Megtanítani az improvizáció nyelvét
Bacsó Kristófot, a Jazz Tanszék vezetőjét, világszerte ismert dzsessz-szaxofonost a Budapest Jazz Clubbal létrejött partnerségről, a műfaj tanításának lehetőségeiről és oktatási stratégiájának főbb pontjairól kérdeztük.
Nemrég az egyetem növendékeinek dzsesszformációja, az LFZE Big Band a Budapest Jazz Club tizenötödik születésnapján lépett fel. Hogyan jött a felkérés, és a közönség hogyan fogadta az együttest?
Most már nagyjából két éve komoly és hivatalos partnerség van intézményeink között, egyebek mellett bemutatókoncertjeink, diplomakoncertjeink kapnak helyet a klubban, méltó és professzionális környezetben, továbbá van mód felvételkészítésre is. Így aztán még novemberben felhívott Bóna László alapító-vezető azzal, hogy a klub tizenötödik születésnapján a fő produkció az LFZE Big Band lenne. Természetesen támogattam az ötletet, megbeszéltem László Attila tanár úrral, aki már mintegy harminc éve vezeti az együttest, és a növendékek is lelkesek voltak a hír hallatán, ezt követően méltó módon felkészültek. Kezdés előtt már ott voltam, alig akadt ülőhely, aztán már állóhely sem volt. Rendkívül profi módon játszottak a növendékek, a dzsesszirodalom nagyjaitól kortárs feldolgozásokig ívelt a műsor, hatalmas siker volt, amit örömmel tapasztaltam. Utána, az elmúlt napokban voltak a bemutató koncertjeink is, azok szintén sikerrel futottak.
Miért hasznos a big bandben játszania a növendékeknek?
Hasonlóan működik, mint a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara, a curriculumban kötelező gyakorlati órák vannak erre, és külön szekciópróbákat is tartunk. Hasznos és fontos műhelyfoglalkozás, megtanulják a nagyzenekari játék csínját-bínját, felkészülve a diplomázás utáni pályafutásra, akár szólista lesz valaki, akár kisebb-nagyobb formációkban muzsikál majd. Az elsősök együtt játszanak a végzősökkel, akik nyilván nagyobb rutinnal rendelkeznek, akár már játszanak is együttesekben, ez ugyancsak segít a fejlődésben. Mindemellett az ilyenekhez hasonló külső helyszíni fellépés az egyetemnek is jó reklám, mert nemcsak szakmai, hanem szélesebb közönség előtt lépnek fel a fiatal tehetségeink.
Elég növendék van a tanszéken egy teljes big band kiállításához?
Egy ilyen együttes 17-18 fős, a szimfonikus zenekarokhoz hasonló felépítéssel, hiszen például a vonóskarnak a szaxofonsor a megfelelője, a szaxofont a vonós hangszerek kiváltására fejlesztették ki a 19. század közepén. Mivel pedig a Jazz Tanszéken elég kevés rézfúvós van, a klasszikus zenei tanulmányokat folytatók is jelentkezhetnek, ami nekik is jó iskola, hiszen pályájukon hasonló helyzetekbe is kerülhetnek. A fentebb említett koncerten ezért klasszikus harsonás, trombitás és kürtös hallgatók is részt vettek, ugyancsak kimagasló teljesítménnyel.
A dzsesszt, ezt a sokak elképzelésében improvizatív, rendkívül szabad műfajként élő zenét hogyan lehet intézményes keretek között oktatni?
A dzsessznek nagyon sokféle irányzata van, ezért azt tanítjuk meg, hogy bizonyos keretek között és bizonyos szabályok betartásával hogyan tudunk szabadok lenni. Nézzük például ezt a koncertet: egy ilyen nagyzenekari gyakorlatnál minden hang és a megformálásuk is le van írva. Kívülről úgy tűnhet, mintha szabad és laza lenne, és ekkor hangzik jónak is, de komoly munka van mögötte. Ezen megírt részeket kötik össze az improvizált részek. Ahhoz pedig, hogy valaki az improvizáció „nyelvét” képes legyen „beszélni”, komoly elméleti és gyakorlati ismeretek szükségesek. Épp úgy, mint egy idegen nyelvnél a nyelvtan, szókincs, kiejtés, amelyek ahhoz kellenek, hogy minél többféle stílusban könnyedén és ízlésesen szólalhasson meg az előadó. A zeneelméleti háttér is nagyon fontos, hogy megértsük a harmóniák, dallamok, ritmusok közötti összefüggéseket. Összességében a zeneszerzéshez szükséges ismereteket sajátítják el hallgatók. Véleményem szerint a zeneszerzés és az improvizáció folyamata nagyon hasonló, egyedül az alkotásra fordított idő a különbség. A Zeneakadémián arra készítjük föl a növendékeket, hogy mindezt megtanulják.
Nagyjából egy éve vette át a Jazz Tanszék vezetését. Milyen stratégia mentén gondolkodik?
A dzsessz mindig egy kicsit háttérben volt az intézményes világban, részben biztosan azért, mert jóval fiatalabb, mint a klasszikus műfaj, nagyjából százéves, ráadásul csak a negyvenes évektől történtek nagyobb horderejű változások, amikortól önálló, absztrakt művészeti ággá fejlődött. Pedig, mint említettem, komoly elméleti háttér szükséges ahhoz, hogy jól csináljuk. Sok oktató elérte a nyugdíjas kort, ezért fel kellett vennünk fiatalabbakat, és célom a műhelymunka kialakítása a nagyszerű oktatói gárdával az ötletek megbeszélésére, mert szerintem csak együtt tudjuk megoldani a felvetődő kérdéseket. Ugyancsak el szeretném érni, hogy az elméleti és a gyakorlati oktatás jobban összefonódjon, valamint hogy minél több mesterkurzusunk legyen neves magyar és külföldi művészekkel. Örömmel tölt el, hogy a tanszékünk még intenzívebben vesz részt az egyetem életében, például közös projekteken dolgozunk Ménesi Gergely tanár úrnak, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara vezetőjének köszönhetően. Meglátásom szerint nem szabad skatulyákat és szigorú műfaji határokat húzni, sokat veszítünk, ha így gondolkodunk.
Zsiray-Rummer Zoltán