Farkas Mira sikere a III. Nemzetközi Hárfaversenyen

2013. december 5.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfa szakos hallgatója a III. Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen három különdíjat nyert.

A nemzetközi megmérettetésen, melyet 2013. november 28. és december 1. között rendeztek a szegedi Móra Ferenc Múzeumban, húsz nemzet több mint száz fiatal hárfaművésze mérte össze tudását. Érkeztek résztvevők számos európai országból, de az Egyesült Államokból, sőt, Dél-Koreából és Japánból is. A versenyzőket három korcsoportba osztották, Farkas Mira a legidősebbek között érte el a kiváló eredményt, ahol a szabadon választott darabok mellett az elődöntőben Reményi Attila Miniatűrök hárfára, a döntőben pedig Claude Debussy Táncok hárfára és vonósötösre című műve szerepelt a versenyzők repertoárjában kötelező műként. A Zeneakadémia hallgatója a Victoria-Gasteiz International Music Festival díjával egy spanyolországi mesterkurzust nyert, illetve a zsűri két tagja, a Zeneakadémia rektora, Vigh Andrea és Willy Postma hárfaművésznő által felajánlott különdíjakat is megkapta.

Gratulálunk a szép eredményhez!

Címkék