Kitüntetések augusztus 20-án

2017. augusztus 21.

A Zeneakadémia két tanára, és Vásáry Tamás is rangos elismeréseket vehetett át az állami ünnep alkalmából.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

 

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Szent István ünnepén a Pesti Vigadóban. Magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának díjával jutalmazta Almási-Tóth András rendezőt, a Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének docensét, az Opera Program vezetőjét. A tárca vezetője a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitűntetésében részesítette Nagy Zsolt népzenészt, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének brácsatanárát, a Dűvő Népzenei Együttes tagját.  Pusko Márton népzene szakos TMA-s hallgató a Népművészet Ifjú Mestere díjat kapta. 

A Magyar Szent István Rend hazánk legrangosabb állami kitűntetése, amellyel polgári és egyházi színtéren elért kimagasló életműveket jutalmaznak. A díjat idén Erdő Péter bíboros és Vásáry Tamás zongoraművész vehette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában. Az államfő elmondta, Vásáry Tamás távolba mutató, magas célokat állított maga elé, csodagyerekségének ígéretét. váltotta be. Ifjú titánból lett rajongással körülvett, érett művész és bölcs mester" – fogalmazott Áder János, aki úgy vélekedett, hogy Vásáry Tamás szuggesztív, magával ragadó előadásmódja egy olyan hangszeren hozott számára sikert, amely körül még a világ élvonalában is nagy a tolongás.
A köztársasági elnök köszönetet mondott a művésznek, amiért az egykori kényszerű búcsú után végül hazatért, miközben a nagyhírű lemezkiadók és fényes koncerttermek ünnepelt csillagaként is megmaradt magyarnak.
 

MTI, EMMI / zeneakademia.hu

Címkék