Orbán Viktor beszéde a felújított Zeneakadémia átadásán

Tisztelt Lady Solti! Ő Királyi Fensége Edward, Kent Hercege! Tisztelt Schuster, Sólyom és Schmitt Köztársasági Elnök Urak! Tisztelt Miniszterelnök Urak! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Különleges nap ez a mai, mert az idén a most 138 éves Zeneakadémiánk hosszú idő után ismét méltóvá vált alapítója, Liszt Ferenc nevéhez. Ma este, 2013. október 22-én nemcsak a magyar zene zsenijének születésnapját, hanem a Zeneakadémia újjászületését is ünnepelhetjük. Az 1956-os szabadságharc évfordulójának előestéjén talán nem hangzik dicsekvésnek, hogy mi, magyarok szabadságra termett és szabadságszerető nemzet voltunk, vagyunk, és bizonyára azok is maradunk. Ebből következik, hogy önmagunk, nemzeti kultúránk, lelkületünk kifejezésében is tágasságra törekszünk. Ugyanakkor különleges észjárással áldott meg minket a Jóisten, és ennek megfelelően a nyelvünk is különleges. Nehezen érthető más népek számára, afféle titkos kód. Ennek olykor előnyei is vannak, de sokszor érezzük hátrányát. Sokszor érezzük úgy, hogy nyelvünk különlegessége kizár minket a világból, és bezár a magunkéba. Az anyanyelvünkön kifejtett mondandónkat – bár mestereit sokfelé ismerik – fordítások nélkül csak mi értjük. A fordítások azonban bármennyire is jók, nem mindig tudják visszaadni azt a sajátos érzésvilágot, amely a sajátunk. A zene azonban alkalmas arra, hogy kiszabadítson ebből a bezártságból. A zene nyelvén mi, magyarok képesek vagyunk úgy megszólalni, hogy azt mások is értsék. Sőt, talán a zene a legalkalmasabb arra, hogy a tehetségünket, alkotóerőnket és szabadságszeretetünket a világ számára is érthetően ki tudjuk fejezni. Alkotóvágytól fűtött nemzetként nem engedhetjük meg, hogy mások ne értsenek meg minket. E nélkül ugyanis nem foglalhatjuk el méltó helyünket a világban. Márpedig a magyar lélek és a magyar szellem számára a nagyvilág elismerése különösen fontos. Rejtély, miért alakult ez így, de ma is így van. Talán Liszt Ferenc, aki maga is birkózott a magyar nyelv nehézségeivel, éppen ezt érezte és értette meg, amikor létrehozta a világhírű budapesti Zeneakadémiát. Ki tudja, talán ez is magyarázza egy másik világhírű magyar, az éppen ma este száz éve született Robert Capa zsenialitását is. Ez a hely az itt tanító kiváló mestereknek, az itt fellépő művészeknek és a tökéletes építészeti adottságoknak köszönhetően a magyar és az európai zenei élet egyik izgalmas központja. Egy ilyen központot nekünk nemcsak fenntartani, hanem erősíteni is hivatásunk. A Zeneakadémia 13 milliárd forintos beruházása azt példázza, hogy megértettük és teljesítettük kötelességünket.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt években a gazdasági válság ellenére évről évre egyre több erő, figyelem és pénz jut a kultúrára. Nem lesz kivétel ez alól a következő esztendő sem. Vannak, akik azt gondolják, hogy az európai válság idején szükségtelen luxus a zene vagy általában a művészetek támogatása. Én éppen fordítva gondolom: a művészet nem pénzügyi tehertétel, inkább erőforrás. Úgy vélem, éppen akkor lábalhatunk ki a válságból, ha megmutatjuk, hogy az emberi élet még válság idején is több a megélhetésért folytatott puszta küzdelemnél. Ezért ma is, holnap is szükségünk van a művészet jótéteményeire, szükségünk van a kiváló művészeinkre, és szükségünk van a magyar önkifejezés minden formájára. Köszönetet mondok a magyar és az európai adófizetőknek. Köszönetet mondok mindenkinek, akinek szellemét, alkotó gondolatát vagy éppen keze munkáját dicséri az, ami ma este itt körülvesz bennünket. Ezzel a gondolattal átadom a felújított Zeneakadémiát minden zenét szerető embernek. Kívánom, leljék örömüket benne!