Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

Teltházas koncerttel emlékezett a Zeneakadémia Jandó Jenőre

2023. október 18.

Az egyetem felejthetetlen tanára előtt tisztelegtek október 17-én az általa szeretett és gyakran előadott művekkel a Zeneakadémia professzorai a Budafoki Dohnányi Zenekarral közösen.

„Nem szóvirág, hogy zongorista generációk gondolkodásában hagyott kitörölhetetlen nyomat” – mondta Jandó Jenőről a koncert előtti beszédében Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora. Úgy fogalmazott, hogy a művész hihetetlen technikai képességekkel rendelkezett, s talán éppen virtuozitása tette lehetővé, hogy magára a zenére koncentrálhasson, akár zongorázott, akár tanított. „Káprázatos memóriája volt, bármikor elő tudott állni három zongoraestnyi műsorral” – tette hozzá, felidézve, hogy művészi nagysága mentes volt minden hiúságtól, tekintélyét kizárólag előadóművészetével vívta ki. „Szerénysége, zongorázásának sallangmentessége, a munka iránti tisztelete a Zeneakadémia példamutató alakjává tette. Az űr, amit maga mögött hagy, óriási, és soha nem fogjuk tudni betölteni” – hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea.

A Jandó Jenő emlékkoncert című esten Falvai Sándor zongoraművész Chopin cisz-moll noktürnjét játszotta, Balázs János és Ránki Fülöp Johann Sebastian Bach c-moll zongora-kettősversenyét, Simon Izabella és Várjon Dénes Mozart Esz-dúr zongora-kettősversenyét adta elő. A szünet után Vecsey Valse triste című darabját és Brahms 17. magyar táncát Cziffra György átiratában Balázs János tolmácsolta, végezetül Liszt A-dúr zongoraversenye hangzott el Farkas Gábor szólójával, a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködésével és Hollerung Gábor vezényletével.

 


fotó: Zeneakadémia/Posztós János

 

Jandó Jenő (Pécs, 1952. február 1. – Budapest, 2023. július 4.) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész az elmúlt fél évszázad magyar zenei életének kiemelkedő alakja volt. Szülővárosában kezdett zongorát tanulni, majd 1968-tól 1974-ig a Zeneakadémián Nemes Katalin és Kadosa Pál növendéke volt. Az 1970-es budapesti Beethoven Zongoraversenyen harmadik, az 1972-es versailles-i Cziffra György és az 1975-ös milánói Dino Ciani versenyeken második helyezett lett, 1973-ban a Magyar Rádió Zongoraversenyén és 1977-ben a sydney-i Nemzetközi Zongoraversenyen (kamarazene kategóriában) pedig első díjat nyert. Közvetlenül diplomája megszerzése után kezdett el tanítani a Zeneakadémián, ahol 2020-ig zongorista generációk tucatjait nevelte ki. Pályatársai, tanárkollégái és egykori növendékei hatalmas tudású, végtelenül szerény, szorgalmas, a zenével és a szakmával szemben alázatos és kedves emberként ismerték. Megkövetelte a kotta iránti hűséget, a zeneszerző tiszteletét mindenek felett. Szinte a teljes zongorairodalmat játszotta: az összes Bach-prelúdiumot és -fúgát, a Mozart- és Beethoven-szonátákat, Liszt Ferenc szinte minden művét és a kortárs zeneszerzők darabjait is. Az övéhez fogható széles repertoárral a világon kevesen rendelkeznek, mindezt magasrendű virtuozitással, mégis nemes egyszerűséggel, emellett őszinte, szuggesztív zeneiséggel és biztos ízléssel tolmácsolta a közönségnek. A magyar zenei élet egyik legaktívabb résztvevője volt, Európában, Amerikában és Japánban is nagy sikerű koncerteket adott. Lemezfelvételeinek száma meghaladta a kétszázat, ami akár négy-öt zongorista tiszteletre méltó életműve is lehetne.