Fischer Annie 100 – koncertsorozat a Zeneakadémián

2014. szeptember 26.

A Zeneakadémia Fischer Annie-ra emlékező centenáriumi rendezvénysorozata 2014. október 3. és 5. között ünnepli a 20. század egyik legnagyobb magyar előadóművészének születését.

Október 3-án a Fischer Annie-ösztöndíjas művészek koncertjével a Zeneakadémia Solti Termében indul a hangversenysorozat. Az ifjú tehetségek támogatását hosszú élete során mindvégig fontosnak tartó zongoraművészről elnevezett, tizenhat éve Csengery Adrienne kezdeményezésére alapított ösztöndíj idei támogatottjai mutatkoznak be a nagyközönségnek „A fiatalok" című hangversenyen. A koncertre érkezők a szünetben már megtekinthetik az exkluzív, a közönség által eddig nem látható fotográfiákat és dokumentumokat is tartalmazó Fischer Annie 100 kiállítást a Zeneakadémia Átriumában, a Solti Terem mellett.
 


Október 4-én „A pályatársak" címmel a varázslatos Annie néni kollégái, barátai, növendékei tisztelegnek a 20. század egyik legjelentősebb zongoristájának felejthetetlen emléke előtt a Solti Teremben. A pótunoka Szutrély Katalin, az utolsó évek egyik legfontosabb barátja, Prunyi Ilona, az ugyancsak barátként kezelt magánnövendék, Varga Csilla, valamint kamarapartnereik Fischer Annie hatalmas repertoárjából válogatnak. Bár Fischer Annie soha nem tanított a Zeneakadémián, szellemisége nagyon is él az intézményben. Ahogy a koncerten is fellépő Dráfi Kálmán tanszékvezető fogalmazott egy interjúban: „Nagy ajándéka az életemnek, hogy Fischer Annie évekig tanított. Tőle kaptam a Dohnányi-féle szemléletet, amit szeretnék a tanszéken feléleszteni, felerősíteni." A koncert előtt, október 4-én 17.30-tól kerekasztal-beszélgetést rendezünk, melynek keretében Batta András vezetésével személyes történetekkel és visszaemlékezésekkel tisztelegnek a művészek Fischer Annie emléke előtt.

Október 5-én Frankl Péter és Vásáry Tamás zenekari estje zárja a három napos koncertsorozatot a Nagyteremben. Dohnányi Ernő és Székely Arnold egykori növendéke, Fischer Annie 1933-ban, tizenkilenc évesen robbant be a köztudatba, amikor – saját magát döbbentve meg a leginkább – megnyerte a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt. Káprázatos karrier következett ez után, amelyben fontos szerepet játszottak a pályatársak, s közülük kettővel, két ifjabb zongoristával, Frankl Péterrel és Vásáry Tamással különösen szoros viszonyt ápolt. Ők ketten idézik meg Fischer Annie alakját ezen az ünnepi hangversenyen a Nagyteremben, a művésznőt számos alkalommal kísérő Liszt Ferenc Kamarazenekar közreműködésével.  Mivel a koncertre már minden jegy elkelt, ezen a napon a nagy érdeklődésre való tekintettel a két művész nyilvános főpróbát is tart délután 14.30-kor, a bevételt pedig a Szent János Kórház Gasztroenterológiai Osztálya alapítványának ajánlják fel.