Jordi Savall a Zeneakadémián

Jordi Savall, a régizene apostola  74 évét meghazudtolóan vitte véghez a korántsem pihentető reggelől késő estig tartó programját. Németh Zsombor – aki nem csak a hangversenyt hallgatta meg, hanem a mesterkurzus aktív résztvevője is volt – a Playliszt blogon megjelent cikkében úgy fogalmazott: különösen a régizene esetében megvilágító erejű a mesterkurzusból és koncertből  álló intenzív, tematikus nap: „Egyrészt az elmúlt idők repertoárjának megszólaltatásáról szinte mindegyik jelentős előadó – néha homlokegyenest – mást gondol, így egy előzetes, egyfajta bevezető foglalkozás arra is alkalmas, hogy hozzásegítse a hallgatóságot annak megértéséhez, hogy a hangversenyen bizonyos dolgok miért úgy történnek, ahogy. Másrészt a magyarországi zenei képzésben a historikus orientáció sajnálatosan egyoldalú, és a honi viszonyokhoz képest részben vagy egészében mást hirdető személyek meghívása jótékonyan hathat a fiatal előadókra.” A délelőtti kurzuson állandó együttesek és alkalmi társulások egyaránt részt vettek. Savall a legnagyobb hangsúlyt a hangszer megszólaltatására helyezte, azaz, hogy természetes, már-már emberi legyen a játékos által előcsalt orgánum.

Jordi Savall a Zeneakadémián - kattintásra galéria nyílik (fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán)

Ezt az attitűdöt nemcsak a mesterkurzus résztvevői, hanem a színültig megtelt Nagyterem közönsége is megtapasztalhatta a 2015-ös Tiszta barokk bérlet zárókoncertje folyamán, melynek műsorán J. S. Bach Musikalisches Opfere szerepelt. Savall zenekara, a Le Concert de Nations vezetőjükön kívül összesen hat zenésszel állt fel (az együttes Máté Balázs csellista is, aki az Aura Musicale művészeti vezetőjeként a Zeneakadémia rendszeres fellépője), és korábbi előadásaikhoz, illetve felvételeikhez hasonlóan a Bach által hátrahagyott szólamokat ezúttal is egyedi hangszerelésben és sorrendben szólaltatták meg. Rákai Zsuzsanna muzikológus, a Zeneakadémia egyestés műsorfüzeteinek felelős szerkesztője  a következő szavakkal foglalta össze élményeit: „Elképesztő volt, ahogy az idővel bántak, nagyon szabadon mozogva, nagyon egyedi frazeálásokkal és díszítésekkel, de tökéletesen pontosan összeérve minden formai határpontnál és lényeges hangsúlynál. Időben és formálásban létrejött így az igazi polifónia, nem a gépiesen pontos együtthangzások zakatolása, hanem az a furcsa lebegés, amit a szuverén szólamok illeszkedése eredményez. Savall abszolút kedvencem, semmiféle hangszeren nem volna szabad tudni úgy játszani, ahogyan ő gambázni tud. Mindig az az érzésem, hogy a vonója egy kézi szövőszék gondolája, és a zenével együtt az időt is szövi. A legapróbb részletekig, benne van az utolsó lehulló falevél is. És ha abbahagyja, minden megáll. A nornák, párkák és hasonlók akár el is bujdokolhatnak, ha játszik.”
 

Jordi Savall a Zeneakadémián - kattintásra galéria nyílik (fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán)

Az Origo.hu-n Kling József méltatta az előadást. A fuvolán elhangzó királyi témát egyenesen űrzenének nevezte: „a fuvolán megszólaló pár taktusnyi királyi téma igazi űrzene, transzcendens, túlvilági, emelkedett, szemlélődő, színtiszta, spirituális határátkelő. Valahányszor Marc Hantaï szájához emelte a hangszerét, én kizuhantam az űrbe. Persze mázlim volt, mert a lehető legközelebb ültem a fuvolistához. Barátaim, akik jóval hátrébb kaptak helyet, értetlenkedve hallgatták beszámolómat a túlvilági utazásról. Ők a csembalista, Pierre Hantaï kiemelkedő szerepét hangoztatták. Szó szerint, hiszen a csembalót kvázi a zenekar fölé, emelvényen helyezték el. Pierre Hantaït eddig főleg hardcore Scarlatti-felvételeiért szerettem. Barátaim közül többen hiányolták belőle a vadságot, a szenvedélyt, egyáltalán az érzelmeket. Annyi színt tudott kicsalogatni abból a közepes minőségű hangszerből, hogy nekem az már elég volt.” Beszámolójában Németh Zsombor is kiemelte a billentyűs játékát, s utalt arra, hogy a szünet nélkül előadott, zeneelméleti-zenetudományi traktátusnak is beillő magnum opus végighallgatása bizony szokatlan megpróbáltatás elé állítota a könnyedebb műsorokhoz szokott budapesti közönséget. A kritikus azonban úgy vélte, „az állandóan változó színek elég apellálóak ahhoz, hogy fenntartsák az érdeklődést a hallgatni is fárasztó zenei szövet iránt, még akkor is, ha az ember nem követi a kottát. Másrészt így a mű eléri a változatosság olyan fokát is, hogy azoknak a kevésbé vájtfülűeknek is élményt okozzon, akik előképzettség hiányában nem értik meg az elhangzott bonyolult zenei konstrukciókat.”

A koncert utáni Kódát, azaz nyilvános pódiumbeszélgetést Tóth Endre zenetörténész és Czinege Ádám, a Zeneakadémia hallgatója vezették. A majd’ 50 perces, minden tekintetben kimerítő beszélgetésre sokan maradtak – minden bizonnyal a Musikalisches Opfert követően adott népszerű és virtuóz ráadásszámoknak is köszönhetően. Az est lezárásaként a fáradtnak egyáltalán nem tűnő művész dedikálással örvendeztette meg rajongóit, s azzal, hogy a néhány hete meghirdetett új Tiszta Barokk-sorozat keretében 2016. november 11-én újra a Zeneakadémiára látogat – de ezúttal a Concerto Copenhagen élén – a historikus zene élő legendája.