Különdíjat nyert a Zeneakadémia produkciója az Armel Operaversenyen

2016. július 5.

Július 2-án került sor a félév második operavizsgájára, amelyet egyben az Armel Operafesztivál egyik versenyprodukciójaként vitt színre a Zeneakadémia Meláth Andrea által vezetett Ének Tanszéke Almási-Tóth András rendezésével. A Magyarországon első alkalommal bemutatott Henze: Elegy for Young Lovers előadást az Armel Opera Festival zsűrije idén különdíjjal jutalmazta.

„Nagyon sok hallgatónk van szerencsére, épp emiatt nagyon nehéz egy olyan darabot találni, amiben mindenkinek egyforma szerepet tudunk adni. Ráadásul idén két rendkívül izgalmas koprodukciós lehetőség is adódott– az egyik az Operaház Shakespeare Fesztiváljának keretén belül megvalósult Britten Szentivánéji álom produkció, a másik pedig az Armel Operafestival megkeresése. Ez utóbbi révén egy olyan operát tudunk bemutatni, amit korábban Magyarországon még senki sem vitt színre. Együtt dolgozhatunk a Vajda Gergely vezényelte Pannon Filharmonikusokkal, illetve az előadást felveszi az ARTE csatorna is” – mondta el Almási-Tóth András, a Zeneakadémia docense és az operavizsgák rendezője. A lehetőség a karmesteren keresztül érkezett, aki a magyar partnert kereső Armel Festivalnak ajánlotta a meghökkentő produkcióiról, ritkán játszott művek színre viteléről ismert Zeneakadémia operaének szakos hallgatóinak vizsgáját. Ezek után közösen választották ki a Thália Színházban bemutatott a Henze-művet, amely az 1910-es években játszódik.

 

Fotó: Kállai Tóth Anett

 

A történet helyszíne eredetileg az ausztriai Alpokban egy kis hegyi fogadó, amelyet a Zeneakadémia előadásában egy üres medence jelenít meg: „.A történetet kiemeltem eredeti környezetéből megtartva a nyaralóhely jellegét. Ebben a környezetben felerősödnek a szimbólumok: az évszakok múlása, a medence – ami egykor a szórakozás és öröm helyszíne volt – kiüresedése. A díszletet a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói tervezték – egy nagyon izgalmas tér ez, amelyet rengetegféleképpen lehet használni. A jelmezeket meghagytuk mai, realista nem túl feltűnő stílusúra, hiszen nagyon lényeges a darab szempontjából, hogy természetesen viselkedjenek az énekesek a színpadon.” – nyilatkozta a rendező.

A kilencedik alkalommal megrendezett Armel Opera Festival minden évben öt produkciót mutat be, melyeket egy nemzetközi zsűri – idén José Correira, az ARTE Concert programigazgatója, Annilese Mikskimmon, a Dán Nemzeti Opera igazgatója és művészeti vezetője, Kjell Englund, a svéd Norrlands Operan művészeti vezetője és ügyvezető igazgatója, Guy Coolen, a Music Theatre Transparant (Belgium) főigazgatója és művészeti vezetője – értékel. A  verseny fődíját az Opéra d’Avignon Eötvös Péter új egyfelvonásosával, a Senza Sanguével, valamint Bartók A kékszakállú herceg vára című operájának Alföldi Róbert rendezte előadásával nyerte el. A Legjobb Énekes díját Adriana Bignagni Lesca, pisai Verdi Színház énekese érdemelte ki. A különdíjas Zeneakadémiát kimagasló zenei teljesítményéért, a szereplők expresszív kifejezés módjáért méltatták pozitívan, valamint a zsűri kiemelte, hogy a Zeneakadémia vállalkozott először Magyarországon Hans Werner Henze, a 20. századi német komponista művének bemutatására.

Az Arte Concert oldalán – ahová az összes produkció felkerült – augusztus 10-ig szavazhatnak a nézők a legjobb előadásra. A Zeneakadémia előadása ide kattintva érhető el. A szavazás eredményét a Sziget Fesztivál zárónapján, augusztus 16-án jelentik be, ekkor kerül átadásra az Arte Közönségdíj.

Címkék