Orgona. De melyik?
Illatozó virág vagy sípok együttese. Évszázadokon átívelő nyelvi utazás után e jelentések mind az orgona szóalakban öltöttek testet. Vajon létezik-e rokonság közöttük, szándékos nyelvújítás vagy a véletlen formálta őket ilyen módon? Az „orgona” szó etimológiáját Dömötör Adrienne nyelvtörténész, nyelvemlékkutató segítségével vizsgáltuk meg.
Az orgona szónak több jelentését ismerjük, ám nehéz köztük bármiféle rokonságot felfedezni. Hogyan lehetséges, hogy egy adott szóalakhoz ennyire eltérő tartalmak társuljanak?
A mai magyar nyelvben az orgona hangsor két szótári egységet takar, a hangszert és a virágot jelöli. Elsőre talán nem könnyű meglátni az összefüggést e két, látszólag teljesen különböző értelem között, mégis, az etimológiai szakirodalom többféle összefüggést is számon tart közöttük. Az egyik, hogy az orgona növény vesszőjéből is lehetett sípot készíteni, ez adott alapot a névátvitelhez. Alátámaszthatja a feltevést, hogy más nyelvekben is vannak ugyanilyen összefüggések, pl. az orgona botanikai latin elnevezése (Syringa) is egy görög 'cső, síp, fuvola' jelentésű szóval függ össze. A másik feltételezés az orgonavirágzatra vonatkozik, és hasonlóságon alapuló névátvitel lenne. Magam ezt a hasonlóságot nemigen látom, ha viszont ránézek a tőről kihajtó, egymással párhuzamos orgonavesszők csoportjára, sokkal inkább eszembe jut a hangszer. De mivel erről az etimológiai szótárak nem írnak, csak az amatőr kertész megfigyeléseként gondolhatunk rá.
Már ókori szövegekben, többek közt a Biblia egyik ószövetségi könyvében is szerepel az orgona mint hangszer. Ez a szó legrégebbi jelentése, vagy bontható még tovább?
Latin eredetű szócsalád tagjával állunk szemben, amelynek gyökerei a görög nyelvig nyúlnak vissza. A latin organum műszert, hangszert, orgonát jelöl. A Magyarországi Latinság Szótára viszont első helyen hozza az orgona mint hangszer jelentését. Mivel a középkor irodalma meghatározóan fordításirodalom, így sok latin szó került át ekkor a magyarba. Ez utóbbi szótár mutatja, hogy Magyarországon elsődlegesen a hangszerre alkalmazták ezt a szóalakot.
Miként alakult a szó története a magyar nyelvben, mikortól datáljuk a jelenlétét?
A beszélt nyelvről természetesen nincs lenyomat, vannak azonban nyelvemlékek, amelyek már a XV. század közepén tesznek említést az orgonáról. Az alább megemlítendő nyelvemlékekben az orgona szó a boldogság, az ünnep, a zene témaköréhez kapcsolódik. Az első magyarul íródott és fennmaradt könyvben, a Jókai-kódexben – amelynek általunk ismert példánya 1448 körül keletkezett – már megtalálható ez a szó! A kódex Szent Ferenc legendáit tartalmazza magyarul, az orgona pedig származékszóként fordul elő benne egy Szent Kláráról szóló történetben: „És testi fileimvel és lelkivel hallám mend az éneklést és az orgonálást.” Szinte ugyan ez időből, 1450 körülről maradt fenn az első bibliafordítás is. Az úgynevezett Huszita-Biblia ószövetségi kötetében, a Bécsi kódexben a következő található: „És menden népek örölnek vala (...) organákban és hegedőkben.” Harmadik emlékként a Festetics-kódexet hoznám példaként. Az 1494 előtti években íródott könyv Kinizsi Pálné imádságoskönyve volt, az orgona szó a 150. zsoltárban bukkan fel: „Dicsérjétek őtet lanthúrokban és orgonában.”
Beszéljünk részletesebben az orgonavirágról! Körülbelül mikor épült be a magyar nyelvbe ez az elnevezés? Milyen tényezők játszottak közre a folyamatban?
A virágnév sokkal később, a XVIII. század vége felé alakult ki. A szó magyar fejlemény. Az előbb elmondottak mellett fontos még megemlíteni, hogy a népi nyelvhasználatban élt egy szláv eredetű szó, a szintén orgona jelentésű orgovány. Minden bizonnyal ennek is szerepe lehetett azután a ma is ismert szóalak elterjedésében.
Az előbbiekben már említettük a latin szócsalád alapszavát, az organumot, amely szintén elterjedt a magyarban is, és amelyen többek között hangot, illetve hírcsatornát értünk. Érdekes azonban, hogy más nyelvekkel ellentétben teljesen más szót használunk az emberi testrészek általános megnevezésére. Miért szorította ki a „szerv” szó a latin eredetit?
Az orgánumról a XVIII., a szervről pedig csak a XIX. század végéről vannak adataink. A szerv szavunk a nyelvújítók magyarosítása során keletkezett, mégpedig úgy, hogy vettek egy alapszót, jelen esetben a szert (ami sort is jelentett), és ehhez hozzátoldották a v végződést. Ez teljesen bevett eljárás volt, bizonyos szóvégeket megelevenítettek. Az orgánum szó többféle jelentésben is élt: érzékszerv, szerszám, emberi hang, hírlap, végül ez utóbbi kettő terjedt el. A latin organum egyébként az a szó, amelynek többes számú, semlegesnemű alakja maga az organa, a magyar orgona hangszer elnevezésének közvetlen latin eredetije.
Unger Anna