Thurzó Zoltán lemezbemutatója

2018. november 5.

Thurzó Zoltán Magyar Kultúra-díjas, nagyváradi zongoraművész tartja szakmai beszélgetéssel egybekötött lemezbemutatóját 2018. november 9-én 17 órakor a Régi Zeneakadémia Kamaratermében. Az eseményen a művész Liszt Ferenc Költői és vallásos harmóniák című művéből ad elő részleteket, a bemutatóhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetést a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Dr. Domokos Zsuzsanna vezeti, résztvevői Eckhardt Mária, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont alapítója, korábbi igazgatója; Gryllus Dániel és Marosi Viktória a Gryllus Kiadó képviseletében; Rais W. István, a nagyváradi Bihari Napló főszerkesztője, illetve maga a zongoraművész.

Thurzó Zoltán korosztályának egyik legaktívabb zongoraművésze a Partiumban és Erdélyben. Történelmi zenész családban nőtt fel Nagyváradon, családja több generáció óta aktív résztvevője a város zenei életének. Tanulmányait ötévesen kezdte szülővárosában, Schmidt Magda zongoratanárnő irányításával. Számos verseny győztese és díjazottja volt, virtuóz, szenvedélyes és érzékeny zongorista, akinek repertoárja Bachtól egészen a kortárs zeneszerzőkig terjed. Fiatal kora ellenére közel ezer fellépéssel büszkélkedhet. Szólistaként és kamaramuzsikusként is elismerést vívott ki magának mind a közönség, mind pedig a kritikusok részéről, akik előadásaiban elsődlegesen az egyéni kifejezésmódot és technikájának sokszínűségét hangsúlyozzák. Tehetségére többek között Romániában, később Brazíliában is felfigyeltek, olyan nagynevű zeneszerzők dedikáltak számára műveket, mint Elise Popovici, Dan Voiculescu, Marco A. B. Coutinho, Fogarassy Zsolt, Fábio Neves vagy Rafael Ribeiro. 

 

 
 

A Thurzó család tagjai nemcsak előadóművészként vettek részt a város kultúrájának alakításában (kamara-, illetve operatársulatot tartottak fenn, különböző kamarazenei formációkban tevékenykedtek), hanem zenetudományi kutatómunkát is végeztek. Ők az egyetlen család Nagyváradon, amely több évszázadra visszamenőleg, napi pontossággal archiválja a város zenei életét, annak alapításától egészen napjainkig. A közel nyolcszáz év zenetörténetéről szóló, páratlan zenei dokumentációs adattárat Thurzó Sándor zenei helytörténész, muzikológus, hegedűművész kezdte gyűjteni száz évvel ezelőtt, munkájában élete végéig támogatta felesége, Tyukodi Margit operaénekesnő, gobelinművésznő is. Thurzó Zoltán a család harmadik generációs tagjaként kóstolt bele ebbe a családi hagyományba, apró lépésekkel maga is folyamatosan hozzájárul a dokumentációs adattár és kutatómunka frissítéséhez és naprakészen tartásához. Thurzó Sándor 2009-ben bekövetkezett halála után édesanyjával, Thurzó Margit Teréziával vezeti a család nagyváradi vonatkozású, zenei dokumentációs adattárát, amelynek célja, hogy a jövő generációinak is felmutathassák a város páratlan zenei múltját és jelenét. Ugyanebben az évben alapította meg a Classic Arts Művészeti Egyesületet, amelynek elnöki posztját is ő látja el. Az egyesület egy új, minőségi zenei szemléletet hivatott megvalósítani fiatal, tehetséges művészek bevonásával és felkarolásával. 

 

A művészről bővebben a www.thurzozoltan.com honlapon, illetve Thurzó Zoltán facebook oldalán olvashatnak.