Kiválasztották a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait

2018. május 16.

63-an vehetnek részt az egyhetes kecskeméti felkészülésen, majd az öt hangversenyből álló fellépéssorozaton.

Mintegy kétszeres túljelentkezés mellett választották ki a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait.  A Kodály-emlékév alkalmából a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete szervezi meg a kórust, amelynek tagjai júliusban találkoznak először és egyhetes felkészülés után öt koncerten mutatkoznak be a közönségnek.  A kórus fővédnöke Kodály Zoltánné Péczely Sarolta asszony.

 

Nem volt könnyű dolga Erdei Péter és Nemes László Norbert karnagyoknak, amikor a jelentkezők által beküldött felvételek és a meghallgatások alapján kiválasztották a Nemzeti Ifjúsági Kórus tagjait, mert sok valóban kiváló, jól képzett énekes jelentkezett a programra.  A kórus a lehetséges maximális létszámmal, 63 fővel áll majd fel júliusban.

Jóleső érzéssel hallgattuk a sok tehetséges fiatal produkcióját. Több esetben is nehéz szívvel utasítottunk el jelentkezőket, de a megadott létszámot nem léphettük túl.  Igyekeztünk megtalálni azokat a válogatási szempontokat, amelyek alapján a legigazságosabban és a legméltányosabban dönthettünk a kórusba pályázók felvételéről.  Nagyon fontos volt a kórus szólamok szerinti optimális aránya és hangi összetétele, de arra is figyeltünk, hogy a kiválasztott énekesek hangja jól illeszkedjen egymáshoz – hangsúlyozza Erdei Péter Érdemes Művész, Liszt- és Bartók-Pásztory-díjas karnagy.

A kórustagok közös vonása az éneklés szeretete, a közösség összetétele azonban sokszínű.  A magyarországi fiatalok mellett kilenc határon túli énekes is tagja lett a kórusnak, képviselve a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság magyar nemzetiségű fiataljait.  Az ország szinte minden pontjáról érkeznek énekesek, de a kéthetes programra van,  aki Londonból érkezik, sőt olyan tag is akad, akinek görög-magyarként Budapest mellett Athén is otthona.

A kiválasztottak legfiatalabbjai ezekben a pillanatokban érettségiznek, de a kórustagok között találhatók zenetanárok, zeneművészeti hallgatók, sőt, gazdálkodó, építész és kémia szakos növendékek is.  

A Nemzeti Ifjúsági Kórusnak van mire építenie, hiszen a magyar kórusélet gazdagsága és magas színvonala biztosítja a hátteret.   Köszönjük azoknak a zenetanároknak és karnagyoknak, akik ösztönözték tanítványaikat, énekeseiket a tapasztalatszerző és – reméljük – élményt jelentő részvételre a Nemzeti Ifjúsági Kórus munkájában.   Már alig várjuk a közös munkát – hangsúlyozta Nemes László Norbert, karnagy.

A kórus repertoárjában Kodály Zoltán, Bella Máté, Kocsár Miklós, Vajda János, Felix Mendelsson-Bartholdy és Z. Randall Stroope művei szerepelnek.  Ősbemutatóként hangzanak el Orbán György és Varga Judit kifejezetten a Nemzeti Ifjúsági Kórus számára komponált művei.  A közönség először július 23-án Keszthelyen hallhatja a kórust, amely ezt követően 24-én Bécsben,  25-én Galántán,  26-án Budapesten lép fel. Július 27-én a kecskeméti Kodály Fesztivált zárják koncertjükkel.  A Nemzeti Ifjúsági Kórus az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közreműködésével jöhet létre.

 

További információ:

Kállai Erzsébet

Tel.: 06202930930

E-mail: nik@kodaly.hu

További információk