Nagy Liszt-kukac nap a Zeneakadémián

2015. május 11.

Gyereknap alkalmából május 31-én délelőtt első alkalommal várja a 6-15 év közötti Liszt-kukacokat ingyenes programsorozatára a Zeneakadémia a Liszt Ferenc térre és a zenepalota falai közé.

 


 

Először rendez a Zeneakadémia gyereknapi programsorozatot: a szecessziós épület megnyitja kapuit a legkisebbek (a kicsit nagyobbak), és persze szüleik, nagyszüleik előtt. A 10.00 és 14.00 óra között zajló programok között felső tagozatos általános iskolásoknak szóló matinékoncertek éppúgy lesznek, mint alsósoknak szóló kiscsoportos foglalkozások. A Liszt Ferenc téren kézműves foglalkozások, a Népzene Tanszék gyerektáncháza, és zeneakadémisták rézfúvós bemutatója várja az érdeklődőket, az épületben pedig – az alább részletezett koncerteken túl – zenés kincskeresésben és vezetett épületbejáró túrákon vehetnek részt.
 


10-13 óra közt minden egész órában 1–4. osztályos általános iskolás gyerekeknek szóló kiscsoportos Liszt-kukac foglalkozások indulnak az egyetem I-II tantermében, amelyeken a résztvevők megismerkedhetnek a különféle zenei műfajokkal és formákkal, illetve a különböző hangszerekkel. 10.30-kor a Solti Terem színpadán Fülei Balázs lép fel Mit tud a zongora? című előadásával. A Junior Prima-díjas zongorista arra keresi a választ, hogy vajon mit lehet csinálni egy több lábon álló fekete dobozzal, amelynek nyolcvannyolc elefántcsont billentyűje van, ugyanennyi húrja és apró kalapácsa, no meg egy hatalmas páncéltőkéje, és úgy nevezzük, hogy zongora. Ugyanitt kezdődik 12.00 órakor a Fazekas Gergely által vezetett Mit tud a klarinét? című előadás, amelynek zenei részéért Rozmán Lajos és Bacsó Kristóf felelnek. A harmadik emeleti XXIII-as tanteremben 11.00 órától az ütőhangszeres Dés András és két zenész barátja, a szaxofonos Bacsó Kristóf és a zongorista Tálas Áron a gyerekekkel együtt fedezi fel a rögtönzés világát. Megmutatják, hogy bármilyen gondolatból lehet zenét csinálni, ahogy bármilyen tárgy alkalmas lehet arra, hogy játsszunk vele.

A belépés valamennyi programra ingyenes, de a kiscsoportos foglalkozásokon a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Részletek a kapcsolódó hivatkozást követve!

Címkék