Katarzis – Minden Napra
Mi a titok? Van-e megfejthetetlenebb dolog, mint a tehetség? Mi az, amivel az előadó képes elvarázsolni a közönségét? A tehetség megfoghatatlan, mégis megfogalmazható voltáról beszélgettünk a Széchenyi-díjas agykutatóval, Freund Tamással, aki maga is zenélt, tizenévesen klarinétozott, a kóruséneklés pedig ma is életének fontos része.
Elképzelhető, hogy egy gyerek tehetséges – például a zenében –, de ez soha nem derül ki róla?
Ez akkor fordulhat elő, ha odahaza soha nem hallgattak zenét, amiből kiderülhetett volna, hogy ő esetleg akár egy áriát is vissza tud fütyülni. És nem volt olyan énektanára sem, aki rendszeresen megénekeltette volna, vagy akinél hangszeren kipróbálhatta volna magát. Vagyis ha egyszerűen nem voltak adottak a körülmények ahhoz, hogy a tehetsége megmutathassa magát. Hála Istennek ez azért elég ritka, mert már az általános iskolában is tudatosan próbálkoznak azzal, hogy kiderítsék, ki miben tehetséges.
Említette, hogy felnőttként már nem igazán lehet megtanulni egy hangszeren játszani. Mi ennek a magyarázata, az agyi háttere?
Ha valaki hangszeres zenész akar lenni, olyan manuális képességre kell szert tennie, amihez az agyi plaszticitás kisgyerekkorban sokkal alkalmasabb. Ha húszévesen kezd el zongorázni, sem a kisagy, sem egyéb agyi központok nem tudnak már tároló vagy feldolgozó kapacitásukban olyan mértékben fejlődni, mint ha kisgyerekkorában kezdte volna. Itt ugyanis arról van szó, hogy az idegsejtek közötti kapcsolatok képesek sarjadzásra. Az idegsejtek nem szaporodnak életünk során, csak pusztulnak, de a közöttük lévő kapcsolatok erőssége állandóan változik, egyre erőteljesebbé válik, hogyha ezeket az idegsejthálózatokat valaki nagyon intenzíven használja. Először az idegsejtek közötti kapcsolatok erősödnek, és amikor már nem tudnak tovább erősödni, akkor további nyúlványokat növesztenek, csak hogy még intenzívebbé váljon ez a kapcsolat. A nyúlványok sarjadzása pedig térfogatnövekedéssel jár. Ezért tapasztalták például, hogy a zenekari hangszeres zenészek kisagya – ami a finommozgásos koordinációt teszi lehetővé – és beszédközpontja is nagyobb, mint az átlagembereké. Egy ilyen idegsejtnyúlványsarjadzás, vagy -plaszticitás kisgyerekkorban sokkal hatékonyabb, mint felnőttkorban. A hangszeres zenéléshez elengedhetetlen az ujjak finom használata, a nagyon jó mozgáskoordináció és a hihetetlen gyorsaság, de ehhez olyan plasztikusan reorganizált és fejlett kisagyra és más agyi területekre van szükség, amit csak kisgyermekkorban elindított fejlesztéssel lehet elérni.
Fotó: MTA / Szigeti Tamás
A zenei tehetség már a kicsiknél is megmutatkozhat, a természettudományos viszont nyilván csak később.
Az is viszonylag korán eldől: van gyerek, aki inkább focizni szeret, és van, aki ha meglát egy bogarat, rögtön elkezdi számolni a lábait, megnézegeti, hogy mitől, hogyan repül. Szóval szerintem a természettudományi, biológiai vagy kémiai tehetség is megmutatkozik már általános iskolában. Ezt egy jó pedagógus észre is veszi. És nemcsak hogy észreveszi, de ki is válthatja. Lehet, hogy sok mindenben tehetségesek vagyunk, de a lehetséges karrierútvonalak közül végül azt fogjuk választani, amelyiket a legkarizmatikusabb tanáregyéniség tanította.
A szülők gyakran kapják azt a tanácsot, hogy taníttassák zenére a gyerekeiket, mert ezáltal több készség is fejlődik, és az iskolában is jobban fognak tudni bármi mást megtanulni. Itt mi az összefüggés?
Az agykérgünk idegsejthálózatai raktározzák el a memórianyomokat, és a tárolókapacitás gyakorlatilag akár végtelennek is mondható. Szinte minden, ami velünk valaha történt, valamifajta maradandó lenyomatot hagy az agyunkban, mégsem emlékszünk mindenre. A kreativitásunk, a gondolkodó képességünk attól függ, hogy egyrészt milyen élmények értek, miket raktároztunk el, de még fontosabb, hogy ezeket mennyire könnyedén vagyunk képesek előhívni. Ha az elraktározott emléknyomokat nem tudjuk megfelelően adresszálni, és ez által berántani egy tudatos gondolkodási folyamatba, akkor azok ott laknak valahol, de soha az életben nem lesznek felhasználva. Ahhoz, hogy hatékonyan tanuljunk, hogy különböző kapaszkodók legyenek ezekre az emlékcsomagokra rakva, amiken keresztül be tudjuk őket hívni, szükséges az, hogy gazdag belső világunk legyen. Ez a belső világ nem más, mint érzelmeink, motivációink összessége és az emberiség több ezer éves kulturális öröksége, ami mindezeket alapvetően befolyásolja. Ez az, ami ha ráüti a pecsétjét a külvilági információcsomagokra, akkor ezeket könnyebben elő tudjuk hívni. Ezt úgy is szoktam jellemezni, hogy belső világunk habarcsként működve vonja be az információtéglákat, és akkor rájövünk arra, hogy ezeket a téglákat nemcsak egymás mellé lehet rakni, hanem egymás tetejére is, mert a habarcs összetartja, és ebből egy új építményt lehet létrehozni. Minél vastagabb a habarcs, annál több téglához tud hatékonyan hozzáragadni, szélesedik az asszociációs képességünk, és minél inkább csak ránk jellemző, egyedi ez a habarcs, tehát a belső világunk, annál jobban biztosítható, hogy nekünk mindenről más jut az eszünkbe, mint az átlagembernek. Ez megint csak a kreativitás egyik feltétele.
Freund Tamás szerint fontos, hogy a gyerekeknek legyen részük minél több művészeti élményben: Mindennapos katarzis nélkül a gyerekek nem lesznek érzelmileg elég gazdagok ahhoz, hogy aztán később bármi mást is hatékonyan meg tudjanak tanulni. Ráadásul úgy raktározzák el ezeket az ismereteket, hogy azok hozzáférhetők, könnyen behívhatók legyenek egy tudatos gondolkodási folyamatba. Ehhez kell a művészeti nevelés, amely által lehet leginkább növelni az érzelemgazdagságot, pozitív gondolkodást, megismerni vágyást. Foglalkozzanak zenével; ha a hangszer nem megy, énekeljenek, járjanak filmklubba, színjátszó körbe, költői estekre, művésztelepre, vegyenek részt aktívan az alkotás folyamatában, mert óriási élményekhez és katarzishoz juthatnak. Erre kéne megadni a lehetőséget a gyerekeinknek, akkor lennének képesek arra, hogy maximálisan kibontakoztassák a bennük lévő tehetséget, legyen az művészi, természettudományos vagy bármilyen. |
Eredetiségnek is nevezhetjük akár, igaz?
Igen, eredeti gondolkodóképesség, csak ránk jellemző belső világ. Ez a belső világ úgy működik, hogy impulzusai bizonyos speciális pályarendszereken keresztül agykérgünkben hullámtevékenységet indukálnak. Ez a hullám- tevékenység pedig az éppen kódoló idegsejtek működését hangolja össze, ezáltal lehetővé téve, hogy azok tartósan megerősítsék egymással kapcsolataikat, azaz beégetődjön az információ. Az agykérgünkben tehát így társítódik a külvilági információcsomag belső világunk impulzusaival. Ha ezek a pályák nincsenek rendszeresen használva, vagy nincs érzelmi, motivációs impulzus, amit szállítsanak, akkor nem tudunk hatékonyan tanulni, így a felszínesen elraktározott információból nem pattannak elő eredeti gondolatok. Ahhoz, hogy a fiataljaink kreatívak legyenek, a középiskolában elsősorban a művészeti nevelésre kellene helyezni a hangsúlyt.
Bokor Gabriella