Hamarosan kezdődik a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja

2016. november 10.

A Várjon Dénes és Simon Izabella művészeti vezetésével november 17-20. között megrendezendő, immár második kamara.hu fesztivál koncertjeire a szabadon összeállítható, 15-25% kedvezményt biztosító fesztiválbérletek mellett a mai naptól új, kedvező árfekvésű szólójegyek is elérhetők.

Tájékoztatjuk tisztelt közönségünket, hogy a Zeneakadémia elhatárolódik az elmúlt napokban különböző közösségi oldalakon és levelezőlistákon terjedő információktól. A Zeneakadémia jegypénztárában a kamara.hu fesztiválra ingyenes jegyek sem jelenleg, sem a későbbiekben nem érhetők el. A levél egyéb tartalmai elemei kapcsán fontosnak tartjuk jelezni, hogy azok nem a Zeneakadémia álláspontját tükrözik, illetve nem felelnek meg a valóságnak. A levél állításai a Zeneakadémia, a művészek és a komolyzenei kultúra érdekeit nem szolgálják, ezért kérjük a levél megosztásának mellőzését.

A Fordulópont alcímet viselő négynapos kamarazenei fesztiválon felhangzó művek szerzőinek névsora Schuberttől és Bartókon át egészen Kurtág Györgyig ível, a fellépők között pedig ott találjuk Steven Isserlist, a Washington Post által is méltatott Viviane Hagnert, a zeneszerzőként és klarinétművészként egyformán hírnevet szerző Jörg Widmannt, a norvég hegedűművész-komponistát, Henning Kraggerudot, vagy Európa egyik legkeresettebb koncertcsellistáját, Christoph Richtert. „A fesztivál többféle fordulópontot is körüljár a zeneszerzők alkotó-, vagy privát életéből és a hétköznapokból kiindulva, de akadnak korszakok közti fordulópontok is – például korszakhatáron élő és alkotó komponisták. Igyekszünk ez által a sokszínű fogalom által továbbgondolásra sarkallni magunkat és a közönségünket egyaránt” – mondta el Várjon Dénes egy vele készült interjúban a Klaus Mann Fordulópont című regényéből vett mottó kapcsán.
 


A kamara.hu fesztivál egyes programjainak részletes műsora és ismertetői ide kattintva érhetők el. A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri jegypénztárában, illetve honlapján már megvásárolhatók az 1.400, illetve 2.100 forintos kedvezményes belépők, és továbbra is elérhetők a szólójegyekhez képest 15-25% kedvezményt biztosító, szabadon összeállítható fesztiválbérletek.

 Az eseménysorozat minden részlete megtalálható a fesztivál letölthető műsorfüzetéből, Facebook-oldaláról, illetve a kamara.hu linket követve is.