Új kiállítással és nagyszabású koncerttel tisztelgett a Zeneakadémia Liszt Ferenc születése előtt

2015. október 27.

Képes-szöveges összefoglaló az Átriumban megnyílt kiállításról, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának fellépéséről és Avishai Cohen szintén október 22-ei mesterkurzusáról.

A budapesti Zeneakadémia 140 éve a magyar zenekultúra páratlan műhelye. Ennek a közel másfél évszázada tartó történetnek a válogatott pillanatképeiből nyílt kiállítás október 22-én, az iskolaalapító Liszt Ferenc születésének 204. évfordulóján a Zeneakadémia Átriumában. A magyarországi fotóarchívumok kincseiből összeállított képanyag húsz tablón idézi fel az intézmény gazdag történetét és hagyományait. A tablókon végigkövethető a Zeneakadémia születése és többszöri metamorfózisa, legendás tanárok, rektorok, osztályok és mesteriskolák működése, továbbá olyan meghatározó alakok munkássága, mint például Hubay Jenőé, Weiner Leóé vagy épp Dohnányi Ernőé. Dr. Vigh Andrea rektor és a kiállítás kurátora, dr. Batta András megnyitón elmondott beszédükben több emlékezetes zeneakadémiai élményüket is felelevenítették, hozzátéve, hogy a koncertközpontként és felsőoktatási intézményként egyaránt funkcionáló Zeneakadémia működési formája az egész világban egyedülálló és példaértékű. A szónokok köszönetet mondtak a kiállítás alkotóinak és megvalósítóinak, Farkas Anna grafikusművésznek, Békéssy Lili zenetörténész doktorandusznak, valamint a Zeneakadémia Szabó Stein Imre vezette Kommunikációs és a Csonka András által vezetett Kulturális Igazgatóságának, illetve a Lakatos Gergely vezette főmérnökség munkatársainak.

Zeneakadémia – a Zene, 140 éve (Fotó: Mudra László / Zeneakadémia) - A képre kattintva galéria nyílik

 

A nap fényét emelte, hogy éppen október 22-én látogatott el a Zeneakadémiára egy mesterkurzus erejéig napjaink egyik legmeghatározóbb jazztombitása, Avishai Cohen.  A Miles Davis hagyatékából táplálkozó, de a komolyzenével is szoros viszonyt ápoló művész mintegy félszáz diáknak tartott késő estébe nyúló workshopot a jazz műfajának legújabb útjairól. 

 

Avishai Cohen mesterkurzusa (Fotó: Zeneakadémia / Mudra László) - A képre kattintva galéria nyílik

 

Az ünnepi nap záróakkordjaként a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara adott koncertet Pinchas Steinberg vezényletével a Nagyteremben. A válogatott zeneakadémistákból álló zenekar Liszt Ferenc és Richard Wagner műveiből összeállított programmal állt színpadra, a műsoron olyan művekkel, mint A nürnbergi mesterdalnokok kivételes virtuozitást megkövetelő nyitánya, vagy épp a technikailag és érzelmileg egyaránt megterhelő Trisztán-előjáték.  A koncert első félidejében elhangzott Liszt-zongoraverseny szólistája az idén huszadik születésnapját ünneplő Váradi László volt, aki a különleges tehetségek osztályába járt, jelenleg az intézmény másodéves hallgatója, és szerepelt többek között a Zeneakadémia Koncertközpont Silver Hugo- és Red Dot-díjas imázsfilmjében is. Másnap, október 23-án Pécsett folytatódott az ünneplés, ugyanis a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara a pécsi Kodály Központban, a műsort betanító Ménesi Gergely vezényletével ismételte meg a Liszt-Wagner programot. „Nagy öröm nekem Pécsett vezényelni, hiszen a Pannon Filharmonikusok karmestere voltam éveken keresztül, az ottlétem alatt épült meg a Kodály Központ, s az első zenekari akusztikai próbákat én tarthattam” – nyilatkozta a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának munkáját 2013 óta irányító Ménesi Gergely a Magyar Narancsnak. A karmester hozzátette, bár több koncerten is jelen lehetett a Kodály Központban a megnyitás óta, ez volt az első alkalom, amikor karmesterként léphetett a színpadra.

Pinchas Steinberg és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara (Fotó: Mudra László / Zeneakadémia) - A képre kattintva galéria nyílik

 

A napra pontosan a 2013-as újranyitás után két évvel megrendezett események – mint Vigh Andrea a kiállításmegnyitón elmondta – a fennállásának 140 éves évfordulóját ünneplő Zeneakadémia jubileumi évadának a nyitányaként szolgáltak. Az ünnepi évad további programjai a http://zeneakademia.hu/hu/140ev oldalra kattintva találhatók meg, a Zeneakadémia – a Zene, 140 éve című tárlat pedig egészen a jubileumi évad végéig látogatható a Solti Terem melletti Átriumban.