Új évadot hirdetett a Concerto Budapest

2014. június 11.

Tizennégy tematikus bérletet, zenei maratont és gyermekkoncerteket is kínál a 2014/15-ös évadra a Zeneakadémia rezidens zenekara.

Az előző naptári év több mint 50 koncertje után idén 60-nál is többször lép színpadra a Keller András hegedűművész vezette zenekar, amely - az NFZ és a BFZ mellett - a hazai "nagyzenekari triász" harmadik tagjaként a magyar zenei élet meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát - hangzott el az együttes keddi budapesti sajtótájékoztatóján."Műhely a Concerto, több mint zenekar. A zenekari munkán túl is közösség, amely a zenei igazságokat és megoldásokat keresi szüntelenül" - fogalmazott Keller András zeneigazgató.
 

Keller András (fotó: Zeneakadémia / Benkő Sándor)

Az együttes egyik legfontosabb feladatának nevezte bemutatni a magyar közönségnek "azokat a fiatal, tehetséges külföldi művészeket, akikről már sejtem, hogy jelentős személyiségek lesznek, de itthon még nem annyira ismert a nevük. Ezt ötvözzük olyan vendégszólisták meghívásával, akiknek a neve már itthon is jól cseng" - mondta. Keller András szerint a zenekar másik nagy feladata lenne a fiatal hazai tehetségeket bekapcsolni a nemzetközi zenei életbe, de a jelenlegi finanszírozási helyzet a kiterjedt külföldi turnézást még sajnos nem teszi lehetővé.

Bányai Miklós, a Concerto Akadémia Nkft. ügyvezetője kiemelte: az együttes a nagyzenekari triászon belül messze a legkisebb ráfordítással produkál magas színvonalat. Mint az MTI-nek elmondta, a tavalyi mintegy 300 millió forint után idén 570 millió forintból gazdálkodhatnak, ami nagy előrelépés, a zenekar fennmaradását biztosítja, de nagyobb turnékra vagy fejlesztésekre nem ad lehetőséget. A helyzet azért is kritikus, mert az idei, magasabb összeg egyszeri kormányzati döntés eredménye volt, így a jövő évi támogatás szintje még bizonytalan - tette hozzá.

Batta András kormánybiztos, a Zeneakadémia volt rektora a Concerto elmúlt hét évben, különösen pedig a legutóbbi években megtett útját méltatta, melynek eredményeképpen mára a Zeneakadémia rezidens együtteseként az intézmény "brandjének" fontos elemévé vált. Csonka András, a Zeneakadémia kulturális igazgatója a Concerto Budapest és az oktatási intézmény szoros kapcsolatát ecsetelte. Kiemelte: a zenekar az egyetem hallgatóinak magas színvonalú gyakorlati és bemutatkozási lehetőséget nyújt, közreműködik a vizsgakoncerteken, és a végzés után is elkísérheti őket pályájuk kezdetén.
 

Keller András és a Conerto Budapest a Zeneakadémián - fotó: Fejér Gábor

Az új évadra kínált bérletek közül Rácz Zoltán, az UMZE Kamaraegyüttes művészeti vezetője a Concertóval közösen adott, Új dimenziók című koncertsorozatukról beszélt. A Zeneakadémia Nagytermében októberben Messiaen Des canyons aux étoiles (A kanyonoktól a csillagokig) című műve magyarországi premierként hangzik el, a következő, jövő februári koncertet Durkó Zsolt, Solti Árpád, Szőllősy András és Veress Sándor egy-egy művének szentelik, márciusban pedig a 90 éves Pierre Boulez tiszteletére adnak hangversenyt, a francia komponista két művének hazai bemutatójával - részletezte Rácz Zoltán, aki a koncerteken karmesterként lép színpadra.

A Concerto Budapest a hazai komolyzenei élet egyik legjelentősebb "importőreként" az új évadban olyan nagyságokkal játszik együtt, mint Steven Isserlis, Thomas Hampson, Szuvanaj Akiko, Khatia Buniatishvili, Varvara Nepomnyasaja, Lera Auerbach, Thomas Ades és Gidon Kremer - hangzott el. Ami pedig az "exportot" illeti, a zenekar az elmúlt évek német- és spanyolországi turnéi után az új évadban többek között Franciaországba és Kínába utazik.

Forrás: MTI/Zeneakademia.hu