Ennyit a halálomról – interjú Kocsis Zoltánnal
2013. szeptember 24.
A világhírű zongoraművész-karmestert az index.hu kérdezte betegségéről és felépüléséről, illetve a Zeneakadémiához fűződő viszonyáról.
Csepelyi Adrienn kérdésére Kocsis Zoltán elmondta, számára mindig is „a Zeneakadémia marad a zene szent csarnoka." A régi Liszt Ferenc téri épülettel való első találkozásáról pedig így számolt be az interjúban: „Amikor először beléptem az aulába, úgy hétéves koromban, azt éreztem, hogy már akkor többet tudok, mint egy perccel azelőtt."
![Kocsis index interjú](http://zeneakademia.hu/allomany/kocsis_index_body.jpg)
Az intejrúban, mely teljes terjedelmében ide kattintva olvasható el, szó esik többek között a Zeneakadémia október 25-i első nyilvános hangversenyéről is, amikor Kocsis Zoltán a Zeneakadémia professor emeritusa, Jeney Zoltán műveit vezényli majd.