Nemzetközi gitárverseny a Zeneakadémián

2014. október 28.

A 2014. november 4-8. között első alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Gitárversenyt, melynek során húsz ország több mint harminc ifjú gitárművésze csillogtatja meg tudását a nemzetközi zsűri és a budapesti közönség előtt.

A szervezők várakozásait is felülmúlva rengetegen jelentkeztek az I. Budapesti Nemzetközi Gitárversenyre. Az esemény főszervezője, Eötvös József Liszt-díjas művész, a Zeneakadémia tanára beszámolt arról, hogy a felhívásra húsz országból jelentkeztek versenyzők, nyolc magyar versenyző is indul a népes mezőnyben. A Gitárverseny felhívására Brazíliából, Dél-Koreából, Japánból és Costa Rica-ról is érkeztek nevezések, de a 36 versenyző többsége európai országokból jelentkezett. A versenyzők rangos díjakért szállnak harcba, az 1. helyezett 5000 eurót, egy Sakurai Concert J. mesterhangszert, 12 nemzetközi koncertmeghívást és egy alessandriai ingyenes versenynevezési lehetőséget nyer. A 2. helyezett 2000, a 3. helyezett versenyző pedig 1000 euróval lesz gazdagabb a versenyt követően.

 

 

A döntés a 12 tagú, nemzetközi művészekből, professzorokból, tanárokból álló zsűri feladata lesz. A magyar ítészek mellett német, kanadai, lengyel, görög, olasz, ukrán, szlovák zsűritagokon múlik a helyezések sorsa.

A jelentkezők névsora, a zsűri összetétele és az előzetes érdeklődés jelzi, hogy a magyar gitáriskola nemzetközi szinten is elismert lett az elmúlt két évtizedben. Elég csak az Esztergomi Nemzetközi Gitárfesztivál folytatására, a 2006 óta szervezett Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválra gondolni, ahol a nívós koncertek mellett mesterkurzusokat, előadásokat is hallgathatnak az érdeklődők. Egy valami hiányzott ebből a magyar zenei sikersorozatból; egy igazi, színvonalas nemzetközi verseny, amely idevonzza a legtehetségesebb fiatal művészeket, ismételten ráirányítja a nemzetközi sajtó figyelmét Magyarország magas szintű zenei életére, a tehetséges fiataljainkra – mondta Eötvös József.

 

Eötvös József

A program ötnapos, november 4-én kezdődik a megnyitóval, a sorsolással, illetve Eötvös József, és korábbi tanítványa, Csáki András, valamint a döntőn és a gálakoncerten is közreműködő Anima Musicae Kamarazenekar koncertjével, majd 5-én és 6-án az elődöntők, 7-én a középdöntő műsora következik. November 8-án a verseny döntőjével és gálakoncerttel zárul a program. A Zeneakadémia X. termében, november 5-6-7-én zajló versenyprogramokra a belépés ingyenes. A megnyitóra, döntőre és a gálakoncertre jegyek kaphatók a Zeneakadémia jegypénztárában, valamint a kapcsolódó linkeket követően.

Keresse a verseny részleteit a budapestguitar.com honlapon!

Címkék