Elhunyt Balassa Sándor zeneszerző

„Balassa tanár úr meghatározó alakja volt a Zeneakadémiának és a magyar zenei életnek: kitörölhetetlen fejezete a 20. századi magyar zeneszerzés történetének. Mélyről indult, apja cipészmester volt, a harmincas-negyvenes évek történelmi kacskaringói és kataklizmái nem múltak el nyomtalanul a család felett, a fiatal Balassa Sándor géplakatosnak tanult és szakmunkásként indult a pályán. A benne rejlő zenei tehetség azonban minden történelmi körülmény ellenére utat tört magának: káprázatos tempóban hozta be a lemaradását, s 1960-tól már a Zeneakadémián tanult Szervánszky Endre osztályában. Bemutatói az 1969-es Kassák-kantátától kezdve kivétel nélkül jelentős események voltak, komoly külföldi megrendeléseket kapott Amerikából, Angliából és más országokból, díjak sorát nyerte el, komponált operákat, kamarazenét, kórusműveket, concertókat – gyakorlatilag nincs olyan műfaj, amelyben ne tette volna le a névjegyét. Zenei stílusa a hatvanas évek modernizmusát követően jelentős változáson ment keresztül: a klasszikus tradíció és a magyar népi hagyomány zenei elemeiből gyúrta össze az utolsó, több mint három évtizedes korszak zenei stílusát. »Az újdonságot nem handabandázva, inkább a befelé vezető úton keresem« – nyilatkozta egy interjúban. Nem lehet néhány szóban megfogalmazni, hogy mi mindent adott a világnak: a magyar és a nemzetközi zenei életnek, a zenetörténetnek, a növendékeinek, az alma materének. 1996-ban ő alapította a Zeneakadémia Alapítványát, amely számos fiatal pályakezdésében nyújtott önzetlen segítséget. Megfellebbezhetetlen zenei tudása, derűs bölcsessége, önazonossága és önzetlensége egyedülálló alakjává tette a 20. század végi, 21. századi magyar kultúrának. Több ízben is volt szerencsém részt venni Balassa-bemutatókban, és soha nem fogom elfelejteni azt a szeretetteljes gondosságot, ahogyan művinek premierjeit előkészítette: határozott elképzelésekkel, de a zenészek iránti maximális tisztelettel. »Bizonyos az is – írta egy alkalommal –, hogy a művészet: szolgálat. Szent szolgálat, melyet a közösség felemeléséért, az igazság mindenkori leplezetlen kimondásáért vállalunk. A művész minden körülmények között köteles megőrizni katarzist teremtő mágikus erejét«. Művészi credóját, és a műveket, amelyekben az testet öltött, kötelességünk őrizni, és átadni a fiatalabb nemzedéknek, ahogy ő is tette. Megpróbálunk méltóvá válni hozzá. Drága Tanár úr! Rettenetesen fog hiányozni! Köszönünk mindent!”

„A magyar művészet, a magyar zeneművészet felvirágoztatásának szentelte pályájának nagy részét. Szervánszky Endre növendékeként a 60-70-es évek európai avantgardjának fősordrába kerülve megírta a Requiem Kassák Lajosért című művét, ami a 20. századi magyar zeneszerzés egyik mérföldköve. Később elhagyva ezt a zenei hangot, a magyar népzene, a magyar zene felé fordult. Tanárként szívesen emlékszünk éleslátására, találóan szellemes hasonlataira, metsző humorára. Már elsőéves hallgatóként is kollégának szólított bennünket, de ezt nem humornak szánta. Nagy türelemmel és szakértelemmel magyarázta a hangszereléstant, zenekari tapasztalatait bőkezűen osztotta meg velünk, kezdőkkel. A magyar zene, szeretett alma matere, a budapesti Zeneakadémia patrónusa volt, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni.”