Elhunyt Baróti István

"Egy áldozás alatti orgonazenét hallgatva olyan nyugalom és fenséges tisztaság van a levegőben, hogy az ember úgy érzi: itt nem is kell szellőztetni. Maga a Tisztaság van jelen" - Baróti István orgonaművész, karnagy szavai ezek. Baróti Istváné, a magyar orgonisták egy nagy generációjának tagjáé, aki most itt hagyott bennünket. Halála pótolhatatlan űrt hagyott maga után minden területen, ahol munkálkodott. Mint előadóművész, mint kóruskarnagy, mint egházzenész, mint tanítómester, mint orgonaépítő, mint tudományos kutató végezte  felbecsülhetetlen értékű munkáját. Mindvégig tehetséggel, tisztességgel, emberséggel és vallásos elhivatottsággal.

Barátai, kollégái, növendékei szerették kedves humorát, odafigyeltek dícsérve szigorú, de mindig igazságos véleményeire és tanultak bőséggel felhalmozott műveltségének forrásából.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem együtt gyászol a magyar zenei élettel és a templomok istenfélő népével.

Dr. Vigh Andrea

 

Baróti István (fotó: MTI / Kovács Tamás)

 

Baróti István 1940. október 24-én született Csíkszentdomokoson, székely szülők gyermekeként. Családja rövidesen a mai Magyarország területére, Almásfüzitőre költözött, majd a háború utáni évektől Budakeszin élt. Középfokú orgonatanulmányait 1956-tól a budapesti szakiskolában Gergely Ferencnél végezte, majd orgonaművész-tanári diplomáját 1967-ben szerezte meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Pécsi Sebestyén és Gergely Ferenc növendékeként. Az orgonaművész-tanárin kívül szolfézstanári oklevelet is szerzett.

A Fővárosi II. kerületi (a jelenlegi Járdányi Pál) Zeneiskolába Kárpáti József, az ottani orgona tanszak alapítója 1970-ben hívta tanítani. Négy évtizedes pedagógiai munkásságával nemcsak orgonabarátokat és orgonista kántorokat nevelt, hanem fiatal orgonisták nemzedékeit is elindította a művészi pályán. Tanítványai közül sokak nyertek felvételt közvetlenül az alapfokú zeneoktatásból a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára és szerepeltek eredményesen hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyeken. Ezenfelül 1980-tól az Esztergomi Érseki Hittudományi Főiskolán éneket és egyházzenét, 1992-től haláláig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékén orgonajátékot tanított.

Diákként rövid ideig a pasaréti ferences templomban orgonált, majd 1961-től 1975-ig a máriaremetei kegytemplomban vállalt orgonista és karnagyi szolgálatot. 1975-től az esztergomi főszékesegyház orgonistája és karnagya, a templom 1978-tól újjáépülő orgonájának tervezője volt. Az 1970-es évek első felében budapesti diákjaiból, zenészkollégáiból, ismerőseiből alakította meg Strigonium Férfikarát. Kórusaival rendszeresen megszólaltatta Liszt több miséjét és számos motettáját is, az esztergomi énekkar vezetőjeként pedig a Főszékesegyház felszentelésének kerek évfordulóin rendszeresen vezényelte Liszt Esztergomi miséjét. Liszt Ferenc vallási témájú énekkari műveinek kiemelkedő magyarországi tolmácsolója volt.

Orgonistaként a 60–80-as évek egyik legjelentősebb hazai előadójaként tartották számon. Különösen Bach, Liszt és Messiaen műveit játszotta gyakran, technikailag fölényesen, rendkívüli zenei intenzitású hangversenyeken. Liszt iránti tiszteletből a szerző összes orgonaművét repertoárján tartotta, és orgonaátiratot készített Funerailles című zongoraművéből. Messiaen műveinek rendszeres műsorra tűzésével és tanításával missziós feladatot vállalt a nagy francia mester orgonazenéjének hazai népszerűsítésében. Magyarországi hangversenyei mellett több európai országban (Németország, Franciaország, Románia, Csehország, Olaszország, Ausztria) vendégszerepelt sikerrel.

Orgonaszakértőként több jelentős hangszer tervezésében vett részt (pl. budapesti Mátyás templom, pesti ferences templom, zuglói Páduai Szent Antal-templom), és számos hangszert tervezett önállóan. Legfontosabb ilynemű munkái az esztergomi bazilika (befejezetlenül maradt) orgonájának és a Nemzeti Hangversenyterem orgonájának művészeti terve. 1985 és 1987 között részt vett Magyarország teljes orgonaállományának felmérésében is.

Munkáját orgonaművészként, kóruskarnagyként, kántorként, tanárként, szakértőként mindvégig tehetséggel, tisztességgel végezte. A zene- és orgonakultúra iránti széles körű érdeklődése, elhivatottsága, élénk személyisége, fanyar humora magával ragadta tanítványait, kollégáit, barátait is, akiket gyakran kötelezettségeit messze meghaladóan, önzetlenül tanított, segített, támogatott.

Az esztergomi főszékesegyház Baróti Istvánt saját halottjának tekinti.

Baróti István temetése 2014. július 18-án, pénteken délután lesz az Esztergomi Főszékesegyházban: 16 órától az általa tervezett orgona zenés áhítat keretében tanítványainak keze alatt szólal meg,17 órakor lelki üdvéért gyászmisét mutatnak be, majd hamvait beszentelésüket követően helyezik örök nyugalomra a Főszékesegyház altemplomában lévő urnatemetőben. Az altemplomban virág, koszorú nem helyezhető el. A temetésen résztvevő gyászolók az erre szánt költséggel az elhunyt által az orgonához legutóbb beszerzett sípok beépítéséhez járulhatnak hozzá.

Baróti István életútját Enyedi Pál, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének docense foglalta össze.