Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója
Isoz (D'Isoz) Kálmán

Isoz (D'Isoz) Kálmán

Budapest, 1878. december 7. – Rákosliget, 1956. június 6.

Tanulmányait kereskedelmi iskolában végezte és ott is érettségizett 1895-ben. Egy ideig mint bankhivatalnok működött, majd a Magyar Nemzeti Múzeum tisztviselője lett. Ebben az időben fordult érdeklődése a zene felé, Aggházi Károly volt zongoratanára, zenei fejlődésének irányt mutatója. 1908-ban kezdte meg filozófiai tanulmányait a budapesti egyetemen, amelyet a háború miatt egy időre megszakított, végül 1921-ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen nyert bölcsészdoktori diplomát.
 
A világháború után a Magyar Nemzeti Múzeum főtitkára, 1924-ben pedig az akkor még a múzeumhoz tartozó Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárnoka lett. Ebben a minőségében kapott megbízást egy zeneműtár megszervezésére is, amely 1929-től kezdve önálló osztályként működött vezetésével. Isoz Kálmán volt rendezője a Nemzeti Múzeum 1911-es centenáriumi Liszt-emlékkiállításnak, és számos Liszttel kapcsolatos írást is publikált, többek között az első 1925-ben megnyílt Liszt emlékszoba katalógusát is ő készítette el.
 
1934-ben, mint a Magyar Nemzeti Múzeum címzetes igazgatóját nyugdíjazták. Még ebben az évben felkérést kapott Dohnányi Ernőtől, a Zeneakadémia új főigazgatójától a Zeneakadémia titkári posztjának betöltésére. 1943-ig működött itt, hivatali teendői mellett zenetörténetet is tanított. Nem csak a Zeneakadémia hírének öregbítése terén szerzett múlhatatlan érdemeket, hanem a magyar zenekultúra jelentősebb korszakainak, intézményeinek és egyéniségeinek történeti feldolgozásával is. Munkásságának egyik fő területe Liszt életműve és tevékenysége volt.
 
Jelentősebb munkái: A filharmóniai társaság múltja és jelene, 1853–1903 (Bp., 1903); Liszt Ferenc (1911); Zenei levelek, a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára zenei kéziratainak jegyzéke (3. füzet Bp., 1921–24); Buda és Pest zenei művelődése (I, Bp., 1926); A rendszeres zeneoktatás meg-megindulása Budapesten (Historia, 1932); A Pest-budai Hangászegyesület és nyilvános hangversenyei (Tanulmányok Budapest múltjából, III. 1934); Liszt Ferenc írásai tükrében (1938).
 
Szirányi Gábor