Kialakult az elődöntő sorrendje a Bartók Világversenyen

2019. szeptember 9.

A Liszt Ferenc téren vasárnap megtartott szabadtéri fesztivállal elkezdődött az idei, immár harmadik Bartók Világverseny. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett rendezvénysorozat nyitónapján kialakult az elődöntőben pódiumra lépő versenyzők sorrendje is.

„Óriási öröm, hogy a Bartók Világverseny hívószó lett, és már a rangos nemzetközi megméretések között tartják számon” – hangsúlyozta köszöntőjében Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora az idei, immár harmadik rendezvény vasárnapi megnyitóján, a Liszt Ferenc téren tartott fesztiválon. „Bartók Béla egyetemes zenész és tudós, egyértelmű volt, hogy csak az ő nevével lehetett ezt a versenyt létrehozni” – idézte fel a kezdeteket. A Világversenyt hivatalosan is megnyitva a versenyzőkhöz és természetesen a rangos nemzetközi zsűrihez fordulva úgy fogalmazott: maradandó élményt, sok sikert kíván mindenkinek. Kenji Watanabe világhírű japán zongoraművész, a zsűri elnöke magyarul szólt: szeretettel üdvözölte a résztvevőket, a versenyzőket pedig azzal biztatta, mutassák meg az erejüket, és ne az eredményre gondoljanak, hanem csak a zenére összpontosítsanak.

 


Fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea

 

Annak a nevét, aki a hétfőn és kedden zajló elődöntőben elsőként játszik majd, immár hagyományosan a legfiatalabb versenyző, ezúttal a zeneakadémiai tanulmányait most ősszel kezdő Balázs Elemér húzta ki. E szerint szeptember 9-én, hétfőn 14 órakor Milisavljevic Laura (Szerbia/Magyarország) lép először színpadra. A szabályzat szerint utána ábécésorrendben következnek a versenyzők, majd az ábécésorrend elölről kezdődik. Az elődöntő huszonnyolc résztvevőjének pontos sorrendje IDE KATTINTVA olvasható.

 


Fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea

 

A nyitónapon délelőtt városnéző emléktúrák voltak, Stachó László, a Zeneakadémia és az SZTE Zeneművészeti Karának oktatója és kutatója vezette be az érdeklődőket a 20. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzőjének világába. Bejárhatták az érdeklődők Bartók életének fontos budapesti helyszíneit, így a Csalán úton lévő emlékházat is, ahol megtekinthették a zeneszerző személyes bútorait és népdalgyűjtő útjairól hazahozott tárgyait, emlékeit.

A Világverseny alkalmából szervezett rendhagyó Liszt-kukacok Akadémiáján a gyermekek játékos, beavató feladatok segítségével ismerkedtek meg a népdalkutató és zeneszerző Bartók Bélával.

A Zeneakadémia előtti téren délután az intézmény jelenlegi és volt hallgatóinak, tanárainak minikoncertjei várták az érdeklődőket, Bősze Ádám műsorvezető közreműködésével. Válogatás hangzott el Bartók Béla gyűjtéseiből a Népzene Tanszék diákjai és oktatói, Kiss Krisztián (furulya), Istvánfi Balázs (duda), Vizeli Balázs (hegedű), Blumenschein Alinka (brácsa) és Tóth Máté (nagybőgő) tolmácsolásában. Bartók-reflexiók és dzsessz-improvizációk szólaltak meg Várallyay Petra (hegedű) és Bolyki Sára (ének) előadásában, illetve a Jazz Tanszék hallgatóitól: Cseh Pétertől (gitár), Arday Dánieltől (nagybőgő), Richter Ambrustól (dob) és Farkas Zsolttól (zongora). Bartók több kompozíciója pedig Farkas Lili, Kérges Barnabás Menyhei Ádám és Puskás Máté (zongora), Gaál Julianna, Pinkert Edina és Székely Anna Lilla (hegedű), valamint Rádli Ramóna (cselló) tolmácsolásában hangzott el.

 

Fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea

Címkék