Kurtág

"Kurtág György maga a zene. Talán furcsa, hogy ezt mondom, de így van. A zene lénye legmélyéről lassan, ellenállhatatlanul árad, és valami egészen kivételes, mindent elárasztó intenzitással tör a felszínre. Soha életemben nem találkoztam olyan zenésszel, akinek ennyire fontos lett volna minden egyes hang; nem számít, hogy saját művéről, vagy az általa csodált nagy szerzők valamely darabjáról van szó, az ő számára minden egyes hangjelentések, történések és sűrű érzelmek egész világát hordozza magában.
 

Kurtág 90: a kilencvenéves komponista tiszteletére február 14-21. között rendezendő nagyszabású rendezvénysorozat csúcspontja a Zeneakadémia Nagytermében megrendendő 19-ei születésnapi szerzői est lesz. A részletekért kattintson!
 

Nem tudom elképzelni Kurtág Györgyöt a felesége, Márta nélkül. Egyedülálló párost alkotnak: ugyanazzal az intenzitással tekintenek a világra, s tökéletesen illeszkednek egymáshoz a zene iránti szenvedélyükben, a zene megértésében. Szerencsés vagyok, hogy jelen lehettem egy koncerten, amit nemrég adtak Londonban. Varázslatos volt az est légköre, amelynek különlegességét csak fokozta a látvány: ott ültek a közönségnek háttal, a távoli pódiumon, s egy tompított pianínón játszottak, amelynek hangját káprázatos ügyességgel, szinte észrevétlenül erősítette ki a fiuk, ifj. Kurtág György. Egyike volt életem legemlékezetesebb koncertjeinek: minden egyes darab egy elvarázsolt világgá vált a kezükben.

Talán huszonöt éve történt, hogy először találkoztam Kurtág Györggyel és Mártával, az International Musicians Seminar mesterkurzusán Prussia Cove-ban, Cornwallban, ahová többször is ellátogattak. Azonnal életem fontos részévé lettek, s szeretetem irántuk az évek során mindegyre nőtt. Kurtág számos csellódarabját megtanultam, előadtam és lemezre vettem; és feleségem, Pauline halála után komponált számomra egy fantasztikus művet. Soha nem merném egyik darabját sem előadni anélkül, hogy azt előtte ne vettem volna át vele; vagyis amilyen gyakran csak tehetem, elmegyek hozzá, hogy órákat vegyek tőle (olykor még telefonon is!). Leírhatatlan elégedettséget érez az ember, amikor közel jut ahhoz, hogy tetsszen neki valami; valósággal szárnyalva távozom az ilyen alkalmakról (feltéve persze, hogy tényleg megközelítettem, amit akart). Legendásan hosszúak a Kurtággal való találkozások; egy alkalommal több mint kilenc órát dolgoztunk együtt, s amit átvettünk, az nagyjából hétpercnyi zene volt. De a végén mindig úgy érzem, hogy folytatni szeretném.

Persze nem mindig könnyű vele. Kurtág intenzitásának olyan a természete, hogy képtelen megérteni, mások esetleg csak kevesebbet bírnak. Emlékszem egy álmos cornwalli reggelre – előző este borzasztó későn jutottam ágyba –, betámolyogtam a központi épületbe, hogy magamhoz vegyem a nélkülözhetetlen kávémat. Az egyik szoba előtt összefutottam vele: „Steven, gyere, ezt hallanod kell, Mártáék mindjárt átjátszanak egy Beethoven-triót!” „De hát nem is ittam még meg a kávémat!” – jajgattam. Kurtág úgy nézett rám, hogy a koffeinnel kapcsolatos legutolsó gondolatom is elpárolgott. „Először Beethoven, aztán a kávé” – mondta határozottan. És Beethoven zenéjének szépségét dicséri, hogy alig néhány ütem felhangzása után elfelejtettem, hogy bármit is nélkülöznöm kell. Persze a Kurtágékhoz fűződő barátság ezerszer többet ad az embernek, mint amennyit megkövetel tőle.

2016 februárjában Bach szólószvitjeivel párosítva a csellódarabjait fogom játszani a Wigmore Hallban és másutt: én így ünneplem őt. Sajnos emiatt nem lehetek jelen a születésnapi koncerten, Budapesten, a Zeneakadémián. De innen is küldöm gratulációmat, szeretetemet és jókívánságaimat Kurtág Györgynek és Mártának, s bízom benne, hogy hosszú évek várnak még rájuk egészségben, boldogságban, munkában."

Steven Isserlis