Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.
Nagy nemzeti zeneszerzőnk, zongoraművészünk és karmesterünk muzsikus család leszármazottja. Nagyapja, Erkel József a Wenckheim grófok szolgálatában állt, édesapja, ifj. Erkel József kántortanító és templomi karnagy volt Gyulán. Zenei tanulmányait így az ifjú Erkel Ferenc a szülői házban kezdte, majd 1822–1825-ig a pozsonyi bencés gimnáziumban Klein Henrik zeneszerzőnél tanult. Pozsonyban hallotta Bihari János zenekarának játékát, és részt vett Liszt Ferenc hangversenyén 1823-ban. A pozsonyi középiskolai évek után Kolozsvárra szegődött zenetanárnak gróf Csáky József házához. Pedagógusi működése mellett zongoraművészként hangversenyeket adott, komponált (Magyar ábrándok) és karmesteri tanulmányokat kezdett. Erdélyben kapcsolatba került Brassai Sámuellel, a polihisztor tudóssal, és Ruzitska Györggyel, a zenei élet egyik vezető személyiségével. Brassai a magyar zene ügyére irányította figyelmét, Ruzitska József Béla futása című operájának hatására Erkel érdeklődése az opera műfaja felé fordult.
1834-ben szerepelt Pesten először a Nemzeti Kaszinóban rendezett zongorakoncerten. 1835-től a Nemzeti Játékszín karmestere, majd 1836–37-ben a Városi (Német) Színház másodkarmestere lett. Tovább folytatta zongoraművészi fellépéseit, elsőként mutatta be Chopin e-moll zongoraversenyét (1835) és Beethoven Kreutzer-szonátáját (L. Jansa hegedűművésszel). A klasszikusok mellett kortársai is szerepeltek repertoárján, pl . Hummel, Moscheles, Thalberg.
1838-ban a Magyar (később Nemzeti) Színházhoz szerződött az operai rész első karmestereként, ahol megteremtette a magyar operajátszást, majd annak vezető személyiségévé vált. Az operák mellett olyan oratorikus mű bemutatója is a nevéhez fűződik, mint Mendelssohn Paulusa magyar nyelven (1841).
1839-ben megházasodott, felesége Adler Adél, négy fiuk született: Gyula, Elek, László, Sándor. Első operáját, a Bátori Máriát 1840. augusztus 8-án mutatták be. A szövegkönyvet Dugonics András drámája nyomán Egressy Béni írta, aki haláláig, 1851-ig szövegíró alkotótársa maradt a zeneszerzőnek. Már első operájában feltűnik a magyaros motivika, ami a későbbiekben is jellemzője. 1844-ben került sor a reformkor legnagyobb operájának, Erkel ifjúkori főművének, a Hunyadi Lászlónak a bemutatójára. Az opera nyitányát 1846-ban Bécsben Liszt Ferenc is vezényelte.
Még 1844-ben Erkel megnyerte a Kölcsey Ferenc versére hirdetett himnuszpályázat első díját, azóta e mű Magyarország himnusza.
A szabadságharc bukása után népszínművekhez komponált kísérőzenét, majd 1853-ban megalapította a Filharmóniai Társaság Zenekarát, melyet 1874-ig vezető karmesterként irányított. 1857-ben Erzsébet királyné magyarországi látogatásakor mutatták be a Doppler Károllyal közösen írt Erzsébet operát. 1858-tól az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagya. Az ötvenes években komponálta legjelentősebb operáját, a Katona József tragédiája nyomán Egressy Béni szövegkönyvére írt Bánk bánt, amelyet 1861-ben mutattak be, s melyet azóta is több átdolgozással játszik Operaházunk. Érdekessége még, hogy az első opera, amelyikben cimbalom szerepel. Az Operaház megnyitásától, 1884-től haláláig annak főzeneigazgatója. Később keletkezett színpadi művei: Sarolta (1862), Dózsa György (1867), Brankovics György (1874), Névtelen hősök (1881), István király (1885).
1875-ben Liszt Ferenc elnökletével létrejött a Zeneakadémia, ahol Erkel Ferenc igazgató és zongoratanár volt 1886-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ezzel zenei intézményrendszerünk egyik alapítója és megteremtője lett. Utoljára 80. születésnapján, a Filharmóniai Társaság hangversenyén lépett pódiumra.
Liszt Ferenc mellett ő a magyar zenei romantika legjelentősebb képviselője, a magyar nemzeti opera megteremtője. Zenéjében olasz és francia mintákra támaszkodott, felhasználta a magyar verbunkost, a magyar történelemből vett szövegkönyveket, új operanyelvet alakított ki.
Csanda Mária