Mózes, Luther, Esterházy
A Reformáció Emlékbizottság egy „Bach-kantátát” rendelt Jeney Zoltántól a Reformáció 500. évfordulója alkalmából. Az új mű az Emlékév záróhangversenyén, 2017. december 19-én hangzik el a Zeneakadémia Nagytermében. Jeney Zoltán a készülő kompozícióról nyilatkozott a Zeneakadémia Koncertmagazinjának.
Amikor a zeneszerző ma bachi mintára egy kantáta komponálásába kezd, már a szövegkönyv összeállítása is kérdések elé állítja. Milyen szövegkönyvet lehet készíteni egy mai „Bach kantáta” számára?
Kamp Salamon sietett a segítségemre, aki megadta nekem az evangélikus istentisztelet szerkezeti leírását. Úgy döntöttem, hogy ezt követem, mert elég nagy szabadságot ad. Megtartom a bibliai szakaszoknak a katolikus liturgiából is ismert hármasságát – ószövetségi olvasmány, apostoli levél és evangélium –, de meghagytam magamnak a bibliai szakaszok kiválasztásának szabadságát. Luther 1517-ben függesztette ki a téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. Ha belegondolok a korba, a legközelebbi magyarországi párhuzam a Dózsa-féle parasztháború, majd a mohácsi vész. Bach kantátáinak bibliai szakaszai is a mindenkori aktualitáshoz csatlakoztak, és Bach is használta saját korának költészetét. S ha már Dózsa, akkor nekem Juhász Ferenc Tékozló országa jutott eszembe (Spiró György szerint a magyar irodalom egyik legnagyobb verse), ebből választottam ki néhány mondatot. Innen nem volt nehéz más szövegekhez csatlakozni. Amikor a felkérést kaptam, akkortájt halt meg Esterházy Péter. Bár valamennyi könyvét olvastam, mégis az a pár mondat ragadott meg, amelyet Dés László a nekrológjában idézett: „Ki vagy Te, Uram? Ki vagyok én? […] Ránézek a hazámra, és egy idegen néz vissza.” Ez Dózsa György korában éppúgy elhangozhatott volna, mint ma. Az ember szeret úgy szöveget választani, hogy ne csupán historizáljon. Ezen kívül felhasználtam két-három mondatot az Eötvös Péternek készült Oratorium Balbulumból is; olyanokat, amelyeket Eötvös nem zenésített meg.
Jeney Zoltán (Fotó: Huszti József)
A liturgikus tételeken és a bibliai szövegeken túl tehát a kortárs magyar irodalom is jelentős szerepet kap a szövegkönyvben, és további réteget jelentenek a korálok.
A kantátámban már az ószövetségi és újszövetségi szövegek is egymás kommentárjai. Kigyűjtöttem azokat a textusokat, amelyek a befogadásról és az elutasításról szólnak. A Bibliában rengeteg ilyen hely van. Máté evangéliumában Jézus mondja: „Idegen voltam, s nem fogadtatok be.” Mózestől a prédikációban idézek: „A jövevényhez ne légy kegyetlen, […] mert ti is jövevények voltatok.” Ehhez csatlakozik az Esterházy-szöveg mint Mózes szavainak kommentárja. Mózes sorai énekelve hangoznak el, de Esterházyé prózában, a „prédikáció” helyén.
A szövegkönyvet lapozva kiderül, hogy ez a mű is többnyelvű lesz, akárcsak a Halotti szertartás. Zenei okok motiválják ezt, vagy a különböző nyelvek szellemi kisugárzása?
Az Ószövetség nyelve a héber. Az Újszövetségé óhatatlanul a görög és a latin. A reformáció felfedezte az anyanyelvet, Luther esetében a németet. Ráadásul Luther nem tiltotta a latint meg a görögöt a szertartásban, csak az volt a lényeg, hogy értsék az emberek. Tehát a prédikáció mindent megmagyarázott. A német nyelv a felhasznált korálok miatt is kihagyhatatlan. Ahol az eredeti szöveg magyar, ott természetesen magyarul hangzik el. Lehet, hogy ez akadálya lesz a darab nemzetközi előadásainak, de akkor sem fogok magyar szöveget más nyelven megzenésíteni. Van benne egy hosszú reformáció korabeli vers, gyakorlatilag szimultán megy le a tizenhat versszak a nyolc szólamban. Itt zeneileg a tumultus hatását szeretném elérni. Az ötletet a Szindbád-film templomkerti jelenete adta. Ott sem érteni semmit, legfeljebb egy-két szót, s az éppen elég.
Mi vonz az egyszerű, négyszólamú Bach letétekhez, és a nyomukban komponált műveid hogyan viszonyulnak az eredeti bachi mintákhoz?
Az első ilyen korált, az Ach, Gott und Herrt Reinhardt Oehlschlägel, a MusikTexte című kortárs zenei folyóirat alapító-főszerkesztőjének halálára komponáltam. Alapötlete, hogy a korál szoprán szólama folyamatosan kromatikusan ereszkedik: minden sorban egy félhanggal lejjebb csúszik; ugyanakkor az összes akkord megőrzi a bachi harmóniát erre a szopránra transzponálva. Az eredmény egy elképesztően ismerős zene, ami mégsem hasonlít semmire. A bachi deklamáció megmarad, még vonósnégyesen is. Saját műveim közül talán ez lepett meg a legjobban mind közül, amit valaha csináltam. Az az érzésed, hogy mindent hallottál már ebből a zenéből, és mégis, mintha soha nem hallottad volna. A következő korál, a Was hast du verbrochen Vékony Ildikó emlékdarabja, aki 2009-ben halt meg. A mai napig megemészthetetlen tragédia. Itt már én találtam ki egy mai dallamot a szopránban, és ennek hangjaira transzponáltam a bachi harmóniákat.
Ebben a komponálási fázisban mennyire tudja a zeneszerző, hogy milyen hosszú lesz a darab?
Igyekszem a felkéréshez tartani magam, tehát maximum fél óra legyen, de pontosabban még nem tudom. Vidovszky László mondta egyszer: „ahogy a dallam kívánkozik menni”. A komponálás közben ezt nem mindig tudja az ember.
Az új mű zenei struktúrái vagy stílusa mennyiben hasonlítható majd a Halotti szertartáshoz?
A két mű léptéke teljesen más. A zenetörténet ugyanakkor mindvégig ott kísért. Angelus Silesiust Kamp Salamon ajánlotta figyelmembe. A német kiadásban az egyik epigramma kezdete („Mensch, glaube dies gewiss”) talán a legelementárisabb Silesius-mondat: „Isten nélkül halott vagy, bármeddig élsz is”. A „Mensch” szó óhatatlanul Mahler 3. szimfóniájának alt szólóját idézi fel bennem. Hogy ebből alakul-e Mahler-hommage, még nem tudom. A mű végén elhangzik majd egy részlet Pál apostol szeretethimnuszából, azonban nem vagyok biztos abban, hogy ez lesz-e a zárótétel. De hát amíg nincs kész a mű, addig még az eltervezett szerkezet is alakulhat.
Farkas Zoltán