Megelevenednek Liszt Ferenc budapesti otthonának mindennapjai

2020. szeptember 25.

Megnyílt a Liszt Múzeum új időszaki kiállítása: a Vendégségben Liszt Sugár úti otthonában című tárlaton számos különleges tárgyi emlék és dokumentum nyújt betekintést a Zeneakadémia alapítójának egykori lakásában zajló társasági életbe.

Az ország számos helyszínéről sikerült dokumentumokat, tárgyakat kölcsönözni a tervek szerint jövő szeptember végéig látható kiállításra – hangsúlyozta Dr. Domokos Zsuzsanna, a múzeum igazgatója az ünnepélyes megnyitón. Köztük van a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem könyvtára és irattára mellett a Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest Főváros Levéltára, az Operaház emléktára, az Iparművészeti Múzeum, illetve több vidéki közgyűjtemény. A kutatásban és a tárlat összeállításában a Liszt Múzeum tizenegy munkatársa vett részt, és mint az igazgató felhívta a figyelmet, az intézmény honlapján virtuális kiállításként bővített tartalommal is megtekinthető az összeállítás. A hamarosan tovább gazdagodó digitális változat ide kattintva található.

 


Fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes
 

Eckhardt Mária, a Liszt Múzeum alapító igazgatója beszédében úgy fogalmazott, hogy sose látott még ilyen izgalmas dokumentumegyüttest. Hozzátette, a levelek, a fényképek, a tárgyi emlékek a 19. század második felének szalonéletét, a Liszt otthonában – a mai Emlékmúzeumban – zajló mindennapokat, valamint magának a mesternek a kapcsolatait, itteni tevékenységét idézik fel, bemutatva az itt zajló „színes és pezsgő életet”.  

A leírások és egyéb dokumentumok alapján rekonstruálták a környéket, az épületet (a mai nevén Andrássy úton álló Régi Zeneakadémiát). Kiderül, hogy nagyon sokan, igen gondosan és szeretettel készítették elő Liszt számára szolgálati lakását (a mostani múzeum állandó kiállításának termeit), mielőtt beköltözött. Az egykori Sugár úti otthonhoz kapcsolódó leírásokban, levelekben szereplő személyek, a megőrzött névjegykártyák tulajdonosai, a hangszerkészítők és a kiadók, a művészbarátok emlékei elevenednek meg a kiállítás egy-egy szegmensében. A kortársak, vendégek, tanítványok visszaemlékezései villantanak fel egy-egy konkrét pillanatot az idős Liszt budapesti életéből: kiderül, milyen is volt jóságos tanárként, az intézmény fejlesztéséért küzdő zeneakadémiai elnökként, szívélyes házigazdaként, a mű végleges alakjáért küzdő komponistaként, imáiban elmélyülő hívőként, vidám társasági életet élő kamarazenészként, illetve szenvedélyesen nyerni kívánó kártyapartnerként.