Újabb négy tehetséget támogat a Zeneakadémia Karrierirodája

2015. január 16.

A Kocsis Zoltán által vezetett zsűri a tizenhat pályázó közül Demeniv Mihály, Kokas Dóra, Pálfalvi Tamás és Szabó Marcell támogatása mellett döntött.

A Zeneakadémia Kulturális Igazgatósága 2014-ben indított művészmenedzsmenti tevékenységet , melynek célja évente néhány, pályázat alapján kiválasztott hallgató előadóművészi pályán való elindítása, besegítése a magyar és nemzetközi komolyzenei vérkeringésbe. Az immár második alkalommal meghirdetett pályázatra olyan fiatal muzsikusok jelentkezhettek, akik legalább hat félévet elvégeztek a Zeneakadémia komolyzenei tanszékeinek valamelyikén (beleértve a kivételes tehetségek osztályában töltött éveket) és beiratkozott hallgatók, vagy a 2013/14-es tanév folyamán szerezték meg MA vagy DLA oklevelüket.

A Karrieriroda a kiválasztott hallgatókat print és online portfólió készítésében, repertoárjuk és koncertprogramjaik kialakításában, a médiával, koncertszervezőkkel és művészügynökségekkel való kapcsolattartásban segíti, továbbá fellépési lehetőséget szervez számukra a Zeneakadémián. Emellett a versenyekre, kurzusokra és próbajátékokra való jelentkezésben, illetve ösztöndíjak megpályázásában támogatja őket. A menedzselést a Karrieriroda a hallgató tanulmányainak befejezése utáni két évig, de legfeljebb összesen öt évig vállalja.

A 2015. január 14-én megtartott meghallgatáson  a jelentkezők 10-12 perces műsorral mérették meg magukat, játékukat a Kocsis Zoltán által vezetett zsűri - melynek tagjai Vigh Andrea, Rolla János, Devich János, Fülei Balázs és Medveczky Ádám voltak - értékelte.

A Zeneakadémia Karrierirodája által meghirdetett második pályázat nyertesei:

 

Kokas Dóra (cselló) négyévesen kezdett csellózni, 2007-től a Bécsi Zeneművészeti Egyetemen előkészítős hallgatója volt Reinhard Latzko irányítása alatt, majd a Zeneakadémiára, Perényi Miklós osztályába nyert felvételt, hol jelenleg MA I. évfolyamos. A Kelemen Kvartett tagjaként 2009-től sorra nyerte a legrangosabb nemzetközi vonósnégyes-versenyek díjait, de szólistaként is számos szép versenyeredménnyel büszkélkedhet.

Szabó Marcell (zongora) a Zeneakadémia harmadéves doktorandusz hallgatója, diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és Kemenes András tanítványaként szerezte meg. 2014 márciusában megnyerte a Szegedi Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt.

Pálfalvi Tamás (trombita) MA II. évfolyamos hallgató tanára Boldoczki Gábor, nemrégiben az első alkalommal meghirdetett Fanny Mendelssohn-ösztöndíj elnyerésével hívta fel magára a figyelmet.

Demeniv Mihály (klaszikus harmonika) a Zeneakadémián Ernyei László MA II. évfolyamos növendéke, számos más megmérettetés mellett 2013-ban megnyerte a Lancianói Nemzetközi Harmonikaversenyt, 2014-ben pedig az MTVA tehetségkutató műsorának különdíjasa lett, virtuozitásával és zeneiségével lenyűgözve a zsűrit és a publikumot.

 

A meghallgatáson kiválasztott tehetségeket hamarosan részletesen is bemutatjuk a Zeneakadémia Karrierirodája oldalain.

 

 

Címkék