felvirágoztatásának szentelte pályájának nagy részét. Szervánszky Endre növendékeként a 60-70-es évek európai avantgardjának fősordrába kerülve megírta a Requiem Kassák Lajosért című művét, ami a 20. századi magyar zeneszerzés egyik mérföldköve. Később elhagyva ezt a zenei hangot, a magyar népzene, a magyar zene felé fordult. Tanárként szívesen emlékszünk éleslátására, találóan szellemes hasonlataira, metsző humorára. Már elsőéves hallgatóként is kollégának szólított bennünket, de ezt nem humornak szánta. Nagy türelemmel és szakértelemmel magyarázta a hangszereléstant, zenekari tapasztalatait bőkezűen osztotta meg velünk, kezdőkkel. A magyar zene, szeretett alma matere, a budapesti Zeneakadémia patrónusa volt, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni.”

(Fekete Gyula rektorhelyettes, a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének vezetője)

 

Balassa Sándort a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem saját halottjának tekinti.

A Zeneakadémia szerzői esttel emlékezik a napokban elhunyt művészre május 29-én, 19 órától. A hangversenyt online közvetítjük a Zeneakadémia Online Koncerttermében, Facebook oldalán és Youtube csatornáján.