Elhunyt Szokolay Sándor

A Zeneakadémia nevében Devich János a következő sorokkal búcsúzik a legendás zeneszerző-tanártól: "A legnagyobbak közül való volt. Ahol megjelent, szárnyra kapott a gondolat, reményt adott a derű. Bibliás ember volt, hiszen egyszerre volt zsoltáros, prédikátor és apostol. Zsoltárosként Shakespeare, Lorca, Németh László, Nagy Gáspár társául szegődött, prédikátorként a magyarságban erősítette a hitet, apostolként a keresztény jövőt hirdette. Barátai szerették, rajongói tisztelték, irigyei támadták. Mint oly sok zseni, élete utolsó éveihez a magányt választotta. Nélküle most mi maradtunk egyedül, szótlanul..."

Fotó: a Zeneakadémia képgyűjteménye

Szokolay Sándor az alföldi Kunágotán született 1931. március 30-án. Zenei tanulmányait 1947-ben a legendás békéstarhosi zenei gimnáziumban, a Kodály-módszer első fellegvárában kezdte, ott is érettségizett 1950-ben. 1950-től a Zeneakadémián tanult zeneszerzést Szabó Ferenc és Farkas Ferenc tanítványaként. Békéstarhoson ösztönösen választotta a komponálást hivatásul. Két példaképe Kodály Zoltán és Németh László. "Tőlük tanultam meg, hogy nekünk, magyaroknak, mindig ki kell mondanunk az igazságot. És hogy a tehetségnél fontosabb a tartás" - mondta egy alkalommal, hogy aztán Kodály filozófiáját követve ő is a hazaszeretetet és a hitet állítsa gazdag életművének középpontjába.

Diplomájának megszerzése után, 1957-től 1961-ig a Magyar Rádió zenei lektora és szerkesztője volt. 1966-tól 1994-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezető, valamint zeneszerzés tanszakán ellenpontot, prozódiát és zeneszerzést tanított, 1982-től egyetemi tanárként. A hetvenes évek második felében a Magyar Televízió zenei lektoraként dolgozott. 1994-ben egyetemi tanárként nyugdíjba vonult, mostanáig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa volt.

Szokolay Sándor - többek között Durkó Zsolt, Petrovics Emil, Bozay Attila, Szőllősy András társaként - egy nagy magyar zeneszerző-nemzedék egyik "utolsó mohikánjaként" hatalmas életművet hagyott hátra. Minden egyes hang kottába szedésével nyíltan hirdetve nem kisebb célért, mint egy jobb világért harcolt - műveivel és témaválasztásaival tudatosan vállalta ezt a küldetést. Sokak szerint ez a küzdelem érlelte Szokolay zenéjét nemessé, rendkívülivé. Szabó Dénes karnagy ezt így fogalmazta meg: "Ha rossz világ lesz, nehéz sorsuk lesz a Szokolay-daraboknak, ha jó, akkor sokat fogják játszani őket."

Szokolay Sándort egész életében konok derűlátás, tüzes hit, egyszerre ellenállhatatlan lobogás és rendíthetetlen békesség jellemezte. Lutheránusként nevelkedett, de hite, amelyről azt vallotta, hogy számára "légzési forma", mindig is szeretett volna egyetemes lenni.

Hét operát írt, közülük a Vérnász (1964) világsikert hozott, és a mai napig a legsikeresebb magyar zenedráma: tizenkilenc operaházban mutatták be. Operát írt többek között Hamletről, Szent Margitról, Sámsonról. Komponált több szimfóniát, versenyműveket, oratóriumokat, miséket, kantátákat, balettzenét, számos kamarazenét és sok kórusművet.

Az alkotás mellett lelkesen szolgálta a magyar zenekultúra ügyét hosszú időn át. Volt a Magyar Kodály Társaság elnöke (1978), a budapesti Operabarátok (1985), a Magyar Zenei Kamara (1991-92), a Nemzeti Alapítvány kuratóriumának elnöke (1991-92). 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja. A zenei közélet harcaitól megfáradva csaknem két évtizede Sopronba költözött, és komponált rendíthetetlenül, illetve megmaradt a kodályi szellem hordozójának.

Szokolay Sándort 1960-ban és 1965-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1966-ban Kossuth-díjjal, 1987-ben és 2001-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki, 2002-ben megkapta a Corvin-láncot. 1976-tól volt érdemes művész, később a kiváló művész címnek is birtokosa lett. Magyar Örökség-díjjal is elismerték munkásságát 1998-ban. 2008-ban Prima-díjat, 2011-ben pedig Artisjus-díjat kapott.

MTI/Zeneakademia.hu