Junior Prima-díjátadó a Zeneakadémián

2013. december 2.

Hagyományteremtő szándékkal a megújult Zeneakadémia nagytermében adták át 2013. december 2-án a zenei Junior Prima díjakat.

Az elismerésben és az azzal járó kétmillió forintban ezúttal is tíz jelölt – köztük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nemrég diplomázott és még aktív hallgatóival – részesült. A díjazottak névsorrendben: Angelica Leánykar, Bencze Csaba harsonaművész, Kohán István klarinétművész, Lebhardt Dániel zongoraművész, Nyári László hegedűművész, Solti Árpád zeneszerző, Szabó Ildikó gordonkaművész, Tálas Áron jazz-zongorista, Tóka Ágoston orgonaművész és Tóth Balázs trombitaművész.

Fotó: MTI / Honéczy Barnabás

A díjra 23 jelölés érkezett, az idén különösen fiatal mezőnynek, 20 és 27 év közötti fiataloknak ítélték oda az elismeréseket. A díjazottak kiválasztása a magyar zeneoktatás magas színvonalának és a sok kiváló fiatal tehetségnek köszönhetően minden évben komoly, felelősségteljes döntést igényel. A zsűri elnöke, Batta András kormánybiztos kiemelte: véleménye szerint igazságos és sok szempontot figyelembe vevő döntést hoztak, noha a 23 jelölt mindegyike megérdemelte volna az elismerést. Felidézte, hogy a 2008-as első díjátadás óta a jutalmazottak száma már 60, részvételükkel gálaestek sorozatát lenne érdemes megrendezni a Zeneakadémián - jegyezte meg.

Vigh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, a zsűri tagja hangsúlyozta: nagy öröm, hogy a díjátadás színhelye Zeneakadémia, hiszen az intézmény szellemiségéből a pálya folytatásában, a hazai és nemzetközi zenei életben is lehet táplálkozni. "Remélem, hogy hagyományt teremtünk, a jövőben mindig itt adhatunk helyet az eseménynek" - fűzte hozzá.

A Junior Prima Díj társalapítója, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. képviseletében Baji Csaba, a társaság elnök-vezérigazgatója a felújított Zeneakadémián rendezett ünnepségen elmondta: hisznek abban, hogy egy ország valódi erejét történelme, kultúrája mutatja igazán, hiszen a kulturális értékek teremtése jótékony hatással van a nemzetgazdaság növekedésére. A díj erősségét jelzi, hogy nem csupán az ünnepi alkalomra szól, hiszen az MVM Koncertek sorozataiban a világhírű sztármuzsikusok mellett egyre több Junior Prima díjas tűnik fel.

A fotón balról Jakobi László gordonkaművész-hangversenyszervező, a zsűri tagja, Binder Károly, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének vezetője, Devich János gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa, Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Felkai György, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kommunikációs igazgatója, Gráf Zsuzsanna, az Angelica Leánykar vezetője, Batta András, az  Angelica Leánykar két tagja, mögöttük Tálas Áron, Baji Csaba, Kohán István, Horváth Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgatója, Bencze Csaba, Lebhardt Dániel édesanyja, Nyári László édesanyja, Solti Árpád, Tóth Balázs édesapja, Szabó Ildikó , és Tóka Ágoston orgonaművész.

MTI/Zeneakademia.hu

Címkék